Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
Giczy György: yj ^6111 tÓS keZdetélI Korábban, századokon keresztül az ember térbeli tájékozódását a templomtorony segítette. Az időbeli tájékozódást a harangszó. Kondult a harang misére, vecsemyére, délidőben - bánatra-örömre egyaránt. Ezért írhatta Nagy László , Jönnek a harangok értem” című prózaversében, hogy a harangszó „az idő határtalan versét” tagolja, „nehogy megőrüljünk vad folyamától”. A harang mindig valaminek a végét vagy a kezdetét jelenti. Leginkább a kezdetét. Legyen az ránkszabaduló vész vagy közös öröm. - S akkor, amikor az elmúlt év sokszor valóban őrületbe kergető vad folyamától akarunk búcsút venni, az egymás szavába vágó viták hangzavarán túl megszólaló harang jelentheti az új kezdetét. Újjászületést, amely a gazdasági gondok szorongatásában is reménykeltő lehet. Ismét Nagy Lászlót idézve: „Mögöttem a harangok, biztatnak ők is, támogatnak mint magzatukat a bölények homlokukkal. Előre, csak előre bátran.” Persze a születés-szülés nem lesz könnyű. S nemcsak az áteredő bűn nyomán támadó „fájdalommal szülsz”-próféciája miatt. Mert nemcsak az ősszülők vétke terhel, hanem közelebbről az elmúlt negyven év bűnei is, amelytől nem kevésbé nehéz szabadulni sem a megújulni akaró társadalomnak, sem az embernek. S hogy szentírási képnél maradjunk: egyre gyötrőbb a kérdés, hogy vajon mi fér föl arra a hajóra, amely a magyarságot kívánja a gondok vízözönéből a jövő századnak megmenteni? Hagyományaink és értékeink nagy részét már elsodorta az áradat, de annál több lom és szemét maradt körülöttünk. És nekünk, magyaroknak mintha többször is át kellett volna élnünk a végső idők apokaliptikus küzdelmeit, amelyről a Jelenések könyvének szerzője döbbenetes látomásokkal tudósít. Ott olvassuk: „Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: ’Gyere elő!’ Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek.” Vajon történelmünk folyamán hányszor taposták földünket az apokaliptikus lovak patái? De a Biblia itt, a kánoni rendben utolsó könyvében sem tanít mást, mint a legelsőben. Ahogy az asszony is fájdalommal szül, „az új ég és új föld” sem születhet meg fájdalmak és bukások nélkül. Viszont ott van a vigasztalás is, az új Jeruzsálem csodálatos képe, amely felidézi a káoszból születő rend nagyszerűségét, a teremtést. „És megkondul bennem a harang” — írja Nagy László. „Föld, te humusz, te szürke anyag, szülöd és tolod magadból az áldást, ha művelnek, bevetnek férfiasán.” A harangszó szakrális jel -, mert a „kimért” idő is szent, ha tudunk még ünnepelni. Ha a fájdalommal és ellentmondásokkal terhes világból új ország születik, amely annyira Európáé, mint a szülésnél könyökig véresen segédkező emberé. Hogy Nagy Lászlóval együtt elmondhassuk: „Fény vagyok immár, ózon, a villám szaga a kövön. Egy csillag távoli tekintete, a Hold babonája, dagálya. Ragyogok apám borában, lakom az anyai kenyérben... és a célomba érek, győzök. Megrendül a föld és mennydörög a világ a húsban. Már minden az enyém ott bent. Épülök s készülök hússá, csonttá, ököllé. Kitörök vérrel a gyolcsok hegyláncaira... íme, kiontva ott vagyok én, az Irgalmatlan, a Szép.” Tamaska Gyula felvétele 18 HARANG
