Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-11-01 / 24. szám

A Bécs közeli Semmering egész Ausztria egyik legfelkapottabb üdülő- és pihenőhelye. Jobbmódú nyugdíjasok ál­ma, vágya, hogy idős ko­rukra itt vegyenek házat maguknak, hiszen Bécs alig két óra alatt elérhető, akkor is, ha nem gépkocsi­val mennek, és az erdős magaslati hegyvidék nyu­galmat, békét áraszt a Schneeberg és a Raxalpe, valamint a Wechsel há­romszögében. Kétezer méter magas­ban felfrissül test és lélek, télen és nyáron minden üdülőhelyi kultúra megta­lálható és igénybe vehető itt. Szállodák, panziók és magánvillák, üzletek és ét­termek sorakoznak sűrű egymásutánban a virágok­kal és fákkal szegélyezett sétautak mentén. És a vi­lághírű Panhans Hotel szomszédságában eléri a megfáradt sétáló a kis ká­polnát, a Semmeringkapel­­lét a mellette lévő stílusos papiak és az erdei harang­torony hármas egységé­ben. A kis, majolikával díszített, nem régi temp­lom nem annyira az építé­szeti érték miatt fontos, ha­nem a csendes, meghitt áhítat pillanatainak vará­zsáért. Itt, föld és ég kö­zött, a lélek emelkedését szolgálja, miután a szem eleget gyönyörködött. fogadták, ha a járvány elmúlik, ide templomot építenek. így készült el 1728-ban a barokk temp­lom , amit Josef Julius Leo­pold von Walsegg építte­tett. Ő lett a templom első papja. A fehér barokk temp­lom oltára mögött ma is ott az egykori forrás, melynek csodatevő, gyógyító volta éppúgy él a köztudatban, mint annak idején, és épp­úgy zarándokolnak ide a gyógyulni vágyók, a hosz­­szú életet kívánók. A templom boltozatán A grazi kolostor A Maria Schutz-i templom bejárata Kápolnák, kolostorok Azután útba ejtjük a Maria Schutz-i kis ká­polnát. Védő Mária ká­polnájának története 1679-re nyúlik vissza, ami­kor Schottwienben pestis­­járvány tombolt. A bete­geknek el kellett hagy­niuk a várost és a forrás volt a vigaszuk, mely a mostani kápolna helyén buzogott és sokakat meg­gyógyított. Akkor meg­felirat: „Maria Schutz minden ellenség ellen áll.” Mi tagadás, az idők folya­mán sok sorscsapás érte a templomot, 1826-ban le­égtek a tornyai és tönkre­mentek a harangok, 1945- ben nagy harcok dúltak itt, de Maria Schutz mindent kiállt. A főoltáron Mária áll egy Monstranciában. A Szentháromságtól válasz­tották ki. Az egész oltár valami földöntúli örömtől ragyog. A művész a mennyországot akarta itt megeleveníteni. Barokk orgonája 1742-ből való. A templom és a kolostor a passionista rend tulajdo­na. Rendalapítója a ke­resztről elnevezett Szent Pál. Eredetileg ezt a rendet Magyarországon akarták megalapítani és még ma sem mondtak le a rend magyarországi létre­hozásáról. A szép környezetben lévő kápolna főoltár mö-50 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents