Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
Miért hívják a Mikulást Mikulásnak? Hogy került a hátára a puttony, és a társaságába ez a kétes hírű, Krampusz nevű illető? És ki ő egyáltalán? Miért van az, hogy a Mikulás a legkülönfélébb időpontokban bukkan fel, nálunk december hatodikán, Miklós napján, az oroszoknál és a románoknál szilveszter éjszakáján, a fenyőünnepen, Télapónak álcázva magát? És miért van az, hogy az angyal helyett a Mikulás, azaz a Télapó osztogatja karácsonykor a Parlamentben az ajándékot? Most akkor a nagyszakállú Télapó vagy a nagyszakállú Mikulás a jó gyermek barátja? Előbb-utóbb minden érdeklődő, kíváncsi gyerek a szüleinek szegezi ezeket a nagyon is jogos, ám nem egykönnyen megmagyarázható kérdéseket. Vegyük szép sorjába őket. A Mikulás miwo f lafsjai i, és a Krampusz viszontagságos története Miklós püspökből úgy lett Mikulás, hogy a cseheknél használatos nevét vettük át. Felbukkanásai körül azért van ez a sok zűrzavar, mert az elmúlt évtizedekben azt a hálátlan szerepet is ráosztották, hogy szorítsa ki a szívünkből Télapónak öltözve a karácsonyt, s ha ez nem megy, legalább a kis Jézust. Mivel a görögkeleti egyház más időszámításhoz igazodik, ezért náluk a karácsony is később van, szilveszter táján. A Krampusz-ügy izgalmas kérdés. Eredetileg semmi köze nem volt Szent Miklós püspökhöz, csak a rigorózus középkori pedagógusok állították a gyermekek oltalmazója, megajándékozója, jó barátja mellé, hadd legyen, aki az ajándékozás közepette is móresre tanítja suhogó vesszőkkel a csintalanabbját. Mi tagadás, az elképzelésben van ráció: mennyivel jobban örül az ajándéknak az, aki tudja, hogy a büntetést elkerülte, a pálcázást megúszta! Persze, a mai aranyozott virgácsok már nem is igen emlékeztetnek suhogó, veszedelmes nyírfavessző elődeikre, amiktől sírás-rívás, fogadkozás közepette annyi popsi hólyagosodon hurkásra. Ma már a pedagógiai célzat egyértelműen háttérbe szorult a szülői pénztárcákat fosztogató nagy üzlet mellett, s a gyermekünnep sok apró, kedves mozzanata - a csizmapucolás, a várakozás, a leskelődés, jött-e már - szép csendben elfelejtődött, maradt a csokievés, rogyásig. De hogy szavamat ne feledjem, a Krampuszról kezdtem beszélni. Ő is tor-32 HARANG zonborz játékszer lett, holott jóval régibb és előkelőbb származású, mint a Mikulás és a Mikulás-ünnep. Alárendelt szerepe után ítélve nem is sejtené az ember, hogy egyike a pogány vallások bukott nagyságainak: Lucifer közvetlen baráti köréből került ki, s csak ebben a krampuszos szerény inkognitóban tudott magának helyet szorítani a keresztény ünnepen. Az oskolamesterek hathatós közreműködésével lett rettegett - ha nem is fő-, de - szereplő. A századfordulón élt jeles néprajzkutatónk, Katona Lajos behatóan tanulmányozta származását. Tőle tudjuk, hogy a neve a németeknél eredetileg azt jelentette: dicsőséggel ragyogó, s ugyanabba az előkelő társaságba tartozott, mint a kedvencnek számító Pertha-Bertha istennő, csak később lett megtűrt, sőt félelmetes, majd nevetséges személy. Az északnémet, és az alpesi tartományokban például nem is jár a Mikulás, csak a Krampusz, aki a maga nevében ahol kell büntet, másutt jutalmaz. Ez a Mikulás-történet is igazából úgy kezdődik, mint minden valamirevaló kultúrtörténeti mese, hogy tudnillik: már a görögöknél, később a rómaiaknál is felbukkan a téli ünnepkörben egy csemegével ajándékozó, virgáccsal fenyegető mumus, akiből a kereszténység felvétele során lett Mikulás és társa. És hogy keveredett ebbe a pogány, germán társaságba a lükiai Patarából való Szent Miklós püspök, akit Licinius császár idején bebörtönöztek hitéért? Feltehető, sőt valószínű, hogy a róla szóló legendák miatt. Ezek szerint a gyermekek barátja volt. Az egyik legenda arról szól, hogy két kisfiú egykor Ázsiából Myrába ment, Miklós püspökhöz, hogy a szent életű férfi áldását kérje. Egy fogadósnál szálltak meg, aki - a pénzükért - a feleségével meggyilkolta őket, és a füstölt húsok közé, egy kádba rejtette a hullájukat. Isten álmában tudtára adta Miklós püspöknek, hogy mi történt. Utólag a vendéglős és felesége töredelmes vallomást tett, a püspök feloldozta őket, a gyermekeket csodatévő erejével feltámasztotta és megáldotta. Számos festmény ábrázolta a jelenetet: a püspöki ruhában álló aggastyán mellett egy alacsony kádat látni, melyből két gyerekfej kandikál ki. A kép félreértelmezéséből lett aztán az a hiedelem, hogy a Mikulás - vagy a Krampusz - a rossz gyermekeket puttonyában elviszi. E félreértelmezés magyarázza meg azt is, hogy került a Krampusz a képbe. A középkor derekán még ördögfióka formára mintázták. Pontosabban ekkor még igenigen emlékeztetett a görög mitológia szőrös testű, kecskelábú szatírjaira. Aztán az már a középkori bizarr, abszurd képzelet szüleménye, hogy egy valamirevaló Krampusznak kilógó, tüzes nyelve is van. A nyírfaseprű, a virgács a néhai iskolamesterek bevált nevelőeszköze. A Mikulás - és Krampusz-járás - pedagógiai célzata teljesen egyértelmű. A magyar paraszti hagyományban, főleg a Dunántúlon és a magyarlakta területek északi részén közismert volt az úgynevezett Mikulásjárás.
