Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.161.a/3)
1952-02-07
— - . 'w ■* \ r t * w| * 1 . ' ' ' /íTÚ.T Németh: Abból kell kiindulnunk, hogy a jelentés eléggé visszatükrözi az üzem munkáját. Az elmúlt kivizsgálás óta van javulás, mert a határozatokból sok végre lett hajtva. Hiányossága a jelentésnek, hogy nem emliti meg, hogy a felsőbb szervek hogyan foglalkoznak a vállalattal. Meg kell állapitani, hogy az akkori határozatok alapján végrehajtottak nem tartottak lépést a fejlődéssel. Az elvtársak válasza kielégítő, de maga a gyakorlat nem. - Nagyon kevés a sajtó előfizetők száma. Nincsen meg az oktatóhálózat, nincsenek meg a szemináriumvezetők, ez a politikai munka hiányát tükrözi vissza. Nagy hiba az, hogy több mint loo 1 szervezetlen dolgozó van az üzemben, s Borsi elvtárs még is úgy fejezte ki magát mintha meg volna elégedve. Az igaz, hogy a munka nem rosszabb mint volt, de a fejlődés többet követel. - Helytelen továbbá az a kijelentése is, hogy a párttitkár nem vonhatja felelősségre az ÜB .-t. A Párt egy felsőbb szerv, melynek határozatát végre kell hajtani. /~"vancsó: A jelentés összefoglaló része megmutatja, hogy a politikai munka igen gyenge. De egyébként megmutatkozik a számokban is. Nagyon rossz és szemoru az, hogy lo8 tag nem fizet tagsági dijat. Ezzel kapcsolatban merülhet fel a rossz kádermunka is. Nem harcosak az elvtársak ós ebből következik a többi munka hiányais. Sümegh: Elvtársak, minden esetre a mai PB. ülés úgy a Gumigyár vezetőségének, mint dolgozóinak tanulságul fog szolgálni, munkájuk meg javításában. Ideje volt, hogy napirendre tűztük. A PB. hibája is, hogy 195o. óta most tüztük napirendre, és csak most ellenőrizzük a határozatok végrehajtását. A jelentés elvtársak nem jól sikerült, eléggé zavaros, különösen az eleje. Az ember nem érti meg. Azonkívül komoly hibák is vannak benne. Hibája még a jelentésnek, hogy sok apró részletkérdéssel foglalkozik és a döntő kérdései ellaposodnak, ós főleg az ellenség munkájával egyáltalán nem foglalkozik. Nagy hiba, hogy az üzemben nincs rt vállalatvezetőség. A PB. teljesen uj emberekből áll, ami hát zökkenőket idéz elő. A legnagyobb hiba a pártszervezet részéről, hogy a munka nincs megosztva. Ezért persze Lencsés elvtársnő i a hibás. Neki konkrétan ki kellene adni a feladatokat és beszámoltatni az elvtársakat azok végrehajtásáról. Nincs irányítás, nincsenek összefogva az elvtársak. Lenn az alapszervekben ez még jobban megmutatkozik. Hiba, hogy a Pb. tagjai egyetlen vez. ülésen nem vesznek részt, holott nekik kellene ott gyakorlati és elméleti útmutatást adni. A PB, ülések is inkább olyan fegsegő természetű testület hatását keltik az emberben. Nem eléggé viszi át Lencsés elvtársnő az itt hallottakat , A PB. üléseket komolyan elő kell készíteni. Lencsés elvtársnő vegyen egyszer részt a Zománcgyár PB. ülésén, mert nagyon előrehaladott állapotban vannak. Lencsés elvtársnőhöz sokan feljárnak, idejét elrabolják, lekötik legalább 8o 0-ban. Ezért nem tud lejutni az üzembe é3 a tömegekkel való kapcsolatot, mely Rétiné ideje alatt teljesen felbomlott, megjavítani. Nincs az üzemben kádermunka.Változtatni kell azon a nézeten, hogy kádermunkát csak a káderes végezzen. Foglalkozni kellene egy-egy vezetőségi taggal, hogy ezen keresztül is növelnék önbizalmát. Az üzem kádernyilvántartása jó. Hanefa itt felvetnék egy kérdést ami már tarthatatlan, hogy a káderanyagok egyszerű faládákban vannak, melyek bicskával is kinyithaték. Ennek az lesz a vége, hogy egyszer elviszi az ellenség. Helytelen továbbá, hogy a PB. tagjai a lezárt borítékokat felbontják. i______________________________________________________________________________________________________________________________________