Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1954-11-25

/ ' , > U m V — 1 — A vasárnapi agitációs mozgósításnál 1.2oo fő népnevelő vett részt a területen. A múlt héthez viszonyitva 2oo fővel emel­kedett. Az eredmény az volt, hogy, hasonlóan a 14.-éhez össze­tételében az agitációs gárda jóbúak mutatkozott. Fejlett elv­társak nagyobb számban vettek részt, mint ez előző hetekben általában az agitációs munkában. Ez meglátszott az agitáció tartalmában és színvonalán is. Az agitációs jelentések és szó­beli beszámoltatások alapján is azt tapasztaltuk, hogy sokkal inkább válaszolnak meg olyan kérdéseket, mint az elmúlt idők­ben. Ez az önállóság, amivel a népnevelők kinn jártak a terüle­­' ten azt bizonyltja, hogy összetételükben, színvonalukban jóbb népnevelő munkát folytattak a területen. A vasárnapi agitáció után a területen hétfőn,kedden loo-15o fő járt ki népnevelő munkára. Ez a múlt héthez képest visszaesés. Általában ugy ismétlődött meg, hogy az az üzem, amely vasárnap jól mozgósított, hétfőn,kedden visszaesést mutat. Egyik-másik területen van túlzás is, mint pl. Natonek elvtárs az Izzó igaz­tó' gatója a műszaki vezetőket telefonon keresztül megbírálta a részvétlenség miatt. Ennek hatása a vasárnapi agitációban meg­mutatkozott, mert hétfőn többségében műszaki vezető vett részt az agitációban kedden 5o műszaki vezető vett részt. Ezekhez az eszközökhöz nem is kivánunk nyúlni, Natonek elvtárs egy kicsit túlzottan öntevékenyen cselekedett ebben a kérdésben. A regisztrált párttagok mozgositása nem sikerült olyan mérték­ben, mint ahogy ez 1-2 héttel ezelőtt jelentkezett, ^italában 10-Í5 főnél több regisztrált párttagot a körzetekbe nem tudunk mozgósítani. Különösen visszaesett a hétközbeni. agitáció a 11-es körzetben. lo-13 fő ment ki hétfőn, kedden. Az agitációban a következő kérdések változatlanul még fennállnak: Közellátás problémái és ezekben a kérdésekben tapasztalatunk szerinti” "javulás vacu A közellátás problémáira zsir,hús hiány, drága pieci árak kérdésében az agitátorok jobban, önállóbban tudnak válaszokat adni. Állíthatjuk, hogy a KIK. után a köz­ellátás kérdése a legfontosabb. Meg tudják válaszolsz elvtár­sak a kérdéseket, meg tudják változtatni a hangulatot a terüle­ten és mindinkább találkozunk olyan jelenségekkel, ho# a népnevelőket igen jól fogadják és bensőséges beszélgetésekké alakulnak át a népnevelő látogatások. Szívesen fogadják a nép­nevelőket és a bizalmm a népnevelők, de ezen keresztül a Párt iránti bizalom a területen sokkal nagyobb mértékű, mint az el­múlt hetekben volt. Mi jelentősnek találjuk a közellátás kérdésénél, hogy javulás van. Az agitációban olyan tapasztalat volt az elmúlt héten, hogy felmerült egyik-másik helyen, ha^ggra II.-es körzetben az élelmiszer>rá_2fti_-0xport kérdése, MOPUlf '£e4. Népnevelőink azzal agitálták a dolgozókat kell a hús export, mert fontos nyers­anyagot kapunk érte. A tapasztalat általában az, hogy a népnevelők beszámoltatása alapján sem térnek ki mindig azokra a kérdésekre, amelyeket ők kapnak a területen. Az agit.prop. nem tudja mindég konkré­tan azokat az agitációs érveket megválaszolni, amely a terület lakóit foglalkoztatja. Változatlanul az aaitáoióban aJXIK. _ problémái, visz ik a fő szerepet és nem is öíyan'liróbTámákTnEanem a kisebb j a,v it Ss ók érdekTIk a dolgozókat. Áz utóbbi időben ! örvendetes javulás állt be a KIK.munkájában. Igen jó eredmény van az üzemek patronálás munkájának. Mind több üzem csatlakozik “7 J J * 1 . . . ____________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents