Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.157.a/4)
1954-06-17
I— —j I Kezdetben ezek a tanfolyamok létszám ás felkészültség tekintetében 1 elfogadhatók, voltak, azonban azt tapasz tál juk, hogy mindinkább a tanfolyamon való részvételük a vezetőségi tagoknál? csökkent. \ Főként a területi alapszervezetek vezetőségei részéről mutátjozik bizonyos fokú passzivitás. Hogy mi ennek az oka .meg közelebbről níem vxzíjsraltuk meg,azonban valószínű,hogy egyfelől hiba var. abban, nogy az eloado e eivtársak az előadást nem konkrétan a területnek megfelelően dolgozzak fel,és adják le, másfelől nem volt eléggé tudatosítva es tiszt .zva, hogy milyen fontossággal bir a vezetőségeknek ezek az előad©sok munkájuk megjavítása szempontjából. Ezúton kérnénk az elvtársakat, hogy fejtsék ki véleményüket és javaslataikat ennek a kérdésnek a megjavít s bán. Röviden összefoglalva az eddig elmondottakból megállapítható, hogy lártunk III.kongresszusára való felkészülés nagyban elősegítette eddigi eredményeink elérését azáltal, hogy párttagságunkat es ezen keresztül a pártonkivülieket lelkesítette es aktivizálta a munkájukban. I Az elért eredmények megtartása ás továbbfejlesztése a f©kérdés és erre j minden erűt összpontosítani kell,melyhez segítséget Tartunk Iil.nongresz szusának utmutatasa és határozatai adj k meg. Kedves mlvtársak! Felvetett kérdésekből következnek a feladatok, mindjárt elöljáróban fel kell vetnünk azt,hogy igyekeztünk a feladatok meghatarozássnál fontossági sorrendet felvetni. Ezért a Közvetlen eloltunk allo feladatokat adjuk meg. Az első ilyen közvetlen előttünk álló feladat^ mely nélkül nöQ várható javulás, a'magasabb színvonalú elvi vezetés teren, amit szamunkra világosan és erthetőne Pártunk III.Kongresszusa megszabott. Ez a Kongresszusi anyag tanulmányozása és tanulmányoztatása a kórnye^ zetünkben lévő párt,‘ tomegszérv 3s szak vezetőkkel, ez az az alap,melyre nek megértése után foghatunk hozzá majd az anyag feldolgozásához.melyre vonatkozólag a Központi# vezetőség határozatot nozott,ami a Szabad, iep vasárnapi számában meg is jelent. A Kongresszusi anyag tanulmányozása során az eivtársak találkozni fognak számtalan olyan elvi és gyakorlati kérdéssel,melyük területükre , máris alkalmazható. Ebben az esetben csak természetes,hogy nem szükséges várakozni,hanem a kollektíva a választott szerv erejere támaszkodva veiül? alanosan megvitatva speciálisan területükre vonatkozolag tegyenek intézkedést, vagyis valósítsák meg azt. Mintahogy a Központi Vez.határozata kimondja a tanulmányozással kap; csőlatban,hogy azt egyéb kérdés csoportban tanulmányozzuk, melyhez figyelembe kell venni a kérdéssel elhangzóid beszámolót,^ Hozzászólásokat’' és az erre vonatkozó határozatokat. Tehát összefüggően es nem elvonatkoztatva kell tanulmányozni majd a későbbiek folyamán feldolgozni a kongresszus anyagát, A határozatokkal kapcsolatban, világosan kell látnunk,hogy azok egesz népünk felemelkedésit szolgálja,melyért pártunk következetesenharcolt é és harcol.épen azért a hozott határozatok végrehajtása felett vita nem lehet,legfeljebb az képezheti vita tárgyát.hogy helyileg a magunk területén hogyan lehetne a legjobban^és a^leggyorsabban megvalósítani azt, hogy a^széles tömegek meggyőzesével es bevonásával történjen. Pártunk uj szervezeti szabályzóba világosan kifej ti,hogy a Határozatokhoz való formális hozzáállás összeférhetetlen, a párthoz való tartozással. I A 1 f v i