Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.160.a/3)
1954-02-12
Pichler elv társnő: Elsősorban, ami a jelentésben mint Wfc^ífct aelmerült „ azzal egyetértek. Ebből megállapíthat juk, IvS&f a Iker. PB. irányító és ellenőrző munkája megjavult az ax£<$>szervek ielé. De mind e mellett a kérdések felvetése nem eléggé mély. Nem csak azt kell felvetni hogy jó volt, hanem azt is, hogy mi volt benne a jó. Jó lett volna ha a jelentős feltárja mi legyen az a súlyponti kérdés a PB. munkájában amit tovább kell javítani. Osztályon belül hogyan néz ki a munka. A mi munkánka KV. határozata előtt nem volt kielégítő, sok volt az íróasztal mellől való irányítás, de a haturozat után komoly fejlődés mutatkozott az osztály munkájában is. Ez • előtt rányomta az osztályra a bélyegét az, hogy az osztályon belül igen sok elv társ cserélt funkciót és ez sok esetben érezteti a hatását az alapszervekben is. Most annak ellenére hogy sok uj elvtárs van az osztályon, mutatkozna!; eredmények Hiányosság volt, hogy az egyszerűbb oldalát választottul; a munkának és körlevélen irányítottuk igen gyakran az a. szervek munkáját. Hiányosság az alapszervektől, hogy ha bekérünk valamilyen jelentést, vagy statisztikát azol; nem jönnek be határidőre, vagy em azokszerint a szempontok szerint lesz elkészítve, amit előzőleg magadunk az elvtársaknak. /Magúknak az oszt. értekezlet elmek a tartalmával kapcsolatban megállapíthat juk, hogy itt is van javulás a színvonal kérdésében. Élőire megállapított ütemterv szerint tárgyaljuk meg a kérdéseket és mind azokat a problémákat amelyek az osztállyal kapcsolatban felmerülnek. Maga a KV. határozatából adódé elvi kérdéseket tárgyaltuk meg oszt. értekezl ten elzel kapcsolatos feladatokat. Fejlődést jelent továbbá az a tény, hogy maguk az elvtársai; n. évre munka- _ tervet készítenek maguknak és ennek alapján végzik a munka jukat tervszerűen. Itt azonban van még hiányosság és nem minden esetben tudta minden elv társ ennek alapján pontról pontra elvégezni a munkájátm ami aztun éreztette is a hatását. A káderekkel való foglalkozás, a PB. dec.-ben tárgyalta az osztály kádermunkáját, megállapította ezen a téren a feladatainkat. Ezóta van ebben a munkánkban is fejlő dés azonban még mindig hiányosság, hogy menetközben az egyéni beszélgetésékről a bejegyzéseket nem ellenőrizzük . és nem is végezzük el minden esetben, tehát komoly hiányosság van ezen a téren. Hogy kapkodás van a munkánkban és nem tudjuk a feladatokat mindig határidőre megoldani ez az én hibőmtól is adódik, mert én magam sem adom meg rendszeresen a feladatokat és ezen kell javítani. Szeretném a Bp. PB. felé felvetni, hogy tartanak az elvtársak a kerületekben csoportos megbeszéléseket aminek a módszere igen helyes, de ezen túl a Bp.PB.-től a munka leellenőrzésén keresztül más segítséget nem kapunk. Igen sok bírálatot kapott mér a Bp.PB. hogy a külsőbb kerületekkel nem foglalkozik, holott mivel ez ipari és mezőgazdasági kerületek túlnyomórészt, más elbírálás alá kellene hogy essünk, mert egy sokkal nehezebb terület, külön ágit. érvekkel kellene ellátni ezeket a kerü leteket. Mi azt kérjük az elvtáraaktél hogy jöjjenek ki gyakrabban a kerületben és több módszerbeli segítséget adja nak, arait más kerületek munkájában jónyk találtak. Ugyan akkor az elvi kérdésekkel való foglalkozás területén is több segitsé&et Dell adjon a Bp. PB., mert bár többiztén felfedtük ezeket a hiányosságokat az elv társak munkájában, ezidáig mindig csak elismerték, de nem tettek ennek küszöbölésé re semmit. A 2~ j "*• ■ ■ r,m' v i u " ^ ^ ~