Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/6)

1951-05-27

; w© i-.13- '■rM'J ahol tavaly 230 dolgoz', 60 ptg. volt, 44 tagjelölt, az idén 150 dolgozó 49 ptg. ebből 5 tagjelölt. Vízépítőknél, ahol tavaly 59 ..olgozó volt, 5 tag volt, tejelőit egy sem, az idén, vagyis 1951-ben 140 olgozó van, ezek közül párttag 16, tagjelölt24, összesen 40. A tag- és tagjelöltfelvétélnél igen nagy lehetőség van az építkezéseken, nagyrésze az ott dolgozóknak vidékről jött fel, éa ha az elvtársak foglalkoznak velük, munkájukon keresztül java­solják tagjelöltnek, harcos tagjai lesznek népi demoráciánkai k Ugyanez a helyzet a műszaki értelmiségiekkel is. xiz elvtársak idegenkednek attól, hogy miiszaki értelmiséget javasoljanak a Pár - tunkban, pedig tudjuk jól, hogy a szocializmus építésében, és ötéves t! rvünk végrehajtása során igen sok műszaki értelmiség­re van szükség, akik jól megállják helyüket a rájuk háruló fela­datok elvégzésében. Kedves elvtársak/ Igen komoly hiányosé'égők vannak a tag- és tag­jel öltfelvé telnél, annak ellenére, hogy sokat foglalkozunk vele. A múlt hónapi tag- és te.gj.elöltfelvétel kiértékelésénél á Kovács tt­’ elvtárs is részletesen, és világosan megmagyarázna az elvtársak­­k nak, hogy kiket lehet felvenni t agjel öltöknek, és ennek ellenére mé, is javasolnak az elvtársak olyan elemeket, akiknek nen a Pártba van a helyük. Pl. a MESZIIRT-ból javaso.ták Czigler ^ ás párt, aki nyugatos volt, 1944-ban szovjetellenes fleovasást tartott munkahelye n, 1947-ben ön­ként lépett ki a SZDP-ből. Brown-Boveriből javasolták Tóth Jánost, aki Horthista hadnagy volt, A demokratikus rendőrség vesztegetésért leszerelte, és 7 wnapra lezárta. Tánciscsből Á, oston Györgyöt, ki nyugatos volt, két bátyja ma is kint van, és leveleznek. Y Az Iskolabútorból Tóth Lászlót, apja 1928-ban és azóta önnáló kisi­paros. Mónus illés utcai iskolából, egy 66 éves polági származású tanárt javasoltak, mint igazgatót, 1945 -ben leváltoták, 1934- 1944-ig katolikus körnek volt a tagja, öt éven át titkrája, 1948- 1949-ig a Kisgazdapárt tagja. Müborgja rból Antal Bélánék, aki 1941-ben önként Németországba mogt dolgozni, édesapja, ma isönnálló kisiparos. Ugyancsak a Monus Illés utcai iskolából kizárt párttagok Javasol­tak, omogyi Ferencet, és ez tö b üzemnél is előfordult, hogy lezárt párttagot javasolnak, mint a MESZHRT-ból, ifj. Micén Feren­cet • Előfordult, hogy idegen állampolgárt javasoltak tagjelöltnek, mint a Szakérettségis Kollégiumnál Amozov Sándornét. Igen gyakori, hogy javasolnak tagjelöltnek olyan dolgozót, aki még nem t "rtötte be a 18 évet, mint a xonalfeldolgozóbói bkineczki Piroskát, és a H.P.b.-ből, Szöcei Erzsébetet, aki csak XI. hő 18-án lesz 18 éves. holott tudjuk p ártunk II. Kongresszusa meghatározta, hogy 18 éves kroig dolgozzanak a fialatalok a Lisz-be, és azután lehet csak tagjelöltnek felvenni. f Elvtársak igen sok példát lehetne még fK sorolni, hogy kiket javasolnak tajelöltnek, h _____________________ i *

Next

/
Thumbnails
Contents