Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1955-05-19

r i t *» X mUs sáléi veaet«l« 4b a ’e-aiplráds^e!* között fennáll <5 nek főbb okosója, hogy még nem teljesen valósit oirtuk meg az egyszemélyi felelősség szigorú betartass mellett a kollektív vezetést. Az egyes feladatok megoldásit a részlegvezetőkkel nem tárgyalják meg olymódon, hogy a rés zlegvezetok ^álláspont­­ja is kifejezésre jusson. Éppen ezért azok sertve érzik magu­kat és ez a sértődöttség a végrehajtás vontatottabban nyil­vánul meg. Pl: Udvari elvtára műszaki osztályvezető es magyar elvtárs az alvázmlihely vezetője esetében. A műszaki vezetés hibája, hogy túlzottan alkalmazzak a kato­nai jelleggü vezetést vállalaton belül, holott a vállalat alkal­mazottai polgári személyekből tevődnek össze. Nem igyekeznek a Vállalat dolgozóit és középkádereit maguk mellé állitani azál­tal, hogy a tudásuknak megfelelő megbecsülésben részesítenