Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-12-01 / 25. szám
Koncz Pál orgonája 1792-ből a Vármúzeumban ra, ahol tanáraim voltak, például Kodály, Harmath Arthur, Bárdos Lajos. És akkor már három esztendeje működött a főiskolán az egyházzenei tanszak. Ezenkívül a Palestrina-, a Cecília Kórusban, a budai Dalárdában a világ legkiválóbb karmestereivel énekeltem. Mindez akkor erősödött meg bennem, amidőn Harmath Artur egy ízben megkérdezte tőlem, hogy vállalnám-e az ő kórusával esztergomi előadásához az illusztrációt. Ekkor a Belvárosi templom kórusában működtem (ebből és a zeneakadémistákból alakult meg az a kamarakórus, amely a századik koncertet már a Vigadóban adta).- Visszatérve beszélgetésünk kezdetére: melyik alkalmasabb hely az oratóriumok, misék és más egyházzenei alkotások előadására, a templom, vagy a hangversenyterem?- A kettő nem keverhető össze. A liturgiának szigorú szabályai vannak, mind a szövegben, mind az előadásban. Mahler VIII. szimfóniája, Sugár Hunyadi-oratóriuma például nem templomba valók. Amennyire sajnálom, hogy a templomi zene részben elvesztette korábbi liturgikus tartását, annyira gazdagodott, színesebb és modernebb lett századunkban ezeknek a műveknek a hangversenytermi élete. * Fülöp Attila az énekművészek középső nemzedékének megbecsült tagja, aki tenoristaként operaszerepei mellett gyakorta működik közre templomokban és hangversenytermekben oratóriumok, misék előadásában.- Másképpen énekel-e passiókban, oratóriumokban, mint az operaszínpadon?- Az operaéneklés színjáték zenei kísérettel, ami bizonyos mértékben megkönnyíti az előadó helyzetét. Az a gesztusrendszer azonban, amely színpadon, mint segítség alkalmazható, a templomban hiányzik. A templomban sokkal jobban kell tehát összpontosítani a szöveg tartalmára. Még jobban megnehezíti a helyzetet, hogy eredeti nyelven kell énekelni, bár ez most már szokássá kezd válni az operaszínpadon is. Itt is, ott is vannak közismert történetek és vitatható, hogy át kell-e ezt élni mindkettőben.- Önnek mi erről a véleménye?- Szerintem ugyanúgy át kell élni egy passió történetét mint egy romantikus operáét. Az előbbiben azonban mégis másképpen énekelek, hogy világosabbá tegyem a tartalmat, mert az egyházzenében semmiféle teatralitás nem segít.- Mindezek alapján hogyan, miképpen lehet közel vinni ezeket a műveket a hallgatósághoz, esetleg a nem hívő vagy más hitű emberekhez?- Azokhoz az emberekhez, akik gyermekkoruktól kezdve templomba jártak, természetesen könnyebb közelebb kerülni, és húsvétkor, karácsonykor várnak is arra, hogy ezeket a műveket meghallgassák. Azokat, akik nem vallásos neveltetésűek, ám zeneszeretők, erről az oldalról nem lehet megfogni, inkább a zene felől. Például Bach h-moll miséjében a Kyrie résznek, függetlenül attól, hogy vallásos, vagy sem az illető, kizárt dolog, hogy ne fogná föl az értelmét is. Gondoljon Verdi Requiemjének kezdetére: bárhol is hallgassa valaki, templomban, vagy koncertteremben, ha szereti a zenét lehetetlen, hogy ne fogná meg a muzsika. És az is biztos, hogy mindez közelebb viszi a valláshoz is.- Szükségszerti tehát e művek meghallgatásához a vallásos meggyőződés?- Ahhoz, hogy élvezze a művet, korántsem szükséges. Aki azonban vallásos, annak élményt, többletet jelent, mert hisz abban, amit hallott.- Veszprémben tíz évvel ezelőtt egy koncertet hallgattam, amelyen Johann Christian Bach Magnificatját adta elő. Az Ön éneke alapján fogadást kötöttem társaságommal, hogy egyházi gimnáziumba járt. Egy budapesti koncert szünetében megkérdeztem, és nagyon büszke voltam igenlő válaszára. Érdekelne tehát: vallásos nevelése mennyiben segítette a művek előadásában?- Édesapám evangélikus pap volt, ez eleve adott egyfajta indítást. Apám fantasztikus - és gondolom, ma is tanulságos - elfogulatlanságát mutatja, hogy katolikus gimnáziumba Íratott be, a szombathelyi premontreiekhez.- Ez meglehetősen szokatlan. Nem játszott ebben szerepet a város közelsége?- Nem, mert másképp is megoldhattuk volna. Édesapám elhatározását az motiválta, hogy a premontreiek tanítottak akkor a legjobban latint, és hogy ismerjem a katolikus iskola szellemét is. Ez olyan nyitottságot adott számomra, ami egész későbbi világszemléletemet meghatározta.- A katolikus gimnázium is ugyanolyan toleráns volt Önhöz, mint evangélikus pap-édesapja?- Abszolút korrektül viselkedtek, soha nem éreztem megkülönböztetést.- Egyházzenei mű előadására melyik az alkalmasabb hely: templom, vagy koncertterem?- Az atmoszféra megteremtése szempontjából biztos, hogy könnyebb templomban énekelni. Ide ugyanis úgy ül be a közönség, hogy rá van hangolva arra, amit hallani szeretne. A körülmények viszont sokkal mostohábbak, szűkösebbek. mint a hangversenyteremben. Rengetegszer szerepeltem karácsonykor templomban úgy, hogy majd befagyott a torkom. Mégis, a genius loci megkönynyíti az előadó helyzetét. Más a helyzet természetesen az olyan oratóriumoknál, amelyek eleve koncertterem számára íródtak, mint például Liszt Krisztusa, vagy Mendelssohn több műve. A Schütz-, Bach- és a többi barokk passió biztosan jobban érvényesül a templomban, a nagyobb romantikus művek azonban hatásosabban szólalnak meg a hangversenyteremben . GÁBOR ISTVÁN HARANG 53