Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-31 / 5. szám
nak lakóhelyük kijelölt. Ehhez képest a korábbi összeköltöztetés, amit még a Sztójay kormány rendelt el, a budapesti zsidóság számára szinte kényelmesnek tűnhetett. Ebben a deszkafallal körülkerített koncentrációs táborban tengette életét kisgyermektől kezdve aggastyánig minden zsidónak tekintett ember (akadtak keresztény vallásúak is közöttük, de a hírhedt nürnbergi törvény szerint zsidónak számítottak), akiket még nem hurcoltak el a nyilas pártszolgálatosok németországi munkára. Ugyanis 1944. október 20-tól kezdve minden férfit 18- tól 60 évesig és minden nőt 17-től 45 évesig összeszedtek a csillagos házakból és gyalog elindították őket Németország felé... (Az ő sorsuk külön fejezetet érdemel.) A gettóban alig jutottak valami élelemhez, az amúgy is már hónapok óta éhező emberek. Borsóból, vagy babból állt a „menü”, amiből persze szintén csak igen keveset kaptak. Az éhezés katasztrofálissá vált és a téli dermesztő hidegben, fűtetlen lakásokban élő megbélyegzettek között aratott a kegyetlen halál. Bocsánat, rosszul mondom, a kegyes halál, mert ezeknek a szörnyű szenvedéseken keresztülment, állati sorba sújtott embereknek, akik számos hozzátartozójukat vesztették már el rövid idő alatt, megváltás volt az elmúlás. Az élők voltak kegyetlenek, akik idáig juttatták őket. Ezsajás próféta szavai illettek rájuk: „Áthágták a tanokat, megszegték a törvényt, megbontották az örök egységet.” Az emberektől való félelem uralkodott el a gettó szűk területén, az összezsúfolt kiközösítettek között. A Szentírási vízióban megfogalmazott mondat, hogy „Félni fogsz a fa hulló levelétől” valósággá vált. Nem volt olyan zsidó ház. ahol ne lett volna halott, olyan otthon, ahol ne gyászoltak volna valakit. A hála szava kell hogy szálljon a szövetséges katonák felé, a pesti gettó felszabadulásának napján, akik leküzdötték és megdöntötték azt a gyilkos hatalmat, amely pusztulást hozott a világra és sokmillió ártatlan áldozatot követelt. De emlékezni kell azokra is, akik életüket adták a szabadságért. Különösen mély meghatottsággal gondolunk azokra, akik az üldözöttek segítségére siettek, bár nyugodtan élhettek volna otthonukban. A humanistákra. akik az emberiességet még az életüknél is fontosabbnak tartották. Olyan hősökre, mint Raoul Wallenberg, Giorgio Perlasca, és még sokan mások, akik minden ércnél maradandóbban vésték be nevüket az emberiség nagyjainak a sorába. Ezen a napon, január 18-án számosán zarándokolnak évről évre a Dohány utcai zsinagóga sírkertjéhez, ahol a gettóban elhalt és kivégzett zsidók - gyerekek és aggastyánok, nők és betegek - ezreinek tömegsírjai domborodnak és imát modanak mártír hozzátartozóikért. Rabbi beszéd is elhangzik ez alkalomból és kántori ének. Végül koszorúkat helyeznek el a sírkertben felállított emlékfalnál, amely a maga szögesdrótjával a gettó szégyenteljes korszakára emlékezteti a túlélőket és leszármazottaikat. * Tamaska Gyula felvétele HARANG 27 hulló levelétől”
