Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1955-01-27

A VB.ülés hosszúsága és nagyon sokszor a VB.napirend ez is olyan kérdés, amelynek módszerét nem tudtuk hosszú idő óta megtalálni. Ennek is egyik alapfeltétele, hogy az ide kerülő anyagok minősége javuljon meg. Valóban ne keljen olyan sok kérdést feltenni, ne keljen hosszan vitázni és kifejteni kér­déseket, azt már az anyagnak kell megelőzni. Azzal a kérdéssel, amely közvetlen a vezetés kérdését illeti a PVB-n. belüli nagyon sok kérdést vetett fel,hasonló kérdé­sekkel kivánok foglalkozni. Másoldalról látom a vezetésben lévő hiányosságokat. Végh elvtársnfi nem olyan régen van a kerületi PVB-nél és közvetlen a vezetésben lévő hiányosságokat nem nagyon tudhatta értékelni, sok esetben a személyi tapasz­talat és osztályok véleménye alapján látja. Én a következő kérdésekben látom, hogy ezek a hibák még fena- I állnak. Itt olyan kérdés, hogy lényegében még nem birt kialakulni az én meglátásom szerint a titkároknak az együttműködése. Ezt érintette G-aál elvtársnő is, hogy ott folyik a vita, ahol lényegében el kellett volna, hogy dőljön. Az, hogy milyen kér­déseket vitassunk meg közösen, milyen módon találjuk meg azt a kapcsolatot, hogy minden fontos kérdés, ami a kollektiv ve­­l to zetéshez tartozik, azt időben meg is vitassuk és annak meg­felelően menjenek ki a kérdések.Attól függetlenül, hogy ez több esetben meg is történik nem a magállapodás értelmében ter­jeszti már a munkatársak elé. Osak lényeges kérdésekben vitas­suk me§ és az elvi alapja legyen a dolognak megvitatva. A vég­rehajtás módszere sem mindegy. Maga az elvi célkitűzése annak a feladatnak sem a legmegfelelőbb módon van végrehajtva. A viták legtöbbször ilyen kérdések körül forognak. Ezt ki le­het küszöbölni, ha a 3 titkár megállapodásra jut. Végh elvtársnőnek a munkájában - amikor Idekerült és kezdett kialakulni a titkárok együttműködése - olyan helytelen módszert találtam, amit menetközben meg is mondtam, hogy nagyon sok a menetközben feladatra való felhivás és ez gátolt abban, hogy tervszerűbbé tegyem a munkám, tehát menetközben feladatokkal való megbízást tapasztaltam Végh elvtársnő részéről. A mai nap­pal komoly javulás van ugy mondhatnám: hagy dolgozni Végh elv­tó társnő az osztályok felé. De még nem alakult ki az a módszer, hogy a 3 titkárnak a fontosabb kérdések megvitatása milyen formában történik és főleg az a kérdés, hogy melyik az a kér­dés, amely mint kollektiv vezetésként a 3 titkár megvitatása szükséges lenne. En ugy érzem nagyon sok olyan kérdés merül fel, hogy mind a 3 titkárnak szükséges az előzetes megvitatása ahhoz, hogy a kifelé menjen és tovább menjen a végrehajtás. Nagyon sokszor ez az operativ végrehajtást nehezíti, tehát a végrehajtásnak az idejét elhúzza. Tehát az egymással való kapcsolat terén még szerintem nem alakult ki a helyes módszer. Lehet, hogy ezt értelmezi Nagy elvtárs, ugy érzi, hogy levegőben lóg. Sokszor én is ugy érzem, hogy fölösleges vagyok. Amióta 3 titkár van, ugy érzem ebbe jelentős javulás van. A vezetés kérdését megteremtette és azok az sok vitás kérdések is megszűntek, amelyek eddig voltak. De amit említettem, a 3 titkár kapcsolata a kollektiv vezetés kérdése az, hogy milyen kérdéseket kell hogy esetenként is megvitassanak, ezeknél nem alakultak ki és ez nehezíti meg a vezetés kialakulását. Olyan kérdést, mint az osztályvezetőkkel való helyes viszony, kapcsolata a titkárnak ez is még probléma. Tartozott hozzám a PTO, agit.prop, és most újból volt egy csere. Ezek a problé­mák általában fennálltak nálam, hogy hogyan tudjam biztosítani az o3ztályvezotőnél a felelős vezetést, ugyanakkor érvényesül­jön a titkárságon megbeszélt feladatoknak a levitele az osztály ÚQ > , - 7 - é

Next

/
Thumbnails
Contents