Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-12-20 / 3-4. szám

=Az idők jelei A betlehemi születés leírásai és képes áb­rázolásai mindig ugyanazt az együttest mutatják, és el kell gondolkoznunk azon, hogy miért van ez így. Az újszülött Jézus, Mária és József, a legegyszerűbb, leg­kisebb család. Rajtuk kívül csak állatok vannak jelen, jámbor barmok, és milyen szép, milyen megnyugtató, hogy ők az egyetlen tanúi a nagy misztériumnak. Mert a magányban, a városszéli, düledező istállóban csoda történik, amelyhez az éjszaka végtelen csöndje adja a hátteret. De eljönnek a pásztorok és a magány, a csönd feloldódik. „Dicsőség a magasság­ban Istennek, és a földön békesség a jó­akaratéi embereknek.” Mert jóakarattal eddig nem találkoztak. A császári összeírás kényszere vitte őket a városba. Lukács evangélista igen szűksza­vúan számol be a világtörténelem forduló­pontjáról. „És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteté őt a já­szolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” E szikár fél­mondat drámai sűrűségű. A rideg önzés jeges szorítása megdermeszti az olvasót. A várandós anyának nincs helye a jómó­dúak között a vendégházban. Nem fogad­ták be őket. A sötét éjszaka magányossá­gában tovább kóborolnak valami menhe­­lyet keresve. De a világ mégsem lehet ennyire rossz, közömbös. A fordulatot a tudatlan pászto­rok érkezése jelentette. Tiszta érzelmeik vezették őket az istállóhoz. Később a csil­lag irányításával odataláltak az értelem, a tudomány kiemelkedő képviselői, a nap­keleti bölcsek. Jézus igazságát meg lehet találni az érzelem és az értelem segítségé­vel egyaránt. A magyar társadalom is keres valami megoldást a nehézségekre, de nincs an­gyal, aki útbaigazít és nincs csillag, amely a célhoz vezet. Vagy talán mégis? Ha igen, akkor elsősorban az egyházakhoz kell fordulnunk. A politikai pártok egymást követő kongresszusai, nagygyűlései, a népsza­vazási „igenek” és „nemek” kavarodása közepette azt hiszem, nem kapott a jelen­tőségének megfelelő figyelmet az Orszá­gos Vallásügyi Tanács megalakulása. A tanácsnak tizenhat katolikus megyéspüs­pök a tagja Paskai László bíboros prímás­sal az élen, a reformátusok nyolcán, az evangélikusok ketten vannak, az izraeliták 10 HARANG szintén ketten, a többi felekezet és kisegy­­ház egy-egy vezetőjével képviselteti ma­gát. A miniszterelnök üdvözlő beszédében a többi között hangsúlyozta: a kormány kötelessége, hogy nyilvánosan és határo­zottan károsnak, bűnösnek minősítse az ötvenes évek elejének egyházpolitikáját és annak kárvallottjait megkövesse. A to­vábbiakban kifejtette, hogy az emberi jo­gok szerves része a lelkiismereti és vallás­­szabadság, amit az államnak minden esz­közzel védenie kell. Ez a szellem érvényesült abban a vitá­ban is, amelyen az igazságügy-miniszter a készülő vallásügyi törvény elveit ismer­tette az egyházi vezetők előtt. A fő kérdés az volt, hogy egyáltalán szükség van-e ilyen törvényre? Sokak véleménye szerint ugyanis ilyen törvényre nincs szükség, mert a lelkiismereti és vallásszabadságot az alkotmány deklarálja, minden további részletezés csak korlátozó jellegű lehet. Az igazságügyminiszter mégis azon a véleményen volt, hogy a magyar jogrend­szerben a „mindent szabad, ami nincs tilt­va” angolszász elmélet mind ez ideig saj­nos nem magától értetődő. Az előterjesztést követő eszmecsere során az egyházi vezetők valamennyien a törvény szükségességét hangsúlyozták. Általános volt a vélemény, hogy nem elég az alapelveket tisztázni, szükség van a rendezettséget biztosító törvényre is. Bőven akadt azonban bíráló megjegy­zés is. Kifogásolták, hogy az országos lista megszüntetésével az egyházi embe­rek számára nehézzé válik a képviselői mandátum megszerzése. Hangot adtak aggodalmuknak a közállapotok miatt. És sok kritikát kapott a sajtó és általában a tömegtájékoztatás. Az egyházak a társadalom legszilár­dabb intézményei - ez még az utóbbi négy évtized súlyos megpróbáltatásai kö­zepette is bebizonyosodott. A legutóbbi közvéleménykutatás ezt egyértelműen megerősítette. Az egyházak megalázására és szétverésére irányuló kísérletek a legkí­méletlenebb erőszak ellenére összeom­lottak. A nemzeti érdekek és a belső ösz­­szefogás szolgálatában parancsolóan je­lentkezett az egyházak társadalomszer­vező erejének teljes felszabadítása. Általá­nos felismeréssé vált még a nem vallásos körökben is, hogy az egyházak olyan érté­kek hordozói és közvetítői, amelyek az évezredeken átívelő emberi kultúra és civilizáció értékei. Az ember személyi szabadságának és méltóságának eszméje a zsidó és a keresztény tanításokban fogal­mazódott meg és vált az európai kultúra és a világ közkincsévé. Hazánkban a politikai viszonyok gyors átalakulása váratlan volt az egyházak szá­mára is. Még ők sem mérték fel az érté­keknek azt a romlását, a társadalmi és egyéni morál olyan süllyedését, mint amit a négy évtized magával hozott. A helyzetet még összetettebbé teszi, hogy a gyorsan változó világban az egy­házak új kihívásokkal kerülnek szembe és az „idők jeleit” mind nehezebb helyesen értelmezni. Az erősen tagolt magyar politikai életben nagy egységesítő erőt jelentene, ha a különböző egyházakhoz tartozó hívő emberek közösen hirdetnék az egyetemes erkölcsi törvények feltétlen úszteletét, a magyar nemzet hagyományos értékeinek és létérdekeinek szolgálatát. A helyzetből szükségszerűen adódó felismerések - a meglévő különbségek ellenére - mind­inkább tükröződnek az egyes egyházak munkájában. Megnyugtató és reménykeltő a Kato­likus Püspökkari Konferencia és a Ma­gyarországi Egyházak Ökumenikus Ta­nácsa vezetőinek immár rendszeres talál­kozója. Novemberi ülésükön - mint az Új Ember híradásából tudjuk - „örömmel állapították meg, hogy az eltelt esztendő­ben hazánkban tovább fejlődtek az egy­házak közötti testvéri kapcsolatok... Az egyházak üdvözlik az ígéretes politikai, társadalmi átalakulást hazánkban. Az evangéliumi tanítás alapján készséggel támogatják azt. Ugyanakkor mély aggo­dalommal és felelősséggel látják a krízist országunkban. Meggyőződésük, hogy a széthúzás, az önző vádaskodások félre­­tételével, amelyek azzal fenyegetnek, hogy erkölcsi mélypontra süllyed közéle­tünk, az egész nemzet sürgős összefogá­sára van szükség.” A csalódott, kiábrándult társadalom sokat vár az egyházaktól, hiszen már csak azokban van bizalma. Kará­csonyt azzal a reménnyel ünnepli, hogy a békességet óhajtó jóakaratú emberek összefogva megtalálják a bé­kés átmenet útját.

Next

/
Thumbnails
Contents