Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
nált furgon felére valót, s Laci egy haverjával együtt kiváltotta az iparengedélyt, és maszek teherfuvarozó lett. Persze épp akkor indult be az új adórendszer, s az emberek nem vásároltak semmit, így majdnem egy hónapig nem volt munka. Aztán beindult az üzlet, úgy tűnt végre talpra állunk mi is. Megszűnik a garasoskodás, talán még egy lakásbeugrót is előbb tudunk összegyűjteni, mint a tanács kiutal egy lakást nekünk. Igen ám, de a rengeteg rohangálástól, idegeskedéstől, szervezéstől - mindezt abban a lyukban kipihenni - az ötödik hónap végére Laci infarktust kapott. Előbb intenzív osztály, majd közel egy év táppénz következett. Közben megszületett a Gábor, úgyhogy hamar szertefoszlott minden tervünk. Ebben a helyzetben kaptuk meg nagy harcok és siránkozások után ezt a lakást, ami mondom, teljesen romos volt. Persze még az OTP se akart egy gyed-re és egy infarktus utáni táppénzre kölcsönt adni. Képzelheted, mit éltünk át!- Mindezek ellenére a lakás mégis szépen be van rendezve, s Gabi divatosan van öltöztetve, van színes tv-tek, videótok, automata mosógépetek. Talán segít nektek valaki?- A szüléink kisnyugdíjas, öreg emberek. Nekünk kéne támogatni őket, de mi is alig jövünk ki hó végéig. Tehát senki nem segít bennünket- mondja Laci.- Beszámítva a bútorokat is, mindent részletre vettünk. A videót meg pár évvel ezelőtt vásároltuk használtan. Akkor még kilátásunk se volt a lakásra, úgy gondoltuk a videó legalább értékálló befektetés. Mellesleg, amióta ismerjük egymást, még egyszer sem voltunk külföldön, de még csak nem is nyaraltunk együtt soha, sehol.- Mennyit költesz ételre havonta?- fordulok az asszonyhoz.- Két felnőtt és egy kisgyerek étkezésére kell vásárolnom, mindennap főzök. A gyereknek, ha drága, ha nem, a vitamint meg kell venni. így a sok zöldséget és gyümölcsöt ha csak tehetem a piacon veszem meg hétközben, olyankor valamivel olcsóbb. Arra már rég rájöttem, hogy nem kell min- 24 HARANG dig húst enni, így azt csak háromnégynaponként veszek. Eddig fél kiló dagadót simán megvettem, ma már csak 30-40 dekát kérek a hentestől. Felvágottat is mindig kell venni a reggeli és vacsorák miatt, abból is csak az olcsóbbat veszem meg. Sonka vagy téliszalámi csak díszítésnek kerül a tányérra. Ilyenkor télen már nem tudok paprikát vagy paradicsomot venni, hát jön a lilahagyma. Hétvégére a leggazdaságosabban akkor jövök ki, ha veszek egy másfél kilós tyúkot kilencven forintért, egy részéből levest főzök sok zöldséggel, a többi darabot megtöltöm és kirántom. Ez salátával háromféle étel. Minket ne sajnáljanak- Nem szoktál befőzni vagy eltenni télire zöldséget?- Eddig ugyan helyem se lett volna erre, de a lényeg az, hogy soha nincs pénzem arra, hogy nagyobb mennyiséget előre megvásároljak, még ha gazdaságosabb is lenne. így is állandóan azt számolom, hogyan élünk meg hó végéig.- Eddig bármiről beszéltünk, előbb-utóbb a pénznél kötöttünk ki. Gondolom ez meghatározza a szabadidőtöket is.- Szerencsére mindketten imádunk olvasni, igaz ma már a könyvek is nagyon drágák - veszi át ismét a szót Laci. A mai jegyárak mellett a színházak nem nekünk komédiáznak, moziban meg két éve nem voltunk. Inkább újságot olvasunk, ami egyre izgalmasabb, olyan mint egy krimi. Amíg gyed-en és táppénzen mindketten itthon voltunk, havonta négyszáz forint ment el újságra. Ez nagyon soknak tűnik, de ha azt nézem, hogy egy jó filmre ötven forint a jegy, akkor ez annyi, mintha hetente járnánk mindketten moziba. Most Kati a kollégáitól kap kölcsön újságokat, ezért arra kevesebbet költünk.- Igen, de a megmaradó pénznek mégis megvan a helye - ragadja magához ismét a szót Kati. A gyermekruhák őrült drágák, s ha magunk a régi holmijainkban is járunk, a gyereknek mégis csak kell ruhát venni. Havonta szétmegy a lábán egy kiscipő, az is 5-600 forint. Még szerencse, hogy a kismamák ma már nem szégyellik, hogy kölcsönruhákban járnak a gyerekek. Ha mégis megmarad nálunk a ruha, a Gábor is kinövi, akkor összegyűjtöm, s a vidéki rokonaimnál zöldségre, tojásra cserélem.- Ezek szerint magatokra nem jut semmi?- A betegek előtt nem lehetek ápolatlan, így fodrászhoz rendszeresen járok. Régebben kéthetente, ma már csak havonta, és a hajam itthon festem. Pipereholmiból a legolcsóbbakat veszem, így is horribilis összeg megy el mosószerre, szappanra, pelenkára. A sminkről leszoktam, ennyit a luxusról. Nem iszunk, újabban kávé helyett is a tea megy. Ruhát egyikünk se vett évek óta.- Jön a karácsony. Nem is merem megkérdezni, hogy lesz-e ajándék a fa alatt?- Jelképesen. A lényeg úgyis az, hogy milyen a hangulat. Szerencsére Laci is meggyógyult, s a gyereknek sincs semmi baja. Ajándék? Legfeljebb egy jó szappan, vagy egy könyv jut. A gyerek is könyvet kap, hisz játékokat a nagyszülők vesenek. Viszont lesz egy félméteres fánk, és a díszítés, a szép terítés, az éneklés a gyerekkel megadja a hangulatot. Csak hát a jövő, az nagyon-nagyon bizonytalan. Attól mindketten nagyon félünk — húzza el a száját a családfő. - Ha most így mennek a dolgok, mi lesz ebből évek múlva? Amikor elbúcsúzom, épp a híradó kezdődik. Pártharcokról, parlamenti demokráciáról, választási küzdelmekről szólnak a tudósítások. A programról, ami valóban kivezeti a kátyúból a gazdaságot - egyik sem beszél. Ez a család már veszélybe került egyszer. A pénz utáni hajsza, a megélhetés miatt. De ki mondja azt, hogy több veszély már nem jön? Negyvenévesek, és még kuporgatnak. Negyvenévesek és már kuporgatnak... WEININGER ANDREA
