Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
M ■ VI ásfél évtizede történt. Estébe hajló augusztusi délután. A Rába partján üldögélek. Horgászom. Nyári alkonyat! Milyen hangulatos a kifejezés. Csupa szép és kedves dolgot asszociál. Már amikor. Esetemben nem. Borús ég, hűvös északi szél, sötéten burjánzó, zavaros-szürke víz. Sikerélmény - hal - viszont nincs. Azazhogy fogtam - különleges bosszantóul - három paptetűt. Becsületes nevüket nem is említem. Ilyen - enyhén szólva - tisztességtelen külsejű halnak úgysem lehet huszonöt évet. Fiatalok, sőt fiatalkorúak! Szomorú dolog. Nem nagyon vigasztalt, hogy világszerte ez van, így van; több helyütt még sokkal ígyebbül. Az sem, hogy garázdaság mindig volt. Hajjaj, de mennyire hogy volt! Gyermekkoromból emlékszem: b.-i kocsmába v.-i legény be nem tehette a lábát anélkül, hogy abból kiadós verekedés ne származott volna. Ám ezekben a garázdaságokban gyakran volt valami férfiúi virtus. Lelkészi szolgálatom elején (Balatonszárszón) hallottam a közeli K. községről, hogy ott a bicskázásnak etiéppen azért ember, hogy uralkodni tudjon az ösztönein. ÍTM elhős ég - felhős gondolatok. No nem amiatt borongtam, hogy nem tudom megváltani a világot. Megváltotta azt Jézus Krisztus, régen. Hogy nemigen látszik rajta? Valóban nem. Emiatt viszont éppen mi keresztyének vagyunk elsősorban elmarasztalva. Ha másban nem is, abban igaza volt Nietzschének\ a keresztyéneknek sokkal megváltottabbaknak kellene látszaniok Sághy Jenő Pasztellszínű sátrak tisztességes neve. Régebbi korok festőinek - ha mesebeli szörnyeket akartak ábrázolni - nem kellett pusztán a képzeletükre hagyatkozniuk. Elég volt, ha szemeközé néztek egy ilyen jószágnak, melynek ijesztő rútsága a legvadabb képzeletet is meghaladja. A baj az, hogy a mai horgásznak is szembe kell néznie ezzel a látvánnyal, ha paptetű akad a horgára. Bizony, sőt kézbe venni a ragadós-nyálkás testű, meredt szemű, tüskés szörnyeteget és nagy üggyel-bajjal, esetleg bicskával kiszedni belőle a mélyre lenyelt horgot. Ha szerencséje van a horgásznak, elkerüli azt az égető fájdalmat, amit szúrás esetén a hal tüskéje okoz. K ■ mudarc, levertség: - kedvetlen gondolatok. Eszembe jutott az az újsághír, amit legnagyobb példányszámú országos napilapunkban olvastam két nappal előbb: „Erőszakoskodó bűnbanda felett ítélkeztek Gy...ött.” - Tehát: megyénk székhelyén. - Hét fiatal - közöttük négy fiatalkorú - követte el az erőszakos- bűncselekményt. Megkapták méltó jutalmukat: összesen több mint kettje van. Az esti kocsmai verekedésben alaposan helybenhagyott, megszurkált legény másnap reggel roppant erőfeszítéssel - hiszen sok vért veszített - kikecmereg az ágyából, szédelegve tiszta fehér inget húz, felöltözik, lábát csizmába erőlteti és járni próbál a szobában, bútorokba kapaszkodva. Aztán összeszedi minden erejét, kilép az udvarra, onnan az utcára és peckes, kemény tartással vonul az előző esti verekedés színhelyére, a kocsmába. Megáll a pult előtt, mint a cövek, meghúzza nadrágszíját és kér egy féldecit, miközben igencsak igyekeznie kell, hogy erőt vegyen hangja remegésén. Odavágja a pultra a pénzt, egyetlen hajtásra felhörpinti az italt, sarkon fordul és tempósan kivonul a kocsmából - alig várva, hogy hazaérjen. Otthon, mihelyt az ajtó becsukódik mögötte, ágyára zuhan. És azt nyomja még egy-két hétig. Hogy mire kellett ez a színjáték? Nyilván bizonyítéknak: nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. - Amiről viszont az említett újsághír beszámol - tizennégy és tizenöt éves kislányokkal szemben alkalmazott brutális erőszak - egészen más: állati vad ösztönöknek teljes szabadjára engedése; Pedig hát az ember ahhoz, hogy hinni tudjunk a Megváltójukban ... A M Íz a kérdés gyötört: tényleg „ez a mai fiatalság”, amint egyes pesszimisták sommásan kinyilatkoztatják?!...- Mi van az úszómmal? Nem látom sehol. - Nem hát, mert az ár partközeibe sodorta és ott megbújt a parti növényzet alatt. Ki kell sMbadítani, mielőtt a horog végérvényesen elakad. Felpattanok és sikerül is kihúznom a zsinórt, úszóstul-horgostul a vízből. Igen, de a nagy tipródásban felborítom a székem, az lassan megindul lefelé a meredek partoldalban és egyre gyorsuló szabókkal belecsobban a vízbe. Meredten nézem önállósuló ülőkém mutatványát, majd az elsimuló víztükröt, amely alatt - immár láthatatlanul - kedves horgászszékem pihen.- Már csak ez hiányzott. Most mit csináljak? - A víz legalább másfél méteres. Vetkőznöm kéne és vízbe ereszkednem, de sehogysem akaródzik. Hűvös van, estére jár, törülközőm nincs, megszárítkozni a merülés után nem tudok s úgy vizesen kéne hazamennem. HARANG 17 I.
