Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.157.a/4)
1954-06-17
I ~n" / \ I ■'utrra'd' 7 Mindezekből következik világosan az,hogy a legkövetkezetesebben kell \ harcolni pártszervezet einknek azokkal a párttagokkal szemben,.akik- a . \ határozatok hozatala után még vitatkoznak azok felett és ne©./ egye jjaet-"' ben azt a nyilvánosság előtt teszik. Nem pedig vezetőségi és taggyűléseken, ahol a határozatokat hozzák,vagy a felsőbb pártszervezeteink határozatát megtárgyalják végrehajtás végett. xa Kongresszuson hozott határozatok megvalósítása,mely az ipar,mezőgazdaság és párt valamint más területre vonatkozóan lett hozva,fontossági sorrendben hozzá kell fogni azok megvalósításához.IgypélA.az iparban; a fő cél a termelékenység, az önköltség és a takarékosság kérdését kell megválósitani.mind jobban és. tökéletesebb formában. A mi javaslatunk az eivtársak felé az,hogy a honvédelmi Gépjármű pástszervezeteének kezdem mányezásét kell továbbfejleszteni,azaz megvalósítani. Ennek érdekében kell pártszervezeteinket, tömegszervezeteinket,raj tűk keresztül a széles pártönkivüli tömegeket mozgósítani, elsősorban úgy,hogy a kommunista példamutatás érvényesüljön ás a politikai felvilágOi sitó munka biztosítva legyen. így érhető csak el,hogy kerületünk üezener féléves tervüket maradéktalanul mennyiségileg és minőségileg telj esit^ sék.mely ma számunkra a legdöntőbb feladat. A gazdasági von, Ion a termelésben a pártszervezet a gazdas gi és műszaki vezetőke? az irányba mozgósítsa,hogy a termelés,illőivé a gyártás a dolgozók szülclégle telnek kielégítését szolgálja, amintjFarkas elvtárs m ÍrszággyiálssxkxiiEÍgvEtásixíátEÍskEKXiLBH±®iti/KLÍ|iixdExi®kxÉKiájkkanxnEm_ tárxafafmKLRkxásxaxxxjíHxsxdt:3|:xkHKfiQlxi5xysrjcxxiréxxaxÍ4xxEÍKSSxtxkEÍix2KC(k®igEXjknxsxKXElxáiaixiiaxxáilxiaJDXxx mondotta?®?ipar azért van, hogy a n^pet és annak igényeit kielégítse es nem megfordítva. Tehát a titkár elvtársak követeljek meg a legmesszebbmenőkig vqló tervszerű termelést.hogy ezen keresztül a a szocializmus gazdasági alap törvénye pártunk politikáj nak ás társadalmunk fejlettségének megfelelően érvényesüljön, a fokozottabb igények kielégítése mexiett. i Elvtársak! Dolgozó népünk, ezen belül a dolgozó parasztság előtt is komoly feladatok állanak. Fel kell készülni jövő svi kenyerünk biztosítás ra arra,hogy több kenj^er,hús,zsir jusson az ipari munkások es a dolgozó parasztság asztalára. jj téren feladatok hárulnak elsősorban a körzeti pártszerveze. ekre?a óinkotai alap szervezetre és a lanacs pártszervezetünkre, 0/4^% á Mozgósítsák a lakosságot a mezőgazdasági munkák gyors ás eredményes elvégzésére. A háziasszonyok legyenek segítségeikre a termelő szövetkezete inmnekjde ha szükséges az agyeni dolgozu p/arasztoknax is, a mezőgazdasági munkák végzésében, /aratás, cseples./ Tömepszervez eteink segítsék elsősorban a Tanács szervezet munkáját,s f felvilágosító munkán keresztül mozgósítsák a tagságot.atMiiyijubcn «wkee■gbs .a Díszt is,fee«y ugv a politikai muriban mint maa torén nyújtsanak konkrétan segítséget, /szaru érzés, kalazs gyújtás _s egye betakarítási munkák./ üzemi pártszervezeteink válpgassák ki és készítsék elő azokqt az embereket illetve elvtársakat, akik ha szükséges kqzvetlen szakmai,segítséget adnak a mezőgazdasági ..gópek javitasáhozpezelosóhez. kz elvtarsa^nak ne utolsó pillanatban Kelljen arra alkalmas embereket keresni, |_____________ ,Q________ j