Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-20 / 3-4. szám
róla. (Szécsi Menyhért öregíti magát. Nem száz, „csak” kilencvenkét éves.) Arlett Jánosné alapító tag:- Húsz éve élek itt. Ötvenévesen költöztem be, az uram halála után. Nekem azóta a főorvos úr, a felesége Erzsébet asszony és a nővérkék a családom. Amit ők adnak, azt hozzátartozóktól nem lehet megkapni. Itt mindenkinek van lelki bánata. Mindenkit megvigasztalnak. A főorvos úr észreveszi, ha valaki magába süpped. Ilyenkor az egész szoba elkomorul. Azt szokta mondani: „Nem szeretem, ha csendben vannak, inkább veszekedjenek.” Tavaly karácsony estén is gyönyörű szentbeszédet tartott. Arra kért bennünket, hogy szeressük egymást. Én az ágyban hallottam, magnón játszották le. Eddig nem tudtam lemenni az ünnepségre az ízületeim miatt. Idén először leszek ott. Nagyon várom. Nem gyógyultam meg, de végre van lift. Mielőtt beköltöztem, a testvérem is hívott, de nem mentem. Nem akartam családi viszályt. Más közeli rokonom nincs. Gyereket nem szülhettem. Három állami gondozott kislányt neveltem. Csak az egyik látogat meg. Nagykőrösön él. Egy nem jöhet, mert szellemi fogyatékos, egyet pedig eltiltottak tőlem a szülei, amikor visszafogadták, mert féltékenyek voltak rám. Engem szólított édes anyucikámnak. Egyedül látom el magam. A szobát is segítek kitakarítani, hogy mozgassam az ízületeimet. Megkeresem, ami nekem kell. Másokkal együtt bedolgozom a háziipamak, szövünk, fonunk, kézimunSzázéves vagyok A fenyő a mennyezetig ér kázunk. Sok ajándékot készítek. Én is felkaroltam egy férfit. Nincs nyugdíja. Tizennyolc éve van itt, senki se jár hozzá, pedig van testvére. Drobni László:- Én a feleségemmel együtt jöttem: Negyvennégy évig tanítottam. Itt Hevesen voltam iskolaigazgató. Nagyon megfáradtam. A feleségemnek sem tudtam segíteni. Nyolcvannégy vagyok, ő nyolcvanéves. Jó gyerekeim vannak. A fiam Pesten él, a kislányom Hevesen. Lányom és vejem nálunk töltik a karácsonyestét. Megkapjuk az igazgatói szobát. De a közös ünnepségen is részt veszünk. Tavaly zongorán kísértem az énekszót, idén is erre készülök. Erdélyi Lajos felvételei Drobni Lászlóné:- Otthon tízen ültünk az asztal körül. Családszerető emberek vagyunk... (Elsírja magát.) Gyönyörű itt a karácsony és minden ünnep. Mindenkinek számon tartják a születésnapját és felköszöntik. Mindig van látogatóm. Nem felejtettek el bennünket. A szobatársaimmal szeretjük egymást. Beszélgetünk. Sokat olvasok. Még nem kell szemüveg. Jó a könyvtár. Mi kértük, hogy ne tegyenek egy szobába bennünket az urammal. Hogy ne keserítsük, terheljük egymást. Thassy Paula:- 1984-ben vettek fel az otthonba. A családom elfogyott mellőlem. Testvérem is férjhez ment. Ő sokat dolgozott rám, pedig az is elég lett volna neki, hogy naponta Hatvanból Pestre járt. Egyetemi hallgató volt. Féltem, hogy kiesek a tolókocsiból és nem lesz, aki segítsen. Eljöttem. Én akartam, mégis szomorú volt. Most negyvennyolc éves vagyok. Nem adtam fel. Egyedül tartom rendben magam. Szeretem a jó ruhát, a szép frizurát. Ügyelek a tisztaságra. Mosom a térítőkét. Az a szokásom, hogy minden karácsony este vadonatúj ruhába öltözöm. Kigondolom, hogy mit akarok és a nővérke megvásárolja. Idén halványszürke nadrágot rendeltem, fekete mintás fehér blúzzal. Az ünnepi műsorban szavalni fogok. József Attila Betlehemesek-ét mondom el. Telve vagyok izgalommal. Szeretem az ünnepeket. Ilyenkor minden olyan más. Karácsony két napján jönnek a rokonok. Keresztapámékra biztosan számítok. Várom a szolnoki testvéremet is. A fiának a nővérke már megvette a mesekönyvet. * A hevesi szociális otthon nem összkomfortos. A szobák zsúfoltak. Az új lift szabadtéren működik és nincs fülkéje. Ezzel szemben rend és tisztaság honol. Kitűnő a koszt. A lakók - öregek és fiatalabb betegek, akiknek nincs gondozójuk - jól érzik magukat. S ami a legtöbb: megőrizték tartásukat, emberi méltóságukat. Azért mert tiszteletet, szeretetet kapnak - és feladatot is. Húsz éves fennállása óta ezt a szociális otthont minduntalan átkeresztelték. Én is áj nevet ajánlok: legyen a szeretet háza. Ez az elnevezés csak annak a szociális otthonnak járna, amelynek a lakói annyiszor ejtik ki a szeretet szót, mint az itteniek. KOVÁCS JUDIT 52 HARANG
