Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/9)

1956-03-23

g ' te 10. j f*1 Egyik legalapvetőbb feladatunk, hogy a XX. kongresszus elvi és gya­korlati megállapításait világosán, közérthető módon magyarázzuk párt­tagjaink ás dolgozóink körében ée vegyük fel a harcot, ne engedjük hogy az ellenség elferdítse, elhomályosítsa bármelyikét is, mint ahogy ezt a beszámolómban már említettem, pl. a parlamenti ut kérdé­sénél. Agitációnk közérthető módon kell, hogy magyarázza, hogy nekünk magyar vonatkozásban milyen következtetéseket kell levonnunk, pl. a XX. kongresszus azon mégha*ározárából, hogy "Korunk fő jellemvonása az, ' hogy a szocializmus túlnőtt egy ország keretein és világrendszerré vált." Megmutatni ágitáclónkban, hogy hazánk, országunk politikai, erkölcsi, gazdasági továbbfejlődése ór megszilárdítása a népjólét emeléséért i vívott harcban milyen jelentősége vau ennek. Kerületi pártszervezeteinknek ezen belül a,kerületi pártbizottságnak elmélyülten kell tanulmányoznia az SzKP. XX. kongresszusának azon tanulságait, amit a lenini pártvezetés elvéről, a kollektiv Vez'etéerfll, a személyi kultuszról, a párt és tömegek kapcsolata megszilárdításáról levonhatunk. /te ró 1 1 ’S * \. • , , -j ’ x I ró ÍPróA .■ . : 3 v • 3: BsH#! 3 y-s I i i .. • | ■'ró**ró'--­­"rróJEj E'E/ta',... j'-~­­\ • sbí * v,- 1 1 I I . ; ' * • I , ■ ' ■ ■.« ta 3 | ‘ S f i • ... v S i 1 I .Áróta.l M L­­■ i. 1 ^ '*.■1111 i i i ni -------------——.------- -----------— ■ . ■ .„.................................. . . . . ; ..........: _ .....' í .■ "m -l ' * . - • -„ , « vi. -- - _,■----- 4

Next

/
Thumbnails
Contents