Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1951-05-18
r ' > 1 Kiértékelő jelentés a kér .Rendőrség munkájáról. A Sz.B. 195o március 23-án foglalkozott a Rendőrségi Pártszervezetek helyzetével és megállapitottá,ho® a Rendőrség jó munkájának legfontossabb előfeltétele,ho® a Rendőrségi Pártszervezetek jól dolgozzanak, mert hiszen tudjuk azt,ho® a Rajk banda káros tevékenységének következtében a Rendőrségen egy éven keresztül Pártszervezet nem volt, ezért a Rendőrségi Pártszervezetet- alapjaiban kellett újból felépíteni. Sz.B. felhívása nyomán a kér. P.B. is komolyabban kezdett foglalkozni a Rendőrség Pártszervezetével és ennek következtében a Rendőrség Pártalapszervét,valamint az egész Rendőrség munkáját megvizsgálta és napirendre tűzte. ré' Ezzel azt kívánjuk elérni,ho® az eddigi hibákat kiküszöbölve,u® a Párt alap szerv, val amint a kér. Rendőrség szakmai munkáját megjavítsa és a továbbiakban segítségükre legyen. ' A beszámoló 2 pontot foglal magába: 1./ Pártépitéb 2./ A Rendőrség szakmai irányítása és a vezetőség kollektiv e®ütt működése. A kér. Kapitányság)felállítása 1950 januárjában történt meg.A Rendőrségen belül a Pártszervezet 1950 februárjában alakult 5 tagú ideiglenes vezetőséggel. A vezetőség választó tag®ülés amelyet a K.V. 1950 febr, 10-én határozott meg,1950 ápr.14-én tartották. Az alapszerv vezetőségének ujjáválasztása nem hozta meg a kivánt eredményt a Rendőrség Pártszervezetébem.Különössen a Pártópités munkájában nem. De az a tény, ho® a Közp. Vez. II. hó 10-i. határozata óta a váré' lasztott vezetőség beszámolt a taggyűlésnek munkájáról a tagságnak, növelte a vezetőség felelőségérzetét. Ha nem is egészében, mégis foglal_ kozik a pártépités kérdésével, kiépítették a pártbizalmi hálózatot, mely a rendőrség adottságánál fogva elég nehéz volt, különösen szervezeti - szempontból, miután a párttagok, u® a pártbizalmi is a beosztásuknál fogva különböző helyeken teljesítenek szolgálatot. Pártbizalmi és népnevelő értekezleteket rendszeresen tartottak és tartanak, amin keresztül a tagságot, ha nem is teljes egészében, de aktivizálni tudják, A K.V. II. hó 10-i határozata és Rákosi elvtárs fi®elmeztetése, ho® állandósitsuk pártvezetőségeinket, nem hozott komoly változást ezen a téren a rendőrség alapszervezetébe. A vezetőségben a titkár háromszor és a vezetőség tagjai két-három esetben változtak az alapszerv egyéves működése óta. Vezetőségi üléseiket rendszeresen megtartják, amelyre meghívják a politikai helyettest és szakmai kérdésekhez a kapitányság vézetőjét, Váradi elvtársat, Hiba az, ho® a vezetőségi ülést a munkaidő megkezdése előtt tartják meg és igy le kell szűkíteni az üléseket és az egyes kérdések tár®alására rövid idő áll rendelkezésre. A rendőrség kötelékében dolgozók száma 105 fó, a pártszervezet megalakulásakor 57 tag és kb. 6 tagjelölt volt. Meg kell állapítani, hogy ezen a téren a fejlődés gyenge. Jelenleg 68 párttag és 5 tagjelölt van. tó íéÉ éÉÍ L . . . . .____________