Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
A magyarföldi szerzetesrendek tevékenysége egyidős a magyar államalapítással, illetve a kereszténység felvételével a Kárpát-medencében. Az államalapító Szent István király egyházszervező munkásságának segítésére Franciaországból hívott be bencésekéi, akiknek nemcsak a keresztény tanítás elterjesztésében, hanem a földművelés, az erdő- és legelőgazdálkodás, az építkezés és az alapműveltség - az írás és olvasás - gyakorlatának megalapozásában is elévülhetetlen érdemeik vannak. Szent Benedek fiai után Szent Bemát rendje, a ciszterciek is csatlakoztak a magyar országépítéshez, majd az Árpád-házi királyok uralkodása alatt egyre több szerzetesrend telepedett le hazánkban. Az első csapás a magyarországi szerzetesrendek életére a török megszállás idején következett be, amikor néhány ferences és pálos kolostor kivételével csaknem teljesen kihunyt a szerzetesélet. A 17. és a 18. században új rendek vertek gyökeret hazánkban: Jézus Társasága, a piaristák, a trinitáriusok, az irgalmasok, de a középkorban honos rendek is nagyobbrészt újra betelepedtek. E második virágzásnak a jezsuita rend 1773-ban bekövetkezett feloszlatása és II. Józsefnek 1781-1787 években kibocsátott kolostorokat feloszlató rendeletéi vetettek véget. A múlt század elejétől a piaristák mellett a magyarországi bencések, ciszterciek és premontreiek is tanítórenddé váltak. A lelkipásztori munkában a ferencesek és a minoriták szolgálata volt a legjelentősebb. 1852-től betegápolásban a vincés irgal-A napjainkban folyó politikai és társadalmi átalakulások és újjárendezések történelmi szakaszában egymás után következnek be olyan jelentős események, melyek arra mutatnak, hogy az államvezetés már „menetközben” igyekszik jóvátenni az elmúlt négy évtized során elkövetett hibákat, melyeknek káros következményei nyilvánvalók lettek a társadalom életében. Ilyen jóvátételi elhatározásnak tekinthetjük a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának azt a törvényerejű rendeletét, mely újból szabad működést biztosít Magyarországon a különböző szerzetesrendeknek. Az Elnöki Tanács rendelete a kormány hivatalos lapjában, a Magyar Közlönyben jelent meg 1989. augusztus 30-án és az alábbiakat tartalmazza: „A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény előkészítése során nyilvánvalóvá vált, hogy a szerzetesrendek működését tiltó rendelkezés nem tartható fenn, az sérti az egyesülési jogot is. A rendek mindinkább részt vesznek az egyházi és a társadalmi életben, így a tilalom anakronisztikussá vált, és indokolt a katolikus egyház óhaja, hogy a rendek működését tiltó 1950. évi 34. tvr. kerüljön hatályon kívül helyezésre, még a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény megalkotása előtt. Az új jogszabály - amely a kihirdetéskor lép hatályba - igazodik az állam és az egyház következetes szétválasztásának, az egyházak autonómiájának elvéhez és összhangban van az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvénnyel is.” Megkezdődhet tehát a magyarországi szerzetesrendek újjászervezése. Csupán az a kérdés, hogy ehhez az újjászerveződéshez , A SZOLGÁLÓ EGYHÁZ KÉZMŰVESEI Újjászületnek a magyar szerzetesrendek masnővérek egyre növekvő közösségei végeztek hatalmas munkát. 