Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-14 / 7. szám
Alapvető emberi jog a vallásszabadság A parlament január 24-én hosszú vita és több módosítás beiktatása után elfogadta a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló alkotmányerejű törvényt, amely kimondja: a magyarországi egyházak, felekezetek és vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői. Elismeri, hogy az egyházak a hitélet körébe tartozó feladataik mellett jelentős szerepet töltsenek be a kultúrában, a nevelésben, az oktatásban, az egészségügyben és a nemzeti tudat ápolásában. Leszögezi, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillető alapvető szabadságjog. Kimondja, hogy az egyházak az államtól elválasztva működnek. A törvény előkészítése során és a parlamenti vitában többször elhangzott, hogy az 1949-es alkotmány is elismerte a vallásszabadságot, mégis számtalan korlátozó, üldöző rendelet és intézkedés szorította háttérbe az elmúlt négy évtizedben a hazai egyházakat. Egy ilyen új törvény sem nyújthat önmagában több garanciát a vallásszabadság megvalósulására, mint maga az alkotmány. Az egyházak vezetői azonban úgy ítélik meg, hogy az új törvény tiszta helyzetet teremt, elsősorban abban, hogy kifejezésre jut benne a vallási közösségek társadalmi értéke, hatálytalanította az egyházakkal kapcsolatos eddigi bizonytalanságokat, s feloldotta az eddigi korlátozó rendeleteket, intézkedéseket. Paskai László esztergomi érsek, a katolikus püspöki kar elnöke szerint azért fontos ez a törvény, mert kimondja az egyházak autonómiáját, önálló jogi személyeknek ismeri el őket, s garanciát nyújt, hogy a korábbi titkos rendelkezésekhez hasonlóak a jövőben nem korlátozhatják az egyházak tevékenységét. A parlamenti vita során Tóth Károly református püspök elmondta, hogy a törvénytervezet az egyházak bevonásával készült, de javaslataiknak csak egy része került be a végső változatba. Bíró Imre katolikus pap-képviselő hasonlóan látta: a demokrácia kibontakozásának jelenlegi folyamatában erre a törvényre szükség van. Roszik Gábor evangélikus lelkész és Szentágothai János professzor képviselők a törvényt feleslegesnek ítélték, hiszen egy jogállamban az alkotmány biztosította jogokat nem kell külön törvényekkel megerősíteni. De mivel még nem vagyunk igazi jogállam, átmeneti érvényű törvényként elfogadhatónak tartották. Kulcsár Kálmán a parlamenti vita utáni összegző válaszában azzal indokolta a törvény szükségességét, hogy hazánk olyan időszakot tudhat maga mögött, amelyben az alkotmányban deklarált jogok távolról sem voltak maguktól értetődőek, s amikor gyakorlatilag külön előírások léteztek szabályozásukra, pontosabban akadályozásukra. Ezért, mint mondotta, a törvényben olyan evidenciákat is megfogalmaztak, amelyekre más politikai és jogi kultúrával rendelkező országban semmi szükség nem lenne. Ezek hangsúlyozása az elmúlt időszakkal szembeni garanciákat szolgálja. A miniszter a módosító indítványok közül elvetette azt a javaslatot, amely szerint a gyermekek vallásos nevelésének ügyében a szülő és a gyám mellett a tényleges gondviselőnek is joga legyen dönteni, valamint hogy a katonai létesítményekben a katonai szolgálatukat teljesítők vallásukat ne csak egyénileg, hanem együttesen is szabadon gyakorolhassák. Nem értett egyet azzal a javaslattal sem, hogy szüntessék meg a Valllu lásügyi Tanácsot, mert az tanácsadó szervként fontos segítője a Minisztertanácsnak. A képviselők által benyújtott öszszesen 20 módosító javaslat közül végül 15-öt az országgyűlés elfogadott, s ez kiegészült még Tóth Károly azon javaslatával, hogy új egyházat ne 10, hanem minimum 100 felnőtt állampolgár alapíthasson. Az országgyűlés végül 304 szavazattal elfogadta a törvényjavaslatot. Egy ellenvélemény volt és 11 -en tartózkodtak a szavazástól. A törvény elfogadása után az Országgyűlés megbízta a Minisztertanácsot, hogy mindazokat a megállapodásokat, amelyeket az állam az egyházakkal, a törvény hatályba lépése előtt kötött, velük együttműködve ez év végéig vizsgálja felül. E jogi gyomirtás eredményeként érvényüket vesztik az egyházakat eddig gúzsba kötő olyan egyezmények, amelyeket a kommunista állam az egyházak vezetőire 1948-tól fogva ráerőszakolt, s ténylegesen új korszak kezdődhet a magyarországi egyházak történetében. SZERDAHELYI CSONGOR Kósi Tamás felvétele HARANG 7
