Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
ILLETLENKEDESEK Egy késő őszi este hazafelé tartottunk az M7-esen. Egy kiránduló busz vesztegelt a leálló sávon. A busz elejénél a férfiak, a végénél a nők az országút szélén... Nem mentek beljebb a sötétbe. Talán nem ártana, ha tudnák és betartanák Hésziodosz Krisztus előtt 700 esztendővel előbb feljegyzett illemszabályát: „ És tilos az, ha vizelsz, hogy fordulj szembe a nappal, hogyha le nyugszik a nap, fordulj te keletre olyankor, és ne az útra vizelj, se menetközben, se ruhátlan, el ne feledd, hogy az éjszaka is szent isteneinké. Istenes és megfontolt férfi leguggol ilyenkor, vagy keres egy kerítést, odaáll udvar fala mellé. " (Trencsényi Waldapfel Imre fordítása. Hésziodosz: munkák és napok 727-732. sor.) Hésziodosz a biotai parasztok erkölcseit, babonás szokásokkal terhelt tilalmait örökítette ránk. Kommentátorai sokszor ezeknek a szokásoknak a racionális magvát igyekeznek kihámozni, bár Hésziodosz nem szorul védelemre, hiszen tekintélye sem függ attól, ha a rég elsüllyedt korok hiedelme tükröződik robusztus soraiban. Ezt a szabályt például a püthagoreusok is ismerték és követték, akiknek aszketikus életrendjükbe jól beleillett ez a népi eredetű illemszabály. Legalábbis Diogenész Laertiosz (Vili. 1. 19.) így jegyezte fel valamikor a harmadik és a második század fordulóján. Ez a fajta illetlenkedés nagy festőink ecsetjét sem kerülte el. Anélkül, hogy számba vennénk azt, hogy ki és hol végzi a dolgát az egyetemes művészettörténetben, azt gondolom elegendő az. ha egyet a legjelesebbek közül megemlítünk, idősebb Pieter Bruegel (1524-1569) közmondásait. Találóan állapítja meg ezekről Szölló'sy Andrásné, hogy „amikor Bruegel a közmondásokat képre fordítja, tulajdonképpen csak visszafordítja őket, hiszen eredetileg is képek voltak”. (Bruegel. Bp. 1963. 9. old.) Mondanivalójuk az alapközmondások megtalálása ma nem könnyű, mivel „számos esetben nyilvánvaló, hogy Bruegel nemcsak megfesti. hanem mindjárt értelmezi, részletekkel egészíti ki. vagy megváltoztatja a szólás eredeti értelmét” (Voigt Vilmos: idősb Pieter Bruegel: Németalföldi közmondások. Ethnographia, 1985. 1.61.) Ez a kép vitatott darabja a Bruegel-i életműnek. Jeles művészettörténészek, mint Tolnay Károly, Burghardt vagy Grossman. elvitatják a nagy németalföldi mestertől. ./. de Coo viszont úgy tartja, hogy ez a kép, illetve az a 12 képből álló sorozat. melynek egyik tagja ez az alkotás, tanulmányi kísérlet a közmondások megjelenítésére. Emile Michel ezt a sorozatot tartja a nagy németalföldi festő életműve kulcsának. Bruegel morális elkötelezettsége ezekben a közmondások inspirálta képekben tört először felszínre a festőben és ez határozta meg további életművét. Ezt a fatáblára olajjal festett 74,5x98.4 cm-es képet ma a Mayer van den Bergh Múzeum őrzi Antwerpenben. A képen jelzés található: „1558 BRVEGEL”. Ezt a képet 1621-ig tudjuk nyomon követni, amikor is Nicolas Cheens mint Bruegel alkotását adta el ezt a sorozatot. Hogy ez a vörös alapra festett „illetlenkedő”, - holdra vizelő férfialak melyik közmondást ábrázolja, nem tudom. Ehhez jobban kellene ismemi az észak-brabanti emberek szóláskincsét. De ha már a közmondásoknál tartunk, akkor nem árt tudni az országúton, a közéletben meg a mindennapokban, hogy széllel szemben sok mindent nem lehet... GAAL PÉTER Érintetlen, 18 éves Tünde 18 éves és tavaly nyáron, első külföldi útjára - micsoda véletlen! - Bécsbe vitték. Azok a boldog békeidők jártak, amikor még büntetővám nélkül lehetett behozni mütyüröket, elektromos játékszereket, egyebet. Tünde az anyjával, a nevelőapjával és kiterjedt rokonságával kocsizott az osztrák fővárosba. Ez egy szombati napon történt. Én hétfőn találkoztam velük. Tündét pici gyerekkora óta ismerem, szófogadó, engedelmes, szolid volt és annak látszik ma is. Azon a hétfő délután kérdezem tőle, milyen volt első külföldi útja? „Fárasztó, meleg és rossz.” „Miért?” „Hát milyen legyen?” kérdez vissza. „Hány órát voltatok a városban?” „Reggel mentünk, délután jöttünk. A kocsiban aludtam, de ott is rosszul éreztem magam, mert éhes és szomjas voltam.” „Nem lehet Bécsben inni? Nincs hol és nincs mit?” Vállát vonja. „Drága.” „Hol jártatok, melyik városrészben?” „Azt nem tudom.” „Milyen utcában parkoltatok?” „Azt sem tudom, mert a keresztpapi vezetett.” „Csak megnézted, milyen téren...?” „Azt nem, mert amikor kiszálltunk, a papi azt mondta. ott találkozunk három óra múlva. Ők műszaki cuccokért mentek. Mi anyuval áruházakba.” „A Mariahilferen?” „Ne tessék ilyet kérdezni! Nem volt sok időnk vásárolni.” „És a császárvárosból mit láttál?” „Miből? Abba’ nem jártunk.” Agyam blokkol, nem kérdezek tovább. Csak szomorú vagyok. Ez a leány ugyanis bécsi útja előtt egy hónappal érettségizett egy jó hírű szakközépiskolában. Állítólag ő volt a legjobb az osztályban... Az a szomorú, hogy úgy ment át a határon, nem dobbant meg a szíve; úgy vonult be Bécsbe. hogy nem nyitotta ki a szemét... Nem tudom, hányszor tanulta tizenkét év alatt a Habsburgokat. Hogyan felelt az osztrák-magyar monarchia korszakairól, eseményeire!!. Soha, senki nem tudta felkelteni az érdeklődését? Tündét végül is nem csapta meg a nagyvilág szele. Mégse virgo, hanem egyszerűen érintetlen. A virgo kitüntető jelzőt akkor érdemelné ki, ha kísértések közt őrizte volna meg ártatlanságát. O egyszerűen közönyös és a butaságig igénytelen. Hogy mindezt most miért mondom el? Mert Tünde a papitól egy új Ford Oriont kapott ajándékba. Szegényke még nem nagyon mer vezetni, ezért az anyja így biztatja: ne félj kislányom, ketten kimegyünk Bécsbe és majd ott gyakorolsz! Mit gyakorolnak? Ugyanezt? Hisz az anyja is csak annyit tud: Bécsben vásároltak... —siló— HARANG 5
