Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.176.a/1)

1951-11-25

/ ' ' ■ " “2 4 -ezelőtt, amikor Pártbizottságunk felszólította a műszaki ve­zetőket, hogy mindent tegyenek meg, hogy az éves tervet maradéktalanul teljesíthesse a Pamutipar, azért mert a MPI egyetlen dolgozója sem állhat oda Pártunk, Rákosi elvtárs és a |Cormány elé azzal, hogy állampolgársági kötelezettségének nem tett eleget, akkor még csak azt látjuk roppant nehézsége­ket kell leküzdeni és egyáltalában nem volt biztosítva a teljesítés lehetősége. A fent elmondottak alapján azonban bebizonyosodott az, hogy mindannyiunk részére a legszentebb kötelezettségünknek, a tervteljesttésen kh±KlíszK±± túlmenően azt tatottuk, hogy Rákosi elvtárs felé személyesen vállalt kötelezettségünknek kell eleget tenni.Ez volt az a döntő szempont, mely előre lendítette munkánkat és ma már bátran és nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a Pamutipar dolgozói, úgy a fizikai, mint a műszakiak a Párt iránymutatásá- I val és a szakszervezet támogatásával vállalt kötelezettségének nemcsak maradéktalanul fognak eleget tenni, hanem azt túl is fogják teljesíteni. Itt szeretném bejelenteni, hogy fonodánk, éves tervét dec. 27.-én be fogja fejezni. Vigogne fonodánk dec. 21.-re vállalta a terv teljesítés befejezését, lo-es a­­lapszerv legújabb vállalása alapján dec. lo-re fogják befejezni. nainé elvtársnő: Ohinoin k Szendr od i""eÍvtárs beszámolt itt előttünk kerületünk egész évi munkájáról, eredményeiről és hibáiról. A mi feladatunk az, hogy helyes kritikánkkal és önkritikánkkal segítsük kerületünk uj vezetőségét további munkájába!. A Ohinoin gyári pártszerve­zet az utolsó év folyamán igen szép eredményekről számolt be. Ezen eredmények elérésében nem kis része volt a kerületi Párt­­bizottságnak. Kerületi Pártbizottságunk hathatós segítségével és helyes kritikájával megmutatta azt az utat, amelyen halad­nunk kell ahhoz, hogy ezen eredményeket elérhessük. Az elkö­vetkezendő iben feladataink még fokozódnak. Nálunk Ohinoin gyári viszonylatban talán különösképpen érvényes Rákosi elv­társ Pártunk II. Kongresszusán mondott azon szavai, hogy most uj és nehéz feladatoknak gyürközünk neki. Mi Ohinoin gyári kommunisták, úgy érezzük, hogy párt és termelőmunkánk jó el­végzéséhez, a jövőben még komolyabb segítségre van szükségünk, te Az előttünk álló feladatok, mint ahogy ezt Szendrődi elvtárs beszámolójában is hallottuk és amit Pártunk II Kongresszusa is feladatul kitűzött igen nagyok. Mi szeretnénk ezeket a feladatokat Pártunk és egész dolgozó népünk érdekében jól és pontosan elvégezni. De ahhgz, hogy munkánkat jól tudjuk végezni, mindenek előtt a kerület részé­ről jó ellenőrzésre, jó instruktirokra van szükség, akik a hibák felfedése mellett konkrét javaslatot adnak a hibák ki­küszöbölése módjára. En úgy érzem, hogy instruktor elvtársunlc részéről ezt a segitséget nem kaptuk meg megfelelő mértékben. De talán még hiányosabb volt az ellenőrzés munkája. Nagyon ritkán fordult elő az, hogy az ellenőrzésre kiküldött elv­társak elmentek volna az üzemekbe és ott a dolgozókkal való személyes beszélgetés során ellenőrizték volna le, hogy Pártunk határozatai megfelelően vannak e végrehajtva. Egy másik ilyen hiányosság, amit a kerületi Pártbizottság részéről igen gyak­ran tapasztalhattunk a direktíváknak nem kellő időben történő eljuttatása. A legtöbb esetben későn kapjuk meg, úgy a meg­hívókat, mint a direktívákat, ami természetesen kapkodást és tűzoltó munkát eredményez. De nagyjából'ez a helyzet a külön­böző értekezleteknél is. Helyes a kerület egyes osztályainak azon kezdeményezése, hogy az üzemi reszortfelelősöket behívják és velük megbeszélik, azaz kioktatják őket feladataik pontos elvégzésére. En kérem a kerületi Pártbizottságot, hogy a jö­vőben ezt fokozottabban terjessze ki minden egyes osztályban. Tiéztelt^j|jxtértekezlet! Tudjuk azt, hogy a kerületi Pártbizott­/

Next

/
Thumbnails
Contents