1914-ben már 21 apácarendnek volt háza az országban. A magyarországi szerzetesek harmadik nagy korszaka az 1920- as években kezdődött és 1950-ig tartott. Az ország területe a trianoni béke következtében egyharmadára csökkent, a szerzetesek száma mégis a legtöbb rendben hamarosan túlszárnyalta a régi létszámot. Ugyanakkor a szerzetesi lelkiség is emelkedőben volt. A második világháború után - a szocialista államrend marxistaateista ideológiai monopóliumának következetes kiterjesztése során - a szerzetesrendek működését a társadalom visszahúzó erejének minősítette az államhatalmat gyakorló párt és az akkori Elnöki Tanács 1950. évi 34. számú rendeletével megfosztotta működési lehetőségüktől a második világháború előtt Magyarországon tevékenykedő szerzetesrendeket. Ennek a vallásszabadságot súlyosan sértő rendelkezésnek következtében 2300 férfi szerzetes és 8000 szerzetesnő veszítette el otthonát és közösségét, hivatása gyakorlásának lehetőségét. A nyugdíjaskorú és beteg szerzeteseknek néhány államosított egyházi épületben ún. szociális otthont létesíthettek. A püspökségek egyházmegyei lelkipásztori szolgálatba csupán négyszáz szerzetespapot vehettek át. Az elkövetkező évtizedekben pedig számos szerzetes szenvedett — sokszor koholt vádak alapján - szabadságvesztést. Több százra tehető azoknak a szerzeteseknek a száma, akik különböző lehetőségeket megragadva vagy éppen illegálisan külföldre távoztak, hogy ott folytathassák hivatásukat. 1950 és 1985 közötti időszakban a működési szabadságuktól megfosztott szerzetesrendek tagjainak 70 százaléka elhunyt. Ugyanebben az évben az állam és az egyház különmegállapodása lehetővé tette, hogy négy szerzetesrend ezután is működhessék: a bencések, piaristák, ferencesek és a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek. Ez a négy szerzetesrend működtette az egyházi kezelésben meghagyott nyolc középiskolát: Pannonhalmán és Győrött (bencés), Budapesten és Kecskeméten (piarista), Esztergomban és Szentendrén (ferences), valamint Budapesten és Debrecenben (Iskolanővérek). 22 HARANG rendelkeznek-e a szerzetesrendek a szükséges anyagi és intézményi feltételekkel. A szerzetesrendek korábbi épületeinek visszaszerzésére - például - hamarosan nincs lehetőség, mert ezekben az államosított ingatlanokban iskolák, kórházak, szociális otthonok, katonai intézmények stb. működnek. Új épületek létesítésére az időközben minden vagyonuktól megfosztott szerzetesrendeknek nincs pénzük. Szinte egyetlen reménység ebben a helyzetben a világegyház különböző tájain működő rendtársak és szerzetesi közösségek segítő összefogása. Az újjászerveződésnél helyzeti előnyük van a fentebb említett iskolafenntartó rendeknek, akik a négy évtized alatt megőrizhették folytonosságukat. A feloszlatott rendek közül pedig azoknak, akiknek néhány tagja átvészelte a nehéz időket, és most - ha megfáradtán és öregedve is - az újjászervezés nehéz munkáját halasztás nélkül elkezdhetik. Ilyen előnyös helyzetben vehetik vissza a lelkipásztori szolgálatot a bencések a pannonhalmi apátsághoz tartozó plébániákon, a ferencesek a visszakapott szegedi, szécsényi rendházukban és Mátraverebély-Szentkút búcsújáróhelyén, Sümegen és Búcsúszentlászlón. A jelek szerint hamarosan elkezdik működésüket a ciszterciek, a jezsuiták, karmeliták, az irgalmasok és az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok. Időközben olyan rend is megtelepedett Magyarországon, mely azelőtt nem működött itt: a Szeretet Misszionáriusai (Kalkuttai Teréz Anya szerzetesnői), akik egyelőre Érden telepedtek le, de minden bizonnyal nem sok idő múltával megkezdhetik áldásos működésüket az ország egész területén. Ami pedig a magyar társadalom legelemibb igényét illeti: az egész országban várják, hogy kórházainkban újból az áldozatos lelkű szerzetes-ápolónők jelenjenek meg a betegágyak mellett és az erre vállalkozó férfi szerzetesrendek gyógyítsák be azokat a sebeket, melyeket a mögöttük álló négy évtized ejtett az ifjúság - elsősorban pedig az ún. kallódó ifjúság — erkölcsi alkatán. MAGYAR FERENC
