Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-14 / 7. szám
foglalalkoztatott. Ezeket a maszkokat azután a nemesemberek különféle udvaroknak is megküldték, ajándékul. Eleonóra ferrarai hercegnő 1489- ben kelt levelében arra kéri fiát, Hippolit esztergomi érseket, hogy személyesen adja át ajándékait Mátyás királynak. Rendre fel is sorolja, mit küld. Az álarcok között vannak különböző színű, szakállas és szakáll nélküli, szaracén és agg álarcok, fiatal lányokat és fiúkat ábrázoló kellékek, illetve spanyol módra, borotvált szakállú álarcok. Egyébként Hippolit érsek, tanult kollégáival ellentétben állítólag maga is buzgó pártfogója volt az álarcos-jelmezes játékoknak, legalábbis erre enged következtetni az odaadó figyelem, mellyel számadáskönyveiben a kellékeket rőfnyi lajstromokba veszi... Ezek után talán nem meglepő, hogy a ferrarai levéltárban is találhatunk magyar jelmezekre utaló feljegyzést. Ezek valószínűleg vigalmat élt meg a magyar azóta is, el egészen máig! De hallgassuk tovább a beszámolót: „Először Stiblitz és Zetritz hat ízben gyalog csaptak össze egymással, azután én és Krabat lóháton vívtunk egymással. Krabat ördög volt, én meg vadember, az ördög lefordult a lováról és arcára esett. A király is szépen lovagolt. A város minden asszonya jelen volt, azonkívül temérdek nép. Azután a tánc következett. Tizennyolc álarcossal léptem elő. Tamaska Gyula felvételei mint királyunk viszontajándékai kerültek oda. Zsigmond lengyel herceg úgyszintén nagy vigasságokat rendez budai udvarában: 1500-ban egy bohóc és egy császári ruhába öltöztetett gyermek szórakoztatja a háznépet, s a vendégeket, a rákövetkező évben álarcos, lovas bohócok az események főszereplői. Az 1519-es farsangi mulatságokról Brandenburgi György ekképpen számol be: „a király udvara szörnyen szegény, de én mégis hatalmasan farsangoltam vele, hadd lássák az urak, hogy azok. akik a király körül vannak, még talpukon tudnak állani.” Közbevetőleg jut eszembe, hány ilyen cifra nyomorúságos kurta köpenybe és hegyesorrú cipőkbe voltunk öltözve, minőket a régiek viseltek. Egy öreg atyus mindkét kezében bottal, fából készült sarukban két különös táncot járt. A király és más urak a tobortáncot járták.” Az udvari hagyományokkal ellentétben a városi polgárság és a falusi nép körében már inkább a német területekről érkező hatások domináltak, farsang szavunk is a waschang-ból eredeztethető jövevényszó. Itt már a vaskosabb tréfáknak, erőpróbáknak se szeri se száma. A mesterlegények szórakozását így örökíti meg a Magyar Simplicissmus: „Húshagyó kedd éjszakáján a mészároslegények... kötelet húznak a lőcsei vendéglőstől a másik oldalon fekvő őrházig, amelynek közepére egy fonallal jól összekötözött libát akasztanak a lábánál fogva. A legények nyeregtelen lovon futtatnak el a kötél alatt és igyekszenek elkapni a liba nakát. A kapkodás és a nyargalászás addig tart, amíg valamelyik a lúd fejét le nem szakította. Ez aztán hirtelen elvágtat vele s jól elrejti, mert a többiek üldözőbe veszik s igyekeznek tőle elragadni; aki a fejet elvitte, egy évig főlegény és a mesterségbeliek között különös kiváltságokat élvez. Ilyen időtájban szabadítják fel tanuló inasaikat is. Egyet-egyet ketten visznek rúdon a csorgókúthoz s a medencébe dobják. Ha az inas jól megfürdött. ismét fel kell ülnie a rúdra. Útközben gyakran megállnak pihenni, mint mikor a levágott ökröt viszik. A szegény nyomorultnak félig meg kell fagynia, mire a szállásra érnek vele.” Néhány szóval meg kell azt is említenünk, hogy a diákok ugyancsak kivették részüket a farasangolásból. Már a tizenhatodik századtól szokás, hogy - hol humoros, hol szatirikus élű - játékokat írnak és adnak elő. Az iskolai színjátszás fő alkalma épp a farsang. Enélkül tán Csokonaink se írta volna a meg a Dorottyát, hogy csak egyetlen jellemző példát említsünk. Hogy milyen volt a farsang a falusiak körében? Seres András kiváló erdélyi néprajzkutatónk 1984-ben, a Kriterionnál megjelent könyvében így összegzi a barcasági szokásokat: (zárójelben még az idézett előtt megjegyezném, hogy a Barnaság a Brassó-Háromszéki medencerendszer egyik tájegysége). „Rendszerint legények vagy férfiak nőnek, leányok, asszonyok férfinak öltözve és korommal befestett arccal, répafogakkal ellátva, vászon-, illetve fából faragott álarccal járták végig a fonókat. Az alakoskodókat egy álarc nélküli férfi is el szokta kísérni, aki a gazdához és a fonóház közönségéhez, az alakoskodók nevében bekérezkedett. Az alakoskodók közt gyakori volt a láncon vezetett medve is, aki a fonóbeli asszonyokat, lányokat szokta rémítgetni. Érkezésükkor elváltoztatott hangon, tréfás mozdulatokkal úgy mutatkoztak be, hogy lehetőleg senki se ismerjen reájuk. Az alakoskodók néha zenészt hoztak magukkal, HARANG 13
