Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-14 / 7. szám

Szimbólumoké nyomában

A Dávid-Mizráh-tábla szentírási versekkel, menórával, Dávid-csillaggal, állatábrázolásokkal és egyéb jelképekkel. Feladata, hogy a keleti irányt mutassa az imádkozok számára a zsinagógában. Iránban készült, a múlt században

Tamaska Gyula reprodukciói

E megkülönböztető jegy ellen az Ószövetség népe - vallási indítékból - harcolt: kárhoztatott mindenféle csillagtiszteletet.

Asszíriából származott az ótestamentumi zsidóságban Istár-tisztelet, aki mint a Hold és a csillagok istennőjeként szerepelt a keleti népek mitológiájában. Később a termékenység és a szaporodás biztosítóját látták benne. Az ún. kánaánita őslakosságtól vették át a zsidó törzsek, akik Józsué halála után már tisztelni kezdték: „elhagyták az Urat és Astóretnek szolgáltak”. (Bir 2,13.) „Sámuel felszólította egész Izraelt: távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, az Astóreteket, készítsétek el szíveteket az Úrnak és egyedül neki szolgáljatok” (1 Kir7,3).

A pogány misztérium-vallásgyakorlat párhuzamosan, olykor a Jahve-kultuszt is háttérbe szorítva élt a zsidóság körében.

Pedig szigorú törvények rendelkeztek a csillagok tisztelete ellen: „Ha felemeled a szemedet az égre és látod az ég minden csillagát, meg ne ejtsen valahogy a tévedés és ne imádd és ne tiszteld őket!” (Deut 4,19). Amosz, Szofoniás, Ezekiel és Jeremiás próféták egymást szinte túllicitálva intik népüket a csillagkultusz istentelen voltára. (Az Ószövetségben a csillagot még csak ábrázolni sem lehetett, főleg azt vallási vonatkozásban értelmezni — halállal büntették az ellenvétőt. Az ószövetségi zsidóság sohasem tette a csillagot vallási jel/vény/évé.)

A kereszténység - annak legkorábbi korszakában is - azonban igen sűrűn használta a hatágú csillagot. Ennek szentírási alapja van, s ez magyarázza a szimbólumhasználatot. Bálaám, „a bezártszemű ember” elragadtatásában egy alkalommal így

szólt: „Látom őt, de nincs még itt. Nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból, Jákob sarja uralkodni fog!” (Szám 24,17-19.) Ezeket a zsidóság mindig a Messiásra vonatkoztatta. Rabbi Akiba a Hadrianus elleni zsidó szabadságharc vezérét Bar Kochbának (Kr. u. 135), Csillag Fiának nevezte el, mert ő maga is Messiásnak hitte.

Jákob csillaga fel is ragyogott, amikor Jézus megszületett. A csillag tehát Jézus, a Messiást jelezte a keresztény szimbolikában - kezdetek óta. A napkeleti bölcsek Jézushoz vivő csillagát: „az Ő csillagát” (Mt 2,2) is hatágú csillaggal ábrázolta a keresztény művészet az ősegyháztól kezdve mindmáig. A hatágú csillag mint vallási jelkép, keresztény eredetű. (Azok a régészeti és zsidó vonatkozású előfordulások, mint a Kr. e. VII. századból előkerült

28 HARANG