XXXV.1.c / 4. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1956.11.05-1956.12.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
r :7 ------| V ♦ A z események értékelését illetően elfogadhatóbbnak tartják, s a valósághoz közelebb állónak látják Kádár elvtárs korábbi raegállapitását. I Kádár elvtárs korábban az ellenforradalom fellépését október utolsó napjaiban jelölte meg* Az előző eseményeket pedig népfelkelésnek minősítette, amely a Rákosi-Gerő féle bűnös politika ellen irányult, s amelynek vezetését az ellenforradalom kaparintotta meg, miután a párt megszűnt létezni. A fenti értékelés megváltoztatásával magyarázzák azt a bnlratoló- dást, amuly szerintük a párt politikájában észrevehető. Pelvetik, hogy ez az utóbbi értékelés megegyezik a Pravdának azzal a korábbi megállapításával, amelyről széles körökben nálunk úgy vélekedtek, hogy nem a magyarországi viszonyok alapos ismeretén, elemzésén alapult. Helytelenítik, hogy az ellenforradalommal kapcsolatos megállapitást a határozat nem Elemzi és magyarázza részletesebben. Szóvá teszik, hogy ilyen fontos kérdésről miért határozat jelent meg, ami felett nem lehet vitázni, véleményt mondani. Ebben - úgy vélik - a régi módszer tér vissza. A határozatban az okokat tárgyaló négy pontot elfogadják, de az 1. pontban foglaltakat szűknek tartják, Azt mondják, nem 1-het a hibák okait Rákosi-Gerő személyére leszűkíteni, hanem elemzőbben kellett volna foglalkozni a M.D.P. szellemével, működésével és felépítésével. Mert pusztán az a megállapitás, hogy Rákosi-Gerő politikája már 194-8-ban letért a marxizmus-leninizmus útjáról, nem magyarázza meg a tényleges helyzetet. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban felvetődik az a kérdés is, hogy a M.D.P. marxista-leninista pártnak tekinthotő>-e. Sok párttag nem ért egyet azza].sem, hogy a határozat megbe— lyegzi a pártellenzéknek azt a módszerét, hogy a vitát az utcára vitte. Azt állítják, hogy a változások keresztülvitele másképp nem volt lehetséges és a nyilvánosság helyes volt, mivel a pártban mar régóta folyt a harc - megfelelő eredmény nélkül. Mások kifogásolják, hogy a határozat még csak enlitést sem tett arról az ellenzékről, amely nem vitte a bírálatot az utcára. Erről megfeledkezni politikai hiba, mert a határozat úgy tűnteti fel a pártot, mintha csak a Rákosi-Gerő klikk és azt mindenben fenntartás nélkül kiszolgálók, valamint az a pártellenzék lett volna, amely az utcára vitte a birálatot. Nagy Imre és csoportjának szerepéről az a vélemény, hogy okt, 23,-a előtti tevékenysége nagyon homályos és nem egészen elfogadható. Az alaposabb értékelésre azért is szükség lenne, mivel Nagy Imre kér- \ dése 1953. óta létezett és tevékenységéről csak a Rákosi-Gerő klikk adott értékelést. Nagy Imrének a kormányban való működését okt.23. után Országos lévé^tA n.