Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1953-10-29
(-----~H| I Egyetértek Katona elvtárssál, hogy nem helyes a kö|^|úskoláso- I ' kát "bevonni kiképzésbe, mert az a tanulmányi óvására megy. 4. 4. Feltétlenül fontos azonban, hogy a leszerelt honvé'Séxe/, tartalékos tiszteket, kik szakmailag sok segítséget tudnak, nyújtani, vonják be ebben a munkában. Bár igen keveset lehet qk/fcivizálni, mert tulnyomérésze fontos párt és gazdasági funkcióba Vc~n. Feltétlenül foglalkozni kell velük, mert sok panasz merül fel a ta: talékos tisztekkel kapcsolatban. Megbízatást kell adni számukra aminek elvégzése egyben megmutatja mennyire lehet raja számítani . Janza elvtárs: Az elhangzott vita azt bizonyítja, hogy maga a jelentés, melyet az SZHSZ bizottság a kér. PB ele terjesztett so .nal többet adhatott volna, ha valójában úgy készül el, ahogyan Tűni elvtarsnő felvetette. Ezzel a módszerrel sokkal jobban tudták volna feltárni az eredményeket és hibákat. , , A jelentésnek pozitívuma, hogy feltarja az eredményeket es niba kát, hiányossága hogy nem elégé mutatja meg a bizottság munka"1 U"fc • Az SZHSZ bizottság munkájának megjavítását abban látom, uogy a munka ni6 g j a v i X á s ■ ir a s z\i 1 e “b 8 "fc *t lia *fc ar o z a*b e gy re sz X a választ mar i ,, , ✓-N másrészt az országos központ határozatait összesítve rögzítse le. A bizottságnak arra kell törekedni, hogy ellenőrző, segítő munkáját tovább fokozza, mert ez_egyik főeszköze a kadernevelesnek, ami az SZHSZ-re is vonatkozik. Egyetértek azokkal az elvtársakkal, akik felvetetté^, hogy az S2TOSZ munkájában megtalálható katonai, parancsolgató szellem, ami helytelen,mert az SZHSZ tömegszervezet, mely szervezetben biztosítani kell, hogy megfelelő egészséges klub élet alakuljon ki ahova a fiatalok szívesen es örömmel mennek, ahol megtalálja minden korosztály az egyéb kiképzés mellett a maguk szórakozas át • Kevésnek találom azokat a túrákat, melyet rendez a "bizottság és nemcsak harci túrákat kell rendezni mivel_túlnyomórészben nők vannak. Tehát olyan lehetősegeket ke/1 kidolgozni, ahol a nőknek is biztosítani tudjuk a megfelelő foglalkozást. ^ , Mészáros elvtárs a jelentésben javasolja, hogy a PB titkán értekezleten foglalkozzon e kérdéssel, ami helyes, de úgy&nakkor rá" az sziTSZ vezeti akik nagyrészt párttagok merjenek el taggyűlésre és ott vessék fel a problémákat, ezen keresztül is kérhetik a pártszervezet segítségét. Ez biztositek arra, nogy az alap szervekben megjavul a kapcsolat a párt és tömegszervezetek között. A tartalékos tiszteket hogy nem igen kell bevonni abból indult ki, hogy tulnyomórésze funkcionárius, igy nem is tudnánk elvegezni a rájuk' bízott feladatokat ezért szükséges az, hogy a leszerelt katonák bevonására vegyük az irányt. Foglalkoztak továbbá hogy rádióskor kerületünkben nem idyiK, ■ ez valójában úgy néz ki hogy az Á.V.H.-nak van olyanutasítása hogy nagyon meg kell nézni kiket vonnak be eboe a kiképzésbe. Egyetértek azzal amit Katona elvtárs felvetett a középiskolásokkal kapcsolatban. Le kell csökkenteni ezek bevonását a kiképzésbe és az SZHSZ foglalkozzon azokkal a fiatalokkal, kik az oktatásba nem vesznek részt az iskolások közül. A javaslatokkal egyetértek és a feladat az, hogy az itt elhangzott javaslatokat megfelelöően dolgozzak bele a bizottság tervébe és továbbra annak alapján dolgozzanak. Az hogy a javaslatokat nem megfelelően készítette el a bizottság, ez a szervezési osztály hibája. Hozzászólás a második napirendi ponthoz. Vali elvtárs: burgonya felvásárlást kerületi viszonylatban főleg piaci napokon tapasztalhatunk/ ’vS j