Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
#-----------------------------------ajjel fél egy. Autónk tetején egy hatalmas túrakenuval alig feltűnően keringünk Rajkán. Nem lévén jelzőtábla - jó magyar szokás szerint találomra kanyarodunk le a Dunához. Természetesen nem egy erdő vagy tisztás mentén, hanem egy építkezés szélén találunk a folyóra. Alighogy kiszállunk a kocsiból, katonai terepjáró áll meg mellettünk. Igazoltatás, s magyarázkodás után csak az előkerülő rumos flaskánknak köszönhetjük, hogy maradhatunk. Búcsúzáskor a géppisztolyos határőrök ismét figyelmeztetnek, hogy ez a terület nemcsak határsáv, de egyben állami építési terület is. Tilos itt tartózkodni, ám ha kora reggel vízre szádunk, elnézik, hogy itt éjszakázunk. A hajnali napfényben döbbenten állunk a félig kivágott erdő helyén. Nincs idő a csodálkozásra, a hajót mielőbb vízre kell tenni. Amíg a fiúk bepakolnak, barátnőmmel visszamegyünk vásárolni a faluba. Ott már többen tudnak rólunk, a boltos is jó utat kíván. Egy idős bácsi szegődik mellénk. Mikor a kenuval elrugaszkodunk a parttól, könnyes szemmel kér bennünket, jól nézzünk szét a Szigetközben.- Jövőre már nem lesz rá módjuk — mondja, s sokáig integet utánunk. *- Ez az út visz le a partra - tanakodunk homályos emlékeinkre hagyatkozva. Ám mihelyt letérünk a főútról,elbizonytalanodunk. Hol van az erdőirtás, ahol múlt évben táboroztunk? Csak a felét ugyan, de még láttuk? Mi ez a vasbeton tákolmány osztrák felségjellel?- Tavaly még nem láthatták itt ezt a „műtárgyat” - mondja Tóth Imre gátőr. - Maguk ott szálltak vízre, bizony rá se lehet ismerni a partra - s rámutat a zsilip mögött magasan feltöltött hajdani folyómederre. - Emlékeznek, már akkor szóltam, hogy nyissák ki a szemüket! Ez aztán a meglepetés! íme egy gátőr, aki mindenre, mindenkire emlékszik. A kor tanúja - jut eszembe a Bacsó-film, a Tanú gátőre. Imre bácsit nem kell nógatni. 28 éve gátőr. Sorra jönnek elő az emlékek. Az 54-es nagy árvíz, amely az egész Szigetközt elöntötte, s a falvakban is derékig ért a víz. Aztán megkezdődtek „bizonyos” munkálatok. — A mosoni ágon - meséli - minden gátőr ismerte egymást. A hírek gyorsan jártak. Persze már nincs itt senki. Engem is beköltöztettek a faluba. Látja - s messze előre mutat a töltésen - ameddig a szem ellát, itt minden erdő volt. Arra volt a Bútorsziget, hátrébb meg a Csallóköz fáit látni. Tele volt itt kérem még tavaly is királyszarvassal, vaddisznóval. Mielőtt feltöltötték volna, harminc évig laktam ott a családommal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik - törli le nagy kezével a kibuggyanó könnycseppet. - Az életem volt abban a házban meg a munkámban. Reggel, délben, este, mindig hallgattam a madarakat. Volt itt kérem bébic, fekete gólya, kormola, gém, vadkacsa. És most? Ki tudja, mi lesz ebből a „műtárgyból?” Nagyon sokba kerül ez nekünk, higgye el. * A vízi túrát egy hétre tervezzük, Rajkától Győrig evezünk a Szigetközben. A tűző napsütésben alig tudjuk nyitva tartani a szemünket, de a táj szépsége mindannyiunkat magával ragad. Egyedül vagyunk a vízen, csak a vadkacsák szárnycsattogása hallik messziről. Magunk is ritkán szólunk e csendben. Hamarosan a víztározóhoz érkezünk. A fiúk ügyelnek elkerülni a veszélyes szakaszt, igaz a jelzőtáblák jó előre figyelmeztetnek. Dunakiliti. Furcsa érzés kiszállni a hajóból, s azt a jó tízméteres betonsávon átcipelve folytatni a lapátolást. A táj ismét gyönyörű. A víz mentén hatalmas fűzfák, kicsit messzebb a homokos parton hűsülő tehéncsordák. Végtelen nyugalom, napfény, csend. * ■ Szereímes földrajz Autóval is be lehet járni a Szigetközt, csak hát egészen más úgy az útvonal is, meg a látvány is. Viszont lehet ismeretséget kötni a helybéliekkel.- ítélet nekünk a vadvíz, itt minden talajvíz káros. Nézzék, ott a cirok, ahol elérte a víz, semmi termés, ahol nem, ott van bőven. Hát ki fizeti meg a mi kárunkat? Csak csinálják meg azt az erőművet, akkor lesz itt végre szép tiszta, élő környezet, levegőt kap a növény. Elmegy végre rólunk a talajvíz. Idén is kétméteres víz állt a pincémben, nem is használjuk semmire. De minket, szigetközieket nem kérdeznek meg erről, csak Pécsett, meg Debrecenben tapsolnak az aktivisták. Hát mi közük van nekik a mi kárunkhoz? Már ötszáz évvel ezelőtt is okos dolog lett volna a Szigetköz lecsapolása. Persze sokba kerül, de nem ez vitte az országot a pusztulásba. Hanem ..., na nem is mondom, és a nevemet sem mondom meg. De tudja mit, akik ide juttatták ezt a szép országot, azokat jól hátba kellene mind vágni és elzavarni végre, de előbb adják vissza az ország vagyonát. Akkor majd nem kerül olyan sokba ez az építkezés. Tudja, én már 78 éves vagyok, sok rosszat megéltem, de itt falun mindig talpra álltunk. Mindig volt mit ennünk. De mi lesz a városiakkal ebben a drágaságban? És most vén fejemre nekünk is ez a bizonytalanság? Hát kérem, itt mindenki nagyon szomorú. * Harmadik napja vagyunk a vízen. Napozunk, fürdünk, halászunk. Nem nagy a kapás, de azért akad horogravaló az esti tűzhöz. Találó a Szigetköz elnevezés. Apró szigetek között evezgetünk. Olykor nehéz eldönteni, hova jutunk két szigetecske közül, de csak megtaláljuk a fő irányt. Sosem látott madarak keringenek, csapkodnak, rikoltoznak a fejünk felett. Nem ritka a gólya s a héjjá sem. Őserdőnek tetsző fák, dzsungelszerűen ölelkező liánok, buja aljnövényzet, majd villámcsapta, kiszáradt fatörzsek, elkorhadt ágak; homokos és kavicsos part váltakozik. A víz átlátszó, a lapát vízcseppjein ezerszínű szikrázó napfény. ► HARANG 9
