Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.160.a/3)

1954-02-12

r - i i '<T/­akikre számítani lehet. Meg kell mondani azt, Rogy sok esetben maguk az alapszervek sem ismerik a kádereiket és együ egy vez. tag beállításánál csupán a PB-ra várnak. Ilyen szempontból az alapszerveknek is sokkal nagyobb se­gítséget kell nyújtani. Felvetődik az a probléma,' hogy keve set megyünk ki az üzembe, kevés időt töltünk kint ez általá bán leginkább a kisebb üzemekre vonatkozik. Ezeket a hibákat el kell ismernünk és minden igyekezetünkkel oda kell hatni hogy ki is tudjuk javítani. Mi osztályértekezleten meg fog­juk tárgyalni a PB. által felvetett bírálatot és a brigád jelentését és fel fogjuk használni ezeket a szempontokat a munkánkban, hogy a mi részünkről megfelelő segítséget tudjunk nyújtani az alapszerv elmek. Feltétlenül nagyobb sulyl kell helyzetnünk a határozatok ellenőrzésére, úgy az alap­szervek felé, mint a PB-on belül. Ezen a téren is van hiányos ság a munkámban. Meg kell mondani, hogy' a PB. határozatokat nem ismertetem az elvt ár sakkal, bár az ezzel kapcsolatos feladatokat megadom, de mint PB. határozatot nem ismertetem ezen a jövőben változtatni fogok. Maga a Keszthelyi elvtárs munkájával kapcsolatban, megvan az, hogy az elvtársaktól ^ érdeklődik, elbeszélget velük, hogy mit tapasztaltak kint az alapszervben, de szeretnénk azt, hogy ha a Keszthelyi elvtárs időnként egy- egy osztályértekezleten részt tudna venni és igy igen sok segítséget tudnak nyújtani az elv tár­saknak. Amit szeretnék felvetni a Szabó elvtárs felé, most az ujforma vezetés következtében bizonyára igen sok jé mód­szert tapasztalt az elvtárs a többi kerületekbe, és mi azt kérjük, hogy ezeket a módszereket adják át nekünk is. Pld. tagj. felvétel kérdésével hogyan foglalkoznak a többi kerü letek, hogy ilyen komoly eredményt tudnak elérni. Az elv­társak kijárnál; a kerületben, látják mindenütt mi a problé­ma, mi az eredmény és mondják el ezt nekünk is, hog igy tudjunk javítani a munkánkon. Végül az elvtársak által fel vetett problémákat magunkévá tesszük és igyekezni fogunk ennek alapján a munkánkat megjavitna színvonalasabb segítse get adni az alapszerveknek. Szabó elvtárs: Az instruktor és ellenőrző munka szinte), nélkülözhetetlen akár politikai vagy szervezeti térne. Különösen a módszer beli segítség nem kielégítő a PB. részéől. Ami az ellenőrzés kérdését illeti, ki kell hogy terjedjen a figyelmünk a hatá rozatok kérdésére, nem minden esetben jók ezek a határoza tok, nem minden esetben mutatnak előlre. A módszerbeli segítés kérdése, azt nevezzük ennek, amikor egy munkaterv­nek az elkészítésénél megadjuk, mik legyenek azol; a dö tó/ pontok, mint a termelés, pártépités kérdésének a megjavítása. De igen fontos lenne ez, a vez. ülések napirendi pontjának az elkészítésénél is, ezek a területek magukban foglalják, hogy'itt módszerbeli segítséget várnak az elvtárs 1;. Jo hogy itt a feladatokat megkapjál;, de nem ismerik fel, hogy hogyan fogjanak hozzá azok végrehajtásához, is itt vár az a feladat a PB-ra, hogy ne csak azt nézze meg, hogy mennyi van a határozatokból vőgrehjtva, hanem hogy hogyan van az a probléma megoldva. Meg kell tanítani az embereket doltoz ni és éppen az instruktor és módszerbeli segítségen kérész tül. Feltétlenül fokozni kell az alapszervi titkár elv társak felkészülését, egy- egy értekezletre. A mostani tapasztala tóm is az, hogy nem megfelelően készülnek fel a taggyűlések re, a titkári beszámolói; általánosak, nem mozgósítják a tagságot. És ezen a téren van a PB-nak nagyobb feladata, hogy megadja az instr. és ellenőrző munkán keresztül azt a modzserbeli segítséget, amit az a. szerv fel tud használni a munka megjavítása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents