Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.161.a/3)
1955-06-09
Oktatásunk irányát céltudatosság jellemzi. A pártoktatási év novemberben indult, amikor fokozottabban kezdtek elterjedni a jobboldali nézetek. Ebben az időszakban tanulta a párttagság a 10 év eredményeivel foglalkozó anyagot. Decemberben éa januárban a népgazdaság termelékenységével foglalkoztak a hallgatók, amikor a tervtel jesitésért folyt a harc. A párt cimü téma a K.V. márciusi határozata után került tanulmányozásra. Az oktatás legfőbb eredménye az volt ebben az évben, hogy bizonyos fokig fékezte a jobboldali eszme terjedését. A másik nagyon komoly positivuraa volt az oktatási évnek, hogy a pártoktatás történetében első izben fordult elő, hogy több hallgató vett részt az utolsó szemináriumokon, mint az elsőkön. Ebből az mutatkozik meg, hogy nőtt a párt munkairánti érdeklődés. Másik fontos kérdés, hogy a prop.munka, a segitŐ munka komoly mértékben emelkedett. Ezt fontos kihangsúlyozni, mert az oktatás vonala nem ütötte meg a kivánt színvonalat. A K.V. utal arra, hogy helytelen volt a propagandisták képzésére a nyári rendszer, ezt meg kell szüntetni. - Igaz, hogy a pártoktatás nőm terjesztette a jobboldali nézeteket, de attól nem volt mentes. A III. Kongresszus határozata alapján magyaráztuk a szocializmus épitését, hogy a szoc. ipa^ rositás a fő módszere, de arról, hogy a nehéziparnak milyen jelentősége van, nem beszéltünk. Vagy pl. beszéltünk a munkás-paraszt szövetség fontosságáról, de elhallgattuk a politikai célját^ A negatívumok között kellene megemlíteni, hogy a szinvonal érdekében ugyan nagyon sokat tettünk és vannak is eredmények, de nem sikerült elérni, hogymegközelítsük a kivánt eredményt. A Gumigyárban azzal kapcsolatban, hogy mért volt az oktatás olyan gyenge azt mondták, hogy a szeminárium unalmas volt, a felvetett kérdéseket már máshol is hallották. Ez nem abból adódik, hogy jól ismerték a kongresszusi anyagot, hanem abból, hogy nem azon a szinten tárgyalták, mint kellett volna. A 2-3 napos előkészítők ehhez nagyon sok segítséget adnak. Szükséges, hogy a legfontosabb vezető propagandistákkal, mielőtt levezetik a szemináriumot egyénileg tudjunk konzultálni, hogy mit nem értett meg, mire lenne szükslge. - A módszertant illetően a nyári időszakot kellene felhasználni, amikor is az ez évi tapasztalatokkal kapcsolatban ksi ankétokat kellene összehívni, felvetni hogyannfeveljenek tagjelölteket, aktívákat. - A funkciónáriusok tanutó lásat az elvtársak is helyesen hangsúlyozzák. Arról van szó, hogy januárban a K.V. hozott egy határozatot, hogy nem lehet párttag és funkcionárius, aki nem tanul és nem tanit. Felmerült egy komoly hiányosság az oktatás irányításában, és pedig, hogy a pártbizottságok az alapszerveket nem egy esetben megkerülik. Az alapszerveknek önálló aknak kell lenniük.' Végezetül a hibák között még egy dolgot szeretnék megemlí teni, hogy rendkivlil gyenge a pártoktatás agitáció ja. Véleményem szerint hasznos lett volna utalni a következő oktatási évre. Nagyon régen hangsúlyozzak, hogy a párt oktatás jelentősége megnőtt. Ezt'minden évben elmondjuk, de ezt be is kell bizonyítsuk. A jelentőségénél fel kell vetni a párttagok előtti feladatokat. Pl. itt van az 1955-öa évi terv, a 20 budapesti üzemhez való csatlakozás, itt van a K.V. márciusihatározatának megváló sitáaa és az emberek nézetében még meglévő jobboldali nézetek felszámolása. Következő feladat a politika, gazdaságtan oktatási forma megnövelése. Ez nem lesz könnyű, mert a párttagság zöme ezzel nem foglalkozott. Egéss Budapest területén 200 ember tanult 3ZKP. történetet. Erre nagyobb mértékben kell felhivni a figyelmet. Végiil nagy súlyt kall fektetni a marxizmus-lenini zmus alapjai e. tanfolyamokra is. Még ilyen oktatási forma nem volt, nem ismerik a hallgatók és a propagandisták sem. - Mindent együttvéve positivnak értékelhető az elmúlt oktatási évad, azzal a megjegyzéssel, hogy a szinvonal terén sokkal nagyobb követelményekkel kell fellépni ebben az évben. •7 • fi r ' ■......* I !