Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/6)

1951-05-27

| 9 ' ' ' — , • • . \ ‘ / ura m- 14- - • S i / !«rta rft ; ami bizonyltja, hogy nem beszélgetnek a dolgozókkal egyénileg, nem foglalkoznak velük, mielőtt tagjelöltnek javasolnák. Pártunk II. Kongresszusa, és Rákosi elvtárs beszámolójában foglalkozott•a pártszervezetek erősítéséről, és szociális össze­­tétel megjavításáról. Pártunkban a munkások, és dolgozó parazstolc 46%-ban bonnak képviselve, 54%-ot tesz ki a kispolgári, alkalma­zott, és.egyéb foglalkozásuaknak a széma, akik hígítják, és rontják Pártunk szöc. összetételét, és egységét. Iüamár sok ellenség is munkásruhában jár, és mint rendes munkás | v.gzi ellenséges kártevő munkáját, az igazi munkások között. A Párt- és az Állami funeiónáriusok nem vették figyelembe ezeket, nem figyeltek fel erre az igen fontos változásra, nem voltak ré­sen, vágogatás nélkül felvettek minden jelentkezőt, és ez meg­­könnyitette az osztályellenségnek azt, hogy döntő fogtosságu üze­mekben, hivatlalokb- n, és ezen keresztül a Pártba, sőt pártfunk­cióba befurakodjanak, bekerülnek a közép- és főiskolát; végzett k reaiciós burzsoa elemek az üzemekben, hivat lókba, valamilyen kisegítő munkára. Igyekeznek jól dolgozni, akti izálódtii, értekez­leteken felszólalnak, erre észreveszik, hogy értelmes, irni, olvas­ni, beszélni jóltud o emberek ezek, nem nézik meg, hogy honnan jöttek, kicsodák ezek, hanem felfedezik őket, és mint nagyszerű uj munkáskádereket a Pártba szervezik, felveszik tagjelöltnek, és öröm­mel, go yrsan léptetik előkre őket, és igy beépül az ellenség szemünk előtt, sokszor a kommunisták segédletével. Éppen ezért fokozni kell az éberséget, a tag- és tagjeiöltfelvé­tel területén, kerületünkben a tag- és tagjelöltfelvétet kampány­­szerűség jellemzi, és ismertetni fogom az elvtársakkal, hogy az utóbbi három hónapban hogyan alakult a tag- és tagjelöltfelvétel: februárban beleültek az elvtársak 213 tagjelöltfelvételt, ebből a P.B; elutasított 37-et, akiket az elvtársak felelőtlenül javasol­­tfck213 tagjelöltfelvételt, ebből a Pártbizottság elutasított 37-et, akiket az elvtársak felelőtlenül javasoltak. Márciusban 133 lett beküldve a P.B. 40-et utasított el. Áprilisban 186 közül 44 lett elutasítva. Februáhan beküldött tagfelvételi javaslat 184 közül 23 elutasított, márciusban 123-ból, 19, ápirlisban 95-bő}, 14 elutasított. Láthatják az elvtárska, hogy milyen kampányszerű a tag- és tagjelölt­tel való foglalkozás.. A kampányfeladatoknál igen sok pártonkigüli dolgozó vesz részt, és jól megállják helyüket ezeknek a dolgozóknka a politikai nevelésivel nem foglalkoznak', pedig minden kampánymun­kánál nagyobb feladatoknál feljönnek a pártonkivüli dolgozókból a k káderek, ha rendszeresen foglalkoznának velük az elvtársak figyelnék is a munkájukat, és javasolnák tagjelöltnek, de rendszerint úgy van, hogy a munka elvégzése után megfeledkeznek róluk, pedig ezek a pártonkivüli dolgozók bebizonyították, hogy érdemesek arra, hogy bevonjuk őket Pártunk soraiba. Szöc . összetétel javult, de ahogy már beszámolómba már említet­tem, hogy a P.B. átnézi, behívja a javasolt tag- és tagjelöltet, és aki nem való Pártunba nem vesszük fel, ha az elvtarsak is , nagyobb fiegyelemrael, fokozottabb éberséggel foglalkoznának a párt építéssel, a tag- és tagjelöltfelvétellel nem kellené ennyit elutasítani. Az alapszervek vezetői, opportunista magatartást ta­­musitanak a tag-Y

Next

/
Thumbnails
Contents