Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-11-01 / 24. szám
A lelkesedés hevében kevésbé esett és esik szó a tényekről: honnan, milyen mélységből és hiányból kell felhozni a falvakat az új önkormányzatoknak? Amelyek tudvalévőn nem rendelkeznek az előző évtizedek szubjektív előnyeivel, vagyis ma már sem fehér, sem zöld, sem bordó drapériával letakart asztalok mellől nem képesek pluszpénzeket, részrehajló fejlesztéseket kicsikarni a megyei vagy országos rangú vezetőktől. A határozat 1971-ben hagyta jóvá egy kormányhatározat az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót (így csupa nagybetűvel), amely az ország akkori 3156 települését szerepkörök szerint felosztotta. Akkor kijelölték, hogy mely városok lesznek felsőfokú központok, melyek középfokúak, alsó fokúak. A lista végén maradtak az „egyéb”, szerepkör nélküli települések, valamint a budapesti agglomeráció. Ez a tízfokú skála hosszú időre, mondhatni, örökre meg akarta határozni hazánk területi fejlődését. Kis magyar leltár S tíz év sem telt el, 1980-ban a következőt jelenthették: „A határozat elfogadása óta... tovább erősödött a városiasodás folyamata... Községeink fejlődésében egyre inkább nyomon követhető a különbségek növekedése. Az utóbbi években már érzékelhető az alsó fokú ellátás funkcióinak betöltésére kijelölt községek egy részének fejlődése, míg a többi község helyzetét - közülük is elsősorban a kisebb népességszámúakét - a funkcionális elszegényedés, az életkörülmények lassú változása és lakosságuk számának állandó fogyása jellemzi” - állapítja meg a KSH 1980-as kiadványa. Az „egyéb” település-jogilag és megbélyegzetten - méltatlan lett mindenfajta fejlesztésre, beruházásra, ezekben mezőgazdasági nagyüzemek nem terveztek központot, fontos ipari telepet létesíteni, de más ipari vagy szolgáltatórendszerek is messzire elkerülték a 10-es kategóriát. Ebbe a kategóriába pontosan 1998 települést soroltak, lényegében kétezer magyar falut. Az talán első pillanatban érezhető, hogy ennyi életképtelen, értéktelen település - a háromezerkétszázból - történelmileg nem alakulhatott ki! Ezek után kijelentették: „Az ország településeinek nagyobbik hányada (1998 község) központi szerepkör nélküli települések csoportjába tartozik. A településeknek ez a köre rendkívül heterogén csoportot alkot. Általános jellemzőjük, hogy a korábbi elvándorlás következményeként természetes szaporodásuk igen alacsony, vándorlási veszteségük valamennyi településcsoport közül jelenleg is a legmagasabb, népességük száma erősen csökkenő. Ezeknek a községeknek közel hetven százalékában a népesség száma az ezer főt sem éri el. Ezeknek az aprófalvaknak (és még inkább az ötszáz lakosnál is kisebb törpefalvaknak) az intézményrendszere igen hiányos, infrastrukturális fejlesztésük gazdaságtalan (bizonyos nagyságrend alatt nem is lehetséges), méreteiknél fogva nem képesek fogadni és működtetni még az alapfokú, mindennapos ellátást biztosító intézményeket sem. A közigazgatás, a mezőgazdasági irányítás, az oktatási és egészségügyi ellátás összevonása, körzetesítés során még évtizeddel korábban meglévő funkcióik is megszűntek, népességük helybeni ellátási színvonala egyre messzebb került a nagyobb településektől. Általánosítható az összefüggés, hogy mennél kisebb népességű a település, annál kisebb a természetes szaporodás és annál nagyobb arányú az elvándorlás. Az elvándorlás mértékére jellemző, hogy az ötszáz főnél kisebb törpefalvakból 1978- ban - egyetlen esztendő alatt - minden tizedik lakos elköltözött.” (Ma már leírhatjuk: a funkcióik nem megszűntek, hanem erőszakosan megszüntették; nem elvándoroltak, hanem az életfeltételek felszámolása után belehajszolták az elvándorlásba a tömegeket.) 1970-ben a szóban forgó településeken 1 760 000-en éltek, 1978-ban már csak 1 567 000-en. 16 HARANG
