Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
ifinket ne sajnáljanak! Pár évvel ezelőtt, ha magánemberként kértem valakit, beszéljen a politikai nézeteiről, százból 99 elzárkózott. Ellenben életkörülményeiről, anyagi helyzetéről névvel, címmel, fotóval - bárkinek, bármikor. A helyzet egyáltalán megváltozott. Úton útfélen mindenki a nyilvánosság előtt hangoztatja nézeteit a politikáról, csak a körülményeiről, anyagiakról ne kérdezzen senki. Az egyik azért nem nyilatkozik, mert az átlagnál jobban él, a másik ^mert lassan még az átlagból is kiszorul. Az itt következő riportot teljes névvel, fotóval terveztem. Egy bemutatandó családhoz indultam, amikor a postaládámban a következő cetli fogadott; -jöhetek, de nevet ne írjak! Minket ne sajnáljanak! Frissen felújított, ízlésesen berendezett, másfél szobás tanácsi lakásban él a 43 éves Kati, aki a körzeti rendelőben asszisztensnő. Férje, Laci szintén 43 éves, ő a Metrónál karbantartó. Gábor, a szülők szemefénye most lesz kétéves.- Tulajdonképpen miért ragaszkodtak az inkognitóhoz?- Ahogy az üzenetben is írtam - kezdi Kati a beszélgetést -, nem akarjuk, hogy sajnáljanak bennünket az emberek.- Miért sajnálnának, - kérdezem naivan -, hiszen rendezett körülmények között éltek!- Persze, persze, látszatra igaz ez, valójában nyakig el vagyunk adósodva, a fizetéstől Fizetésig élünk. S tudod, engem sokan ismernek a környéken, hisz a rendelőben sok emberrel van dolgom, és nem akarom, hogy megjegyzéseket tegyenek, vagy sajnálkozzanak a betegek.- Valóban olyan rossz a helyzet, hogy sajnálatra szorulnátok? Ahogy a lakásban szétnézek, nem úgy tűnik, mintha a létminimum alatt élnétek!- Jó, ha ennyire kíváncsi vagy, csináljunk egy gyors számvetést - javasolja Laci. - Húszévi állandó munkaviszony után 7000 forintot kapok kézhez havonta, mint csoportvezető. Állandó éjszakai műszakban dolgozom, így Kati vissza tudott menni másfél év gyed után dolgozni. Két műszakos. A fizetéséből 5800 forintot hoz haza huszonkét éves munkaviszony után, s ebből tizenöt éve egy munkahelyen dolgozik. Túlórázni a rendelőben nem lehet, prémium nincs. így összejön kb. 13 ezer forint havonta, ebből élünk hárman.- Viszont van egy szép, felújított lakásotok!- Ezt kár volt mondanod - szól Kati. - Tavaly ilyenkor még egy 11 négyzetméteres szükséglakásban nyomorogtunk, s ebbe a 11 négyzetméterbe a WC és a zuhanyzó is beletartozott. Kilenc évet húztam le abban a lyukban, amit még így is csak protekcióval tudtam megszerezni. Előtte albérletről albérletre jártam. Nos ebben a 11 négyzetméteres „lakásba” született bele a Gabi, s már negyven évesek is elmúltunk mindketten, amikor végre kiutalta a tanács ezt a lakást, aminek a felújítása egy évig tartott.- Miért tartott olyan sokáig?- Először is itt a háború előtt volt utoljára festés - mutat körbe Laci. - A víz csak egy falikútból folyt és fafűtés volt. Ahhoz, hogy komfortos legyen, egy csomó falat át kellett tömi, az összes helyiséget át kellett alakítani. Persze a munkálatok gyorsan meg lettek volna, de az engedélyekre rengeteget kellett várni az IKV-nál. Eközben az építőanyag árak háromszor is megemelkedtek. A visszatérítés miatt még Móser Zoltán felvétele ma is harcban állunk az IKV-val. Közel kétszázötvenezer forintba került a felújítás, s ebből alig 25 százalékot akarnak visszafizetni.- Honnan volt minderre pénzetek?- Természetesen felvettünk OTP- kölcsönt, 100 ezret, háromszázalékos „kedvezményes kamatra”. Ez a kedvezmény „csak” plusz harmincezerbe fog kerülni a kamatos kamat miatt - nagyarázza Laci. - A többi pénzt három helyről szedtük össze, amit majd csak akkor tudunk visszafizetni, amikor az IKV hajlandó lesz előbb nekünk téríteni a költségeket. » *- Szóval nincs semmi tartalékotok, hisz ami van, az elmegy a törlesztésekre, és étkezésre.- Volt egy jó periódusunk is...- Látod, mondtam, hogy nem vagyunk jó riportalanyok, mert csak gondjaink vannak, s unalmas lehet ennyi panaszt olvasni. Egyébként volt az életünkben egy jó periódus is - veszi át ismét a szót Kati. Két é\ vei ezelőtt sikerült összespórolni egy hasz-HARAMG 23
