Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.160.a/4)

1952-04-11

,: n f 3#/ N&pirsndi poirfc# í 1 'T<^Ei ST^gr'ang:'" A járási titkári értekezleten Rákosi elvtárs felszólalása és Kovács elvtárs beszámolója meghatározta akokat a fela­datokat, melyek megoldásával az 1952-es év folyamán a pártmunka minőségét lényegesen meg kell javítani. Bár a járási értekezlet a feladatokat elsősorban a járás és a • falu szempontjából tárgyalta. Ezek a feladatok a budapesti pártszervezetek munkájára is maradéktalanul érvényesek. Kovács István elvtáss beszámolójában aláhúzta, hogy g Éártunk II. Kongresszusának határozatait alapjába véve eredményesen hajtsuk végre. És a kongresszus óta eltelt esztendő Pártunk ujjabb győzelmének esztendeje. Pártszer­vezeteink politikailag és szervezetileg megerősödtek és i sikeresen sajátítsák el a szooializmus építésével kapcso­latos feladatokat. A múlt évi jó termelés a sikeres be­gyűjtés lehetővé tette Pártunk számára, hogy a jegyrendszezt eltöröljük, mellyel® a munkásosztály a dolgozó parasztság szövetsége jelentősen megszilárdult. A Párt ereje vezető szerepe, tömegbefolyása megnőtt. Dolgozó népűnk a Párt és Rákosi elvtárs iránti szeretete mind jobban elmélyült. 5 éves tervünk hatalmas építkezéseivel s a mezőgazdaságunk O fokozott gépesítésével a szocialista szektor növekedésével a falu egyre inkább közel kerül a városhoz. A falura ma az átmeneti helyzet a jellemző, amikor a falu elindult a szoci­alizmus felé, d e a dolgozó parapztásgunk töbosége még égi­­módon dolgozva egyéni gazdálkodást folytat. Kettős feladat áll előttünk ezen a tárén, egyrészt a szooialista szektor megerősítése, és vonzóvá tétele, másrészt biztosítani a jó begyűjtést s fokozatosan rávezetni az egyénileg dolgozó parasztáágot a közösgazdálkodás útjára. Az 1952-es év 5 éves tervünk döntő esztendeje. Hatalmas feladatok állnak előttünk úgy az ipar, mint a mezőgazdaság területén. E megnövekedett feladatok és fokozott követlemények szükségessé teszik, hogy pártmunkánk minőségét alapvetően megjavítsák. Kovács István elvtárs a járási titkárok értekezletén megha­tározta azokat az alapvetőfeladatokat, melyek megoldásán keresztül megtudjuk javitani pártmunkánk minőséget. 1./ El kell sajátítani a gazdaság vezetőségének kommunista módszereit. 2./ Megjavítani a pártmunka minőségét, ki kell építenünk a rendszeresen működő pártaktivát. 5./ Erősíteni a Pártkapcsolatát a pártonkivüli tömegekkel, kiépíteni a pártonkivüli aktívát. 4./ Biztosítani a tömegszervezetek pártvezetését. 5./ Stabilizálni a pártszervezeteket és emelni a pártvezetés színvonalát. 1./ El kell sajátinafci a gazdaság vezetésének kommunista módsierelt.' Iparunk gyorsütemü fejlődése ás a falu szocialista át­alakulása jelentősen megnöveli a pártszervezetek fela­datát és a felelőségét. Kovács István elvtárs élesen húzta alá Rákosi elvtársnak azt a tanítását, hogy mindenért ami itt az országban $ történik elsősorb£«i ~a párt kpraiauhisták a felelősek. ^ q -V- — V ^ — i?

Next

/
Thumbnails
Contents