Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-20 / 3-4. szám
Esti mese Idő: nyirkos téli este, kilenc óra tájt. Helyszín: utcasarok, kocsmával. A sarkon az ajtó, három magasított lépcső visz fel hozzá. Hangulat: barátságtalan. Belülről összemosódó zajok, az utcán senki sem jár. Csak három gyerek játszik, épp a kocsma előtt. Két fiú és egy lány. A nagyobbik fiú nem több tíz évesnél, a lány kisebb, fejletlennek is látszik, soványka, a másik fiú öt-hat éves. A nagyobbik fiú felszalad a lépcsőkön, hirtelen megfordul, leszalad és elesik. Hempereg a nyirkos, mocskos köveken. Majd feltápászkodik és a többiek röhögik. Most a lány megy föl, leszalad dülöngélve és elesik, hempereg. Utoljára a kicsi produkciója következik. Feláll ő is, diadalmasan körbenéz és vihog. Úgy látszik, csöppet elfáradtak. Mert csak állnak és néznek engemet.- Nyitva van még? - kérdem bután.- Nem hallja a bácsi?- Hallom.- Sokan vannak?- Nem tudom - válaszolja a lány. - Mi nem piálunk...- Hány óra? A kislány felhúzza karján a divatos, valamikor rózsaszínű dzsekit és mondja:- Kilenc óra öt perc.- Nektek is van órátok? - kérdem a fiúkat. Mutatják: kvarcóra a karjukon.- Nem kell még otthon lennetek?- De - mondja a kisfiú.- És?...? A lányka nagy szemeket mereszt:- A bácsi kicsoda? Rendőr? Pedagógus?- Egyik se. Várok valakit, ráérek, beszélgetni szeretnék veletek. Körémgyűlnek.- Tessék beszélgetni - mondják mindhárman.- Miért vagytok itt késő este?- Még nem késő! Megy a nagyfilm, anyu csak utána szokott keresni, ha még nem leszek otthon - mondja a lány.- Te nem tévézel?- Nem érdekel. Inkább játszok.- Pont itt? Ez olyan jó hely? A nagyfiú a vállát vonja.- Itt sokan járnak.- Különben félnétek?- Én nem - mondja a fiú. - De a kis hülye, az szokott. A játszótéren sötét van, telis-tele szerelmesekkel, kiverik a villanykörtéket, elzavarnak...- Neki itt az apukája — vihog a kicsi és a lányra mutat.- Nincs is apukám - mondja a lány. Nevet.- Engem nem kell átverni - válaszolok. - Elhiszitek, hogy a helyetekben szívesen lennék otthon... A nagyobbik fiú nem is mér végig, csak megállapítja:- Mert a bácsi már öreg és fáradt.- Ezt te honnan tudod?- Apukám is az. Mégse jön haza idejében.- Hanem mit csinál?- Azt mondja, melózik. Csak mire hazaér, már alig áll a lábán.- Iszik?- Már nem, mert a fél gyomrát kivették, egyszer megmutatta a vágást, mert azt hittem, a száján keresztül vették ki. - Most otthon van? - Csak fél tizenegykor ér haza.- Attól te még hazamehetsz!- Minek? Az üres lakásba? Az öreges válaszra nehezen kérdezek tovább.- Mitől üres? Anyukád...?- Elváltak. Anyu elvitte magával Tímeát. Én meg az apámé lettem.- Hát te? - kérdem a lányt.- Mink anyuval... nekem nincs apukám. Nem is volt. A két fiú hangosan nevet.- Jól van na, most azért nevetnek, mert megmagyarázták, hogy igenis kellett lenni. De én nem láttam, értsétek meg! A lány megüti a kisebbik fiú hátát, aki felmenekül előle a lépcsőre és dülöngélve lejön, leesik, feláll... S most már nem törődnek velem, észre se vesznek. Arrébb sétálok. Fél óra múltán újból elmegyek a kocsma előtt, a gyerekek már nincsenek ott. Csak egy tántorgó férfi lép ki az ajtón, megbotlik a magas lépcsőn, előrelépne, és már esik is. Mint a béka, elterül. Nem nevet senki. SIKLÓS LÁSZLÓ HARANG 13
