Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
ERDÉLYI KÉPEK Egy ismeretlen erdélyi vértanú Csíkkozmáson született. 1885-ben. Elemi iskoláit szülőfalujában, a gimnáziumot Székelyudvarhelyen végezte mint a Csíki Magánjavak ösztöndíjasa. Gyulafehérváron volt kispap, majd két évig a bécsi Pazmaneumban Dr. Boga Alajos prelátus-kanonok folytatta tanulmányait. Felszentelés után tábori lelkész lett, hosszú ideig az első világháborús fronton teljesített szolgálatot, olyan nagy áldozatkészséggel, hogy megkapta a kis és nagyezüst vitézségi érmet, amely annak idején „vitézi” címmel is járt és előnévként használható is volt. A háború után a kolozsvári egyetemen latin- és történelemszakos tanár lett, tanári oklevelet szerzett és doktorátust. Doktori értekezésében Lukács Mihály csíkkozmási plébános életét dolgozta fel, aki annak idején apostoli protonotarius kanonok volt és a kétszázéves protestáns türelmetlenség idején püspöki funkciókat is gyakorolt. Mint tanár legelőször a Csíkszeredái római katolikus főgimnáziumban tanított, majd később Kézdivásárhelyen. 1920-ban intemátusi régens lett, akinek kitűnő gazdasági szervező képességére felettesei hamarosan felfigyeltek és ennek eredményeképpen 1931-ben az Erdélyi Státus referense lett. Ezzel a megbízatással együtt járt a kanonoki stallum, majd pályája tovább ívelvén felfelé, püspöki tanácsos lett, a gyulafehérvári káptalan tagja. 1935-ben felkínálják számára a kolozsvári plébánia tisztségét, amelyet nem fogadott el. Okkal és joggal: ekkor már szóba került, hogy az elhunyt Vorbuchner püspök utódjává választják, de a Szentszék másképpen döntött. A plébánosi tisztséget betöltő Márton Aroma esett a választás, aki később Erdély tragikus sorsú püspöke lett. Nem lett sokkal jobb sorsa neki sem. A bécsi döntés után püspökhelyettes lett, a magyar parlament felsőházának tagja. 1950-ben- ma sem tudni milyen indok alapján - letartóztatták, börtönbüntetésre ítélték, amelyet az ókirályságbeli Vacaresti hírhedt fegyintézetben töltött, utána internálták Mármarosszigetre ahol igen sok paptársával együtt raboskodott. Sorsát hősiesen viselte: fogolytársai elmondották, hogy magasfokú lelkiéletet élt, lelkigyakorlatokat vezetett, naponként gyónt és gyóntatott. Trombózis támadta meg lábát, amelynek terjedését hidegen figyelte, megjósolta közeli halálát, amely az előre jelzett időben, 1954. szeptember 14-én következett be. Jeltelen tömegsírba temették el, nyomtalanul tűnt el Erdély földjében, amelyet annyira szeretett. Egyike lett azoknak a vértanúknak, akik áldozatul estek a kor kóros eszméinek. Az erdélyi Katolikus Státus Sajátságos intézmény volt az erdélyi magyar közéletben. Feladata az volt, hogy polgári személyek bevonásával igazgassa az egyházi tulajdonban álló javakat, olyan társulatként, amelynek egy egyházi és egy világi elnöke volt, így pl. a királyi Romániában Gyárfás Elemér, az akkori román parlament szenátusának a tagja. A státus minden évben nyilvánosan arra volt kötelezve, hogy munkásságáról beszámoljon, így a mindenkori státus-gyűlések igen fontos társadalmi eseménynek számítottak és az évek folyamán bizonyították azt, hogy a laikusok, főképpen a politikusok és a közgazdászok bevonása az egyház gazdasági munkájába, mennyire hasznos és előnyös volt. A „státus” gazdasági „nagyhatalom” volt, ha szabad ezt a jelzőt használnunk egy kisebb embercsoport- az erdélyi magyarság - vonatkozásában. Igen sok szegény gimnáziumi tanuló továbbtanulását biztosította, ösztöndíjakat adott, jutalmazott és éberen felügyelt arra, hogy az akkori kulturális és egyházi élet gazdasági alapzata szilárd, az ügyintézés folyamatos legyen. Ennek az intézménynek volt motorja, mozgatója a hajdani kemény székely legény. Tragikus nemzedék... Hogy a szélsőséges nacionalizmus, majd Sztálin árnyéka mekkora terhet jelentett egyetlen családorr belül, arra szolgáljanak az alábbi személyes tanúságok: A Boga nemzetség tagja volt dr. Boga Éva, a kolozsvári egyetemen végzett jogász, aki jóformán nem is praktizálhatott: dr. Vértezel József, a kiváló erdélyi társadalomtudós felesége lett, akit a bukaresti Katonai Törvényszék I. ügyosztálya monstre hazaárulási és összeesküvési perben Márton Áron gyulafehérvári püspökkel, Korparich Ede volt Hangya szövetkezeti elnökkel. Szász Pállal, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt elnökével, Lakatos István volt szociáldemokrata párti országgyűlési képviselővel, Kttrkó Gyárfással a Magyar Népi Szövetség volt elnökével egyetemben. Teleki Pál földbirtokos és Bodor Bertalan volt bankárral, mint tettestársakkal 1951. augusztus 6-án 12 évi kényszermunkára ítélt. Márton Áron életfogytiglani kényszermunkát. Korparich Ede ötévi nehéz börtönt, Lakatos István 25 évi kényszermunkát, Kurkó Gyárfás 25 évi kényszermunkát. Teleki Ádám 15 évi kényszermunkát, Bodor Bertalan 5 évi nehézbörtönt kapott. De a sornak ezzel nincs vége: a Boga nemzetség másik tagja. dr. Boga József takarékpénztári igazgató volt, aki ellen annak idején hajsza indult Debrecenben, a fordulat évei után. Állását elveszítette, lakását fel kellett adnia és immár három gyermekével Budapesten szűkös körülmények között elhelyezkednie. Felesége - vesztére - felszólalt egy gyűlésen és tiltakozott az egyházi iskolák államosítása ellen. Börtönbüntetésre ítélték, amelyet Márianosztrán kellett letöltenie. Mindhárom gyermeküket kidobták az egyetemről, amivel szolgálatot is tettek a családnak: a fiúgyermekek 1956-ban külföldön telepedtek le, egyik fiú Bemben igen keresett építész mérnök, a másik Marokkóban egyetemi tanár lett, aki Rabatban tanít. Áttért a mohamedán hitre, ismert teológus lett. A leánygyermek gyárban volt kénytelen dolgozni, később visszakerült az egyetemre és ma egyik fővárosi kórház belgyógyászati osztályán főorvosnő. A négy Venczel gyermeket édesanyjuk tizenkét nehéz esztendőn keresztül tartotta el és nevelte. Édesapjuk szabadulás után kottákat másolt, kerámiafigurákat festett. Nem sokkal kiszabadulása után meghalt. Ritka értékű statisztikai és néprajzi tanulmányai Budapesten kerültek kiadásra. * A krónikás ezzel le is zárja megemlékezését, amely mindössze egy csepp, egy család, egy nemzedék sorsának tengeréből. Ez a csepp nem hűsít, hanem éget. És végtelenül keserű. MÁTRAI BÉLA 18 HARANG
