Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
‘Lrtünf^szót.. Biblia a szállodában A minap Budán tartottak konferenciát a gedeoniták! „Kik ezek a furcsa szerzetek?” - kérdezte tőlem egyik ismerősöm. Aki nyugat-európai szállodákban alszik - mindig találkozik velük. Hangtalanul, észrevétlenül. A szállodai szoba éjjeli szekrényén ott talál az utazó egy Bibliát. Címlapján ennek a különleges szervezetnek a jelvénye: cserépkorsóba rejtett mécses s aranymetszésű felirat: „Ezt a Bibliát itt a gedeoniták helyezték el.” Kik is ezeknek a Bibliának a gazdái? 1899-ben, az Egyesült Államokban néhány sokat utazó üzletember, akik hittek abban, hogy a Szentírás Istentől ihletett könyv, elhatározták, hogy utazótársaikat megismertetik Isten szavával. Ezek az emberek különböző gyülekezetekhez tartoztak, közös hitvallásuk csak annyi volt, hogy a Szentírást Isten szavának tartják és Jézust is elfogadják üdvözítőjüknek. Nem akartak önálló felekezetet alkotni. Mindössze az a céljuk, hogy ők legyenek az egyház segítő karja, amely odanyújtja Isten élő igéjét minden megfáradt, aludni, pihenni akaró utasnak. A mustármagnyi kezdetből terebélyes fa növekedett. A konzervatív Nagy- Britanniában csak 1950-ben indult meg a munkájuk - a többi angolszász országban terebélyesednek nagy gonddal és lankadatlan kitartással. 325 millió Szentírást osztottak szét a világon szállodai szobákban, kórházakban. Nevük és jelvényük a gedeoni történetre utal. A jeles bíró - Bírák Könyve 7. fejezete szerint - törékeny hitű, egyszerű ember volt, aki az ellenség elől éppen úgy rejtette az élésre valót, mint a többi honfitársa. Az engedelmesen fogadott isteni parancs tette alkalmas eszközzé. Cserépedénybe rejtett mécsesek segítették a győzelemhez. A gedeoniták tőlük vették a példát. A Bibliát, ami Jézusról, a világ világosságáról tanúskodik, odarejtik lehetőleg minden útonjáró ember éjjeli szekrényébe. Ők ma a Biblia legeredményesebb terjesztői. Külföldi útjaim során naponta forgatom Bibliájukat. Mindig a legkönnyebben érthető, legmaibb fordítást használják. A gedeoniták a szöveg elé egy nagyszerű segítőt is nyomtattak. Ebben először arra tanítják meg rövid, egyszerű mondatokkal az útonjáró olvasót, hogy mi is a Biblia. Ezután egy remek kis szövegmutató következik, amelynek ez a címe: „Hol találod meg, ha ...” Ebben az élet legfontosabb elemeire megtalálható az útmutatás. Azután a Biblia legismertebb részét mutatja be ez a könyve 25 legismertebb nyelven, majd azt tárja fel, hogy mit mond a Biblia életünk alapvető kérdéseiről, milyen parancsokat tartalmaz és hogyan tanít imádkozni minket. Ez a legfontosabb bibliai történetek mutatója követi, amely megadja a lapszámot is, majd a téma szerinti jegyzékét találjuk. Ez az érdekes, jól használható segédlet nálunk is szolgálatot tenne, már csak azért is, hogy európai kultúránk alapját, a Bibliát minél több ember értő módon forgassa. GAAL PÉTER Kártalaníthatatlanok E viszontagságokkal teli századot végigszenvedett nagyanyám hetvenhárom éves volt, csendben távozott közülünk. Anyám, még a temetés után is csak suttogva beszélt a borzalmakról, pedig sem Recskről, sem kitelepítésekről, sem börtönről nem esett szó. Nagyanyám felnőtt fejjel élte meg mindkét háborút, ám az igazi megpróbáltatások még csak azután következtek. Az államosítás, a vagyonelkobzás megpecsételte sorsát. Kizsákmányoló, burzsoá elnyomó, deklasszált, osztályidegen. E minősítések nap mint nap utolérték, bárhol, bármit kért vagy tett volna azért, hogy életünk jobbra fordulhasson. A hatvanas éveket már teljes szegénységben, munka, nyugdíj nélkül, betegen érte meg. Mégis nagy önfegyelemmel, csendben tűrte. Idős korban a múlt képei egyre elevenebbek az emlékezetben. Nagyanyám, élete alkonyán mind többet, mind szenvedélyesebben emlegette ezt a bizonyos, sokáig titkolni való múltat. Az államosítást, mely mindenétől megfosztotta családját, s amely örökre kettétörte addigi életét. Soha, senki nem kért ezért se tőle, se mástól elnézést. Tőlük, akik nem lettek munkatábor lakói, börtönök foglyai, de mégis, áldozataivá váltak az ötvenes éveknek. Most, amikor mindenről, a kor hibáiról, bűneiről, törvénytelenségeiről már mindenki elmondta a magáét, a kormány bocsánatot kérve kártérítést ajánl a túlélőknek. Azaz - egy részüknek. De milyen alapon? Recsk és a „málenkij robot” szenvedőit szem előtt tartva ajánl a még ma is élőknek nyugdíjkiegészítést, munkaviszonynak elismerve a kényszermunkával eltöltött éveket. De vajon lehet-e ezen az alapon szelektálni az áldozatok között? Vajon kell-e kártalanítást ajánlani azoknak, akik osztályidegen minősítés miatt egyszerűen „csak” nem kaphattak sehol sem munkát, vagy soha többet nem helyezkedhettek el végzettségüknek, tudásuknak megfelelő munkakörben? Vajon kell-e kártérítést fizetni az elkobzott földek, ingatlanok, üzletek, vagyonok után? Vajon kártéríthetők-e az utódok, azok a gyerekek, akik, nem megfelelő származásuk miatt, tudásuk, intelligenciájuk ellenére nem kerülhettek az egyetemek padjaiba. Aligha. Naivitás azt gondolni, hogy valóban lehetséges az ötvenes évek áldozatait kártalanítani, hisz e kor törvénytelenségei szinte mindenkit áldozattá tettek. Az elrabolt évek, a derékba tört életek nem kifizethetők. Amikor ez a kormány felismerte, hogy valamit, valahogyan mégis tenni kell az áldozatok sorsának rendezése érdekében, olyan döntést hozott, mely nem ad megnyugtató megoldást. A többség számára biztosan nem, mert hiszen a törvénytelenségeket megélt személyek- nagy része már nem él. És az elevenen holttá tett éveket már sem pénzzel, sem jó szóval, soha senki nem adhatja vissza. A kormány döntése ez ügyben, mint „gesztus”, mégis példaértékű. Ám épp mert reprivatizációról, a magántulajdon védelmének garanciáiról oly sok szó esik - az áldozatok helyzetének bonyolult volta miatt e kártalanítás semmiképpen sem lehet már igazságos, valaki, valakik mindig kimaradnának. WEININGER ANDREA 4 HARANG
