Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/6)
1950-09-18
[ a jegyeztetek az ivet vigyék oda a dolgozóknak éa áltdában irányt kell venni a rétegagitációra. A tavalyi tapasztalat az, hogy a felvilágositó munka helyett erőszakos megnyilvánulások is voltak a ^egyeztetésnél. Hiba volt még az önelégültség is. Népköztársaságunk állama és az egyház közötti megegyezést in be kell állítani erre a munkára olyformán, hogy a kerületünkben lévő olyan papok akikkel eddig is ki tudtunk jönni kapcsolódjanak bele ebbe a munkába. Az agitációban igyekezni kell helyi konkrét eredményeket kihozni az 5 éve3 terv első évének eredményeiből. Ezzel kapcsolatosan ki lehet adni a brassorákat, irányt kell venni arra, hogy a gazdasági vezetők, vállalatvezetők, élenjáró dolgozók vezessék be a jygyzést. A tavalyi jegyzésnél 7oo népnevelő dolgozott budafoki viszonylatban, m03t a tömegszervezetek bevonásával mintegy I600 népnevelőnek kell dolgozni a kerületben. A jegyzésgyüjtőket 27.-re mindenütt elő kell készíteni, falujárók külön kiképzést kapnak. A jegyeztetésnél a népnevelők vegyék figyelembe a dolgozók egyéni viszonyát, presszió sehol ne érvényesüljön. A parasztság felé különösen javítani kell a munkát. Az agitáciéra elő kell készíteni a párt onk.lv üli eket is, tanfolyamokra bevonni legalább 3o/át a /-r jegyzésgyüjtésnél a nők számát is emelni kell. A béekekölcsöngyüjtésnél döntő a párttagok példamutatása. A jegyzésgyüjtőknek is elől kell járni a jegyzésben, hogy tervünket az ütemtervben vállaltak szerint Aofekal túl tudjuk teljesíteni. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Függetlenségi Népfront kezdeményezésére elrendelte az egész országban a tanács tagjainak és póttagjainak választását s ezt október 22.-re tűzte ki. © Tlyen választás először van az országban. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy most már könnyebben megy minden mint 1949-ben. "ár bizonyos az, hogy ez nem olyan természetű mint az országgyűlési választás, nemre akcióval való leszámolásról van kimondottan szó, de az a tény, hogy tanácsválasztás először van Magyarországon,amikor 22o,371 jelölt lesz megválasztva. A jelöltek túlnyomó része faluról került ki, a szocializmus épitése szempontjából elmaradottabb rétegekből kerül ki ezX azt jelenti, hogy a politikai előkászitő munkánál ezt figyelembe kell venni. Nem volt még arra példa, hogy a hatalom gyakorlására ilyen nagy tömeget vontak volna be. A tanácsok választásával a dolgozó népünk egységének megszilárdításáról van szó. Az a tény, hogy a kleó'"s rikális reakciót fegyverletételre kényszerit ettük igy a katolikus tömegek felé is nagyobb befolyásra tehetünk szert. De népünk egységét fejezi ki a gazdasági fejlődés, amin mutatkozik falun, szövetkezés, leszámolás a jobboldali szoc.demekkel, békemozgalommal kapcsolatos akciók. A választásnak Népfront jellege lesz a széles demokratikus tömegek bevonásával. A Népfront politikájának azonban itt jobban ki kell domborodni mint az 1949-es választásoknál. . A Népfront politikájának semmi köze nincs ahhoz a koalíciós politikához, amit 1945-ben folytattunk amikor kénytelenek voltunk az ellenséggel együtt dolgozni, aki most a Népfront politikáját ilyennek képzeli, az nem érti a jövő politikáját a Párt és pártonkivüliek blokkjának lehetőségének a megteremtését. Itű nem az ellenséges elemek összefogásáról van szó, hanem arról, hogy a becsületes pártonkivüli dolgozókat a jelölés mellett bevonjuk a választási harcba is, hogy a párttagok mellett ök is élharcosai legyenek ennek a harcnak. Az 1949-es választásoknál is a jelszó a béke volt, most is a béke o jelszó. Ez a választás megint egy iskola lesz, a demokrácia iskolája. Minden körülmények között el kell érni választásielőkészitő politikai munkánkkal, hogy a választópolgárok teljes számmal szavazzanak. A Tanács szervezett formája a nép vezetésének, igy növekszik a Párt tömegbefolgrása a széles pártonkivüli tömegek felé. U •* <» w«-r< ^ ......................................................... —---------------- -....................... -x