Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/6)
1950-09-18
i I Pollácsek elvtárs bejelnti az 5 perc szünetet, majd ezután felkéri az elvtársakat, hogy szóljanak hozzá Szőke elvtárs által elmondottakhoz. Réti elvtársnő Hungária gumi: Szőke elvtár3 felhívta a figyelmünket arra, bogy tanuljunk meg mái1 egyszer több húron játszani, vagyis kapcsoljuk össze a feladatokat és úgy oldjuk meg. Ezt mindenkinek aki itt van meg kell szívlelni, mert csak igy fogunk tudni eredményt elérni, az ellenség a napról napra fokozodó osztályharccal kapcsolatban nem fog visszariadni semmiféle gaztettől, hogy nekünk károkat okozzon. Főleg nálunk a Gumigyárban lesznek komoly feladataink, mert nagyon sok azoknak a dolgozóknak a száma aki 80-I00/ körül termel, de vannak még olyanok is akik 40-60/- között termelnek. Nakünk arra kell venni az irányt, hogy a dolgozóink loo/-ot vagy azon felül termeljenek. A munkaversennyel kapcsolsflban vannak olyan jelenségek, hogy egyes műhelyekben a dolgozók teljesen passzívak. Utána néztünk a kérdésnek és kisült, hogy a munkaidőt az egyes munkafolyamat elvégzése után utalványozzák, ami elvette a dolgozók kedvét a versenytől. Ha visszaemlékezünk arra, hogy' tavaly az 5 éve3 tervkölcsön-jegyzésnél, amit mi az utobó pillanatban tudtunk meg és az ellenség már 3 napja beszélt róla, ekkor meg kell mon ani, hogy egyik legdöntőbb feladatunk az, hogy az itt elhangzottakról ne beszéljünk. A szünetben az üzemből ittlsvő elvtársakkal erről már egy rövid megbeszélést tartottunk és holnap az lesz az első dolgunk hogy feladataink könnyebb megoldása érdekében egy ütemtervet készítsünk, reméljük, hogy az ütemterv alapján kön.yebben és eredményesebben fogunk tudni dolgozni. Zubcsekné Aartonlemez: Szőke elvtárs által elmondott feladatok igen komolyak, de ezeket nem nekünk egyedül kell elvégezni. Vannak az üzemekben aktívák, és most életre hivott békebizottságok, akikkel lehet dolgozni, és akik a feladatokat el is végzik. A napokban álliottunk fel lo ébkebizottságot, akik nagyrészben pártonkivüli munkásokból állanak és nagy megtiszteltetésnek vették azt, hogy ök a békebizottság tagjai lehetnek, sőt már munkát is kértek. Első munkájuk a békekölcsönjegyzéssel kapcsolatos lesz és egész biztos, hogy ebben a munkában élen fognak járni. Párttagjaink között vannak passzívak, de ha látják, hogy a párt önkivüliek /"~v hogy dolgoznak, ök is bele fognak kapcsolódni. A Kartonlemezgyári dolgozók nevében pedig kitoivom az összes kerületi üzemeket a békekölcsönnel kapcsolatban versenyre. Farkas elvt. IV. körzet: Mint Szőke elvtárs is mondotta a feladatok igen döntő része a munka előkészítése. Meg kell azonban mondani azt, hogy az üzemi népnevelők, akik be vannak osztva a körzethez 11 vasárnapja nem jelennek meg. A propaganda osztály nem bocsájtotta rendelkezésünkre azt, hogy ki milyen üzemben van és igy nem is tudjuk megreklamálni őket. A 2o választó lelátogatását nem lehet ilyen pontosan kiszámítani, lehet, hogy 18 lesz, de lehet hogy 25. Réti elvtársnőnek azon szavaival nem értek egyet, hogy nem lehet a dologról beszélni. Nekünk nem kell titkolodzni, mi megmondhatjuk^- hogy mit fogunk végrehajtani. ^apacska elvt. Hárosi Falemez:A választási és a kölcsönjegyzésnél nekünk a Sz.IJ. példáját kell követni. Mindezekelött azonban az üzemeknél a norma és a termelés körüli nehézségeket kell leküzdeni. Azokra a helyekre ahol looA-on alul termelnek komolyabb népnevelőket kell küldeni. Ez a két feladat komoly erőpróbá lesz. Mo3t fog megmutatkoZini az, hogy mennyire szívügyünk a béke. Mi minden igyekezettel azon leszünk, hogy úgy mint idáig most is jó eredményt végezzünk. Egyben bejelentem a hárosi dolgozók nevében, hogy a Karton-4