XXXV.1.c / 4. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1956.11.05-1956.12.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései

wrr ' s- ■ '- 2 ­« csaknem teljes egészében az ellenforradalom rendelkezett,, Ezért el- . fogadják a határozatnak ezt a pontját, valamint az imperialista körök ténykedésére vonatkozó megállapitásokát is. em elégitette ki a határozat, illetve nem értenek minden fenntartás nélkül egyet a határozattal a jelenleg dolgozó pártakti— visták közül sokan, továbbá az értelmiségiek nagy része, ezek között számos olyan elvtárs, aki az MEP-nek régi, aktiv tagja voltos most ezidáig nem.lépett be a pártba. Ezek a párttagok, vagy pártonkivüliek birálják a határozatot, mondván, hogy nem megalapozott, sok benne a felületes, nem elemzésen alapuló megállapítás. Korainak tartják az események pártdokumentumban történő értékelését, mert ahogy a határozat mutatja, nem is lehet ilyen rövid idő alatt kiforrott véleményt alkotni. ^ A legnagyobb vitát az október 23-a utáni napok értékelése váltotta ki. Úgy látják, hogy a Központi Bizottság ezt a bonyolult eseményt le egyszerűsíti, mereven, sommásan határozza meg és ezzel végső soron mindenkit egy táborba, az ellenforradalom táborába sorol. Ezzel a megállapítással a párttagság körében is sokan nem értenek egyet, hivatkozva azokra a pozitiv változásokra, amelyek az október 23-a utáni események eredményeként születtek, pl0 a G-erő féle vezetés elsöprése, a munkástanácsok létrejötte, a begyűjtés megszüntetése, bizonyos nemzeti sérelmek orvoslása, a szocialista országok közötti ujtipusu kapcsolatokra való törekvés, valamint az egyéb, már a Kádár­kormány által végrehajtott intézkedések. Ezeket a vívmányokat egy ^ csoportba összesítve, megfelelően méltatva kellett volna a határozat­ban leszögezni és ezzel elhatárolni az ellenforradalomtól mind az in­tézkedéseket, mind pedig azokat a becsületes elemeket, akik 23-a előtt és 23-a után is ezekért a vívmányokért és nem a régi rendszer visszaállításáért harcoltak. Erre azért is szükség lett volna, mert sok becsületes embert taszít a kizárólag ellenforradalomról szóló meg- állapitás, sérti azt a többezer embert, akik a tüntetésekben, vagy sztrájkokban resztvettek - nem fegyveresen, - s akik, természetesen, nem vállalják az elleniorradalraár jelzőt, még akkor sem, ha ezeket a megmozdulásokat objektíve az ellenforradalom a maga céljaira is fel tudta használni. Az ilyen merev megállapitás nem alkalmas arra, hogy a párt a munkásosztállyal és a széles dolgozó tömegekkel a kapcsolatát a jövőben megtudja javitani. Sokan úgy látják, hogy nem ez volt a leg­sürgősebben tisztázandó probléma, s taktikailag is kifejezetten káros­nak tartják. 0KSZÁGOS LEVfcTÁR . í ,____________ __________A

Next

/
Thumbnails
Contents