Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
Cikolasziget, Doborgaz, Serfenyő, Kisbodak, Halászi. Kifelé tartunk Mosonból, s észrevétlenül érünk a Győr megyei falvakba. A Bécs felé igyekvő autósnak eszébe nem jutna, hogy ahol éppen autózik, évszázadokkal ezelőtt bizony csak evezős járművel közlekedhetett volna. Sokat szenvedett vidék ez. Tatár és török egyaránt égette itt a falvakat, majd kuruclabanc összecsapások színterévé vált. S ha ez nem volt elég, hát a tűz vagy a víz pusztított. Feljegyzésekből az is kiderül, hogy a lakosság nagy részének a halászat és a földművelés mellett az aranymosás nyújtott megélhetést, merthogy a Duna fövenye sok aranyport tartalmazott ezen a szakaszon. * Vízi túránk végéhez érünk. Nyugodt, békés napokat töltöttünk a vízen. Ám amikor kiszállunk Zámolynál, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy milyen veszélyes is a folyónak ez a szakasza. Magunk is tapasztaltuk, hogy milyen csekély és változó itt a Duna esése. Tudjuk, a múlt század közepén, 1861 és 1863 között a vízállás oly alacsony volt, hogy a hajózás szinte lehetetlenné vált. Más években viszont az eltelt évszázadok során a partmelléki községeket szinte teljesen elmosta a tomboló áradás. A vidék mai lakóinak az 1954-es árvíz réme lebeg a szeme előtt. Az akkori katasztrófa józanságra, megfontoltságra inti az itt élőket. Féltik falvaikat, földjeiket egy esetleges káros beavatkozástól. Egy rossz döntés visszavonhatatlan következményeitől. Már a rómaiak tudták, mekkora érték a Duna. Augustus császár olyan érmét veretett, melyre ezt vésette: Salus pipuclicae-Danubius. - „A haza üdve a Duna.” De - hogy valóban az is maradhasson, nekünk kell helyesen sáfárkodnunk ezzel a kinccsel. Mert nemcsak a helybeliek, s nem is csak a táj szerelmesei, hanem valamennyien a „víz alatt” leszünk, ha Szigetköz víz alá kerül. WE1N1NGER ANDREA 10 HARANG
