Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989 / 1. szám

S aki egyszer igazán segített rászoru­lón, az tudja mi is a boldogság. Egy kép villan fel eló'ttem; mikor a faluban vagy 30 lépésre „bácsi M.” mögött lépkedtem - hogy fel ne tűnjön, hogy együvé tarto­zunk - és egy fiúcska megismert. (Neki szentképet s cukorkát adtam múlt alka­lommal.) Hozzám futott, s tekintetével átnyalábolt. A domboldalakon, melyeket bejártunk, a kollektív előtt szépen művelt szőlő volt; ma a terület a közös gazdálko­dás gyatra eredményét hirdeti. Barangolásunk során összetalálkoz­tunk a „páznyikval” is, aki a helyi „milí­cián” bizalmi embere. A jelenlegi milicis­­táról nagyon rossz véleménnyel vannak a faluban, mert túlságosan szigorú s brutáli­san verekedő. Semmiségekért súlyosan megvert már jó néhány embert. „Bácsi M.-ék nyámságában” (rokonságában) is egy katonalegényt összevissza vert, mert nem volt a legénynél az irata. A verést azonban vissza is szokás adni. „Bácsi M.” is azt mondta az egyik sértettnek; „Ha megbocsájtod neki (a milicistának) ezt a parasztságot, nem vagy magyar ember!” Amint megfigyeltem, a „paraszt” szó­­használata a Szeret menti magyarság kö­rében sohasem vonatkozott foglalkozásra, hanem egy elítélendő magatartásformára. „Parasztul beszél" - szólták meg az egyik embert, vagy „elparasztult a vi­lágpanaszolták. Saját gyermekkori élményem is az, hogy a földműves nép jószántából nem alkalmazza magára a „paraszt” szót; mai világunkban is min­denki által ismert az elmarasztaló jelenté­se. Erre különösen ügyelni kell annak, aki ősibb közösséget keres fel. Hazafelé ösvényeken mentünk. Vacso­rázáskor toppantunk be apósához. C. J. Gyárban dolgozik, de kötelezik, hogy 10 napot kaszáljon a kollektívben. A kaszá­lás egysége 50 lejt ér. (A kapálásé 25 lej.) A vő jól megtermett, erős fizikumú, a 12-14 órás munkával teljesíti a másfél egységet is. Egy így napi 75 lej. (Míg ná­lunk a napszám 500,- Ft.) A „páznyikval” való találkozás miatt este 10 óra körül, új szálláshelyre „mutá­­lódtam” S. M.-hez, a falu túlsó felébe. Másnap a 8-as „kurszával” hagytam el a falut. K.-n keresztül N.-re mentem, C.­­ékhez. Mikor házukhoz érkeztem - nem lévén senki sem otthon - letelepedtem a kapu előtt. Néhány perc múltával három tarisznyás asszony, kapákkal vállukon - a mezőről hazafelé tartva - befordult az „ulicába”. Köszöntésüket „Isten álgya!” most sem tudtam megelőzni. A felém tartó mosolygós asszonynak így köszön­tem: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ebből tudhatta, hogy kinek a barátja lehetek „Ardeálból jövet”. Igazi kilétemet csak fia hazaérkezésekor fedtem fel. Vendégszeretetük akkora volt, melyet csak a Szeret menti magyarság között tapasztalhat egy magyar. Éjfél körül ke­rültünk ágyba. Másnap a nagymisén vol­tunk. Sokat fényképeztem a faluban, a temetőben, a templomnál. A szívem majd megszakadt, hogy idegennek téve magam - aki nem érti sem a román, sem a magyar nyelvet - sok-sok barátkozni akaró em­bert kellett hárítsak magamtól a biztonság miatt. Két asszony énekelt magyarul gyönyö­rű Mária-éneket (somlyói búcsús éneket). Szívből szerették „eszket” az énekeket, csak hát 70 felé jár mind a kettő, s velük együtt kihal - a hatóságilag üldözött — magyar ének is. Titkon magyarul is éne­kelnek a templomban! Nem hallottam, hogy lenne még egy falu Moldvában, ahol ezt megteszik. Természetesen csak egy mag (pár ember) tudja az éneket, a töb­biek csak úgy bele-belekapcsolódnak, részenként. Délután Újfaluból (Balcescuból) ven­dégek is érkeztek C.-hez: két házaspár. A fiatalabb ember széles karimájú kalapot hordott, s beszéde, viselkedése nagyon „csángós” volt. Jólesett ízes beszédüket hallgatnom, még ha „oláh” (ők ezt termé­szetes módon így mondják ma is) szavak­kal tűzdelt is, de itt is kiütközött a csángó magyarság rendkívüli tudatlanságban tartása - magyarságügyben. Gyakran olyan nevekről, mint Varga, Hajdú, Far­kas, nem tudják, hogy magyar nevek! E vidéken az esti misére is szokás vasárnap elmenni, még annak is, aki délelőtt már hallgatott misét. Onnét hazatérve még egy jót „tanácsoltunk”, s „minden szű­­veinkből” kívántuk, hogy segéljen meg „münköt a Zisten”, hogy „még gyűljünk össze még mász idén”. Egy nap együttlét után úgy váltunk el, mint akik mindig együtt éltek ... KÓSA GERGELY HARANG 15

Next

/
Thumbnails
Contents