Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1955-06-09

T * , -j amamwmm, | I ... I ' Német: A jelentéssel egyetértek. Azzal kezdem én is, hogy bemutatja egyes üzemekben mit segit, de nem mondja el mit segitett a kerületnek. Pl. a párt cimü anyagnál fel kellett volna vetni hány tagot és tj­ét vettünk fel. Elég nagyszámú idősebb párttagunk van és tiszta ké­pünk kell legyen arról, hogy párttagságunk közül kik vesznek részt oktatásban. Éppen ezért javaslom, hogy a mostani kiértékelés után az oktatási bizottság dolgoztassa fel az alapszervezetekkel korosz­tály, nem szerint az oktatásra jelentkezőket. Ugyanakkor a DISZ. ok­tatásra is sokkal nagjobb súlyt kell helyezni. - Az előadásos okta­tást a dolgozók nem kérték, hanem mintegy kényszerűségből vettek részt rajta, az hogy szükséges az má3 l^jra tartozik. Arra kell vi­gyázni, hogy erőszakot ne alkalmazzunk, - mert mondjuk me^g őszintén az elmúlt évben egy kis erőszakot is alkalmaztunk. Az oktatási hatá­rozatot meg kell szilárdítani, azokat az elvtársakat, akik fontosabb üzemet instruálnak egy helyre beosztani. Javaslom a felsőbb szer­vei felé, hogy az oktatási napokról, a hétfői napról a technikumi oktatást tegyék más napra, mert ezek az elvtársak nem tudnak részt­­venni a pártoktatásban. >*-Olnár: Valóban fennáll, hogy a mi oktatásunkban igen kevés volt az ellen­őrzés. Nem láthattuk tisztán, hogy néz ki üzemünk területén az ok­tatás. A mostani előkészítéssel kapcsolatban optimista nézeteket táplálunk, mert állandóan foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Üzemünk­ben felütötte egy olyan nézet a fejét, hogy a hallgatók ragaszkod­nak azokhoz a propagandistákhoz, akikhez az idén jártak. Itt meg kell mondani, hogy egyes propagandistához azért ragaszkodnak, mert nem is tett fel kérdéseket, nem ragaszkodott a kikérdezéshez és fő­ként ezekhez ragaszkodnak a dolgozók. E vonalon kemény munkára lesz szükség, mert több dolgozó kijelentette, hogy ha nem mehet ahhoz a propagandistához, nem vesz részt az oktatásban. Olyan hangok is van­nak, hogy miért jelentkezzem oktatásra, ki tudja holnap hol dolgo­zok. Próbáljuk megmagyarázni a dolgozóknak, hogy a munka biztosít­va van. A DISZ. oktatással elúsztunk, a kiválogatást sem tudtuk el­kezdeni, azt sem tudjuk milyen oktatási forma lesz. Szeretnénk erre felvilágosit ást kapni. tó>ázer: A jelentéssel kapcsolatban egyetértek az előttem szóló elvtársakkal. Egyes kérdés nem volt a dolgozók előtt világos és pl. a tanácsi a­­nyagnál is homályos volt az államigazgatás és az állami szervek mű­ködése és örömmel vették a dolgozók ennek a megmagyarázását. A kerü­let előtt álló politikai és gazdasági feladatok végrehajtása^terén döntő szerepe volt az oktatásnak. A mi oktatásunk kerületi viszony­latban fejlődést mutat, ebben nagy szerepe van az ágit .prop. osztály­nak, a Nikovics elvtársnak. Igen szilárdan kiállt a kérdések mellett Munkájában még abban kell javítani, hogy a jövőben közelebb kell ke­rüljön az üzemekhez és még jobban fogja tudni vinni az oktatás irá­nyítását. Most mikor a párt csoportok beiskolázása folyik kellene a PB. részéről nagyobb ellenőrzést tartani. Ide kellene hozni egy-két szervezetet, hogy hogyan végzik ezt a munkát. - Az a véleményem, a­­rait a Hévizi elvtárs is elmondott, hogy a januári hatűozattal ke­veset érveltünk az üzemekben. Javaslom, hogy esetenként egy-egy a- 1 apszervez etet, egy-egy szemináriumot, egy-egy oktatási formát hiv­­junk össze. Mire gondolok ? Elsejétől életbe lép az uj normarende­­íet. Amelyik részt érinti annak szemináriumi hallgatóit össze hiv­ni. Vagy összehívni és megbeszélni velük, hogy milyen anyagot fo^­­naí tanulni a következő oktatási évadban. Vagy később a BK. jegyzés­sel kapcsolatban. - Természetesen nekünk az aíapszervi beiskolázások­­kai párhuzamosán kell vinni a DISZ. oktatást. Azokat a pártonki Vili fiatalokat, akik kimaradtak a pártokatatásbó 1 be kell szervezni a • /. ü

Next

/
Thumbnails
Contents