Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-24 / 4. szám

‘Értiin^szóf... Harangjáték- Töprengő javaslat -Néhány héttel ezelőtt szívbéli örömmel ragadtam tollat, hogy hírt adjak a mün­cheni Harangról, a Bajorországi Magyar Református Egyházközség gyülekezeti magánvállalkozásban, azaz szellemi sze­retetszolgálatként megjelenő havi folyó­iratáról. Amely korántsem új keletű a kül­földi magyar lapok sorában. Körülbelül, ugyanekkor hallottam először a másik Harangról, a hazai egyházak azóta már „megszületett” képes hetilapjáról. Amely­nek híre Münchenbe is eljutott, valamivel az első szám megjelenése előtt. Jogos megütközést, a kifosztottság érzetét keltve. Az ős-Harang önkéntes szerkesztője, Lázár J. Csaba lelkipásztor 1989. novem­ber 22-én, egy ökumenikus istentiszteleten a megbékélés igéjét hirdette, a Máté 5:38-39 alapján. Prédikációjának egy gondolatát idézem: „...meg kell békülnöd, de megbékélésed nem semmittevés, ha­nem a szeretet cselekvése.” Ennek jegyé­ben nagyon remélem, hogy a két, azonos nevű és hasonló hátterű lap képes lesz az összmagyarság harangjátéké lenni. Tintinnabulum, Glockenspiel, carillon... orosz templomok liturgikus tartalmú harangjátékai: egytől egyig a harangok együtt-muzsikálásán alapulnak. Ha csak egy is elnémul — hallgatásra ítéli társait. Nemrégen az OTP-ben jártam személyi kölcsönért. Megszeppenve járultam kérel­memmel a hivatalnok elé, aki tetézve szükséghelyzetem, azzal utasított el, hogy GMK alkalmazott lévén, esetleges mu­lasztásom esetén — melyet fel sem tételez­nek, a jelenlevő tisztelt ügyfél természete­sen kivétel, félő, hogy az összeget nem tudnák letiltani a fizetésemből. Ott álltam megfürödve, porig alázva. És akkor jött - a Deus ex machina - a katartikus meg­­könnyebülés: ám itt van a Garancia Biz­tosító Rt. egyszeri kezességi biztosítása, csupán 400 Ft-ért, amit nem kell kp.-ben lefizetni. Nem. Levonják a kölcsönből. Ez meggyőzött. Boldogan mentem bele a já-Kétségtelen (és fájdalmas): ez az együtt zengeni tudás napjainkban még nem iga­zán magyar műfaj. Mentségünk persze van, nekünk, hazaiaknak, legalábbis ami a cím-átfedéseket illeti. Az, hogy a leg­utóbbi időkig végletesen és végzetesen elszakítottak voltunk a külföldön élő ma­gyarság intellektuális életétől. „Kinti” magyar újságokhoz-könyvekhez csak csempészéssel, kalózkodással juthattunk. Az egymásról nem tudás egyébként már két másik lapot is érintett a közelmúltban: a Vígh házaspár Cleveland mellett nagy áldozatok árán fenntarott (s - híreim sze­rint — sajnos, megszűnt!) Új Idő-jét és az itthoni, hasoncímű újságot. Nemzeti tragikomédiába illő fordulat volna, ha az ilyen és ehhez hasonló, szeren­csétlen átfedések elvágnák az egymáshoz vezető utat. A kiválóan szerkesztett mün­cheni lapelőd sem érdemel schilleri véget - „Die Glocke, die Glocke tönt nicht mehr.” Megoldás számtalan kínálkozik. Pél­dául az, hogy a Harangnak legyen egy állandó rovata, amely a külföldi magyar lapokból - elsősorban az egyháziakból - időről időre átvesz anyagokat. Emlékez­tetőül, s hangsúlyozva, hogy e szép talál­mány hangjai nem egymás ellen, de egy­másért szólnak, e rovat címe akár Harang­játék is lehetne. PETRŐCZI ÉVA tékba, mert a telefonkötvény befizetés — amiért szükséges a pénz - nem várhat. Elég volt a húsz év (szülői folytonosság­gal együtt). Ha már méltattak annyira, és felkínálták a lehetőséget; kölcsönözhetek saját telefonomért, nem hagyhatom ki. Hálás voltam. Hogy korunkban valaki ennyi pénzért átvállalja a kezességet! Meghatódtam. Hogy ennyibe kerül a biza­lom! Jut eszembe; bizalom! Az állambácsi csökkentette a valuta zsebpénzt. Hogy váratlanul? Biztos tudja mit csinál! Vajon a fent említett biztosító merne-e garanciát vállalni az állambácsi ígéreteiért, szavaiért? És ha igen, vajon mennyiért? STRBIK LÁSZLÓ PÉLDA­BESZÉD Fizet Ön az étteremben (nem önkiszolgálóban), mielőtt a le­vest megkóstolta volna? Fizet a húsboltban, mielőtt látná, mi­lyen az a hús? Fizet egy télika­bátért, mielőtt felpróbálta vol­na? És kötelezhető-e a vevő, hogy előre fizessen? Nos, a Főfotónál furcsa az üzleti erkölcs: előre kötelezik az embert a fizetésre. A vállalat 5. számú üzletébe beadtam 21 diák hogy erről ké­szítsenek papírképet. Harmadik napra elkészült, az alkalmazott elém tette. Már nyúltam a tasa­­kért, hogy megnézzem, amikor az ott lévő szemfüles vezető le­csapott a tasakra és elkapta elő­lem. „Csak akkor nézheti meg, ha fizetett!” mondta erélyesen. „De kérem... hátha nem is az enyé­mek! Annyiszor elcserélik, eset­leg többet másoltak, mint ameny­­nyit kértem. Éppen itt, a pultnál egy ilyen esetet vizsgál ki az el­adó.” „Micsoda bizalmatlanság” - csattan fel a vezető. „Én lennék bizalmatlan? Talán önök. Ha lá­tatlanban fizetek, én kerülök jog­hátrányba.” „Már mért kerülne? Utána reklamálhat.” Választanom kellett, vagy ki­fordulok a képek nélkül és el­kezdem a hónapokig tartó utá­najárást, vagy tudomásul ve­szem kiszolgáltatottságomat és fizetek. Fizettem és eljöttem. A képek az enyémek voltak, aránylag az eredetit megköze­lítő színekkel, de ez nem vi­gasztalt. Mert én a változást, a nagy társadalmi átalakulást sze­rettem volna tetten érni e kis hétköznapi esetben. Az zavar végül is, hogy nem tudom: ez még a szocializmus vagy már kapitalizmus? Vége valaminek vagy az eleje? Hány méter a kí­gyó a fejétől a farkáig? Na és visszafelé? És az alapkérdés: a plusz-métereket mennyi idő alatt fogjuk ledolgozni? (SIKLÓS) IGERETEK 6 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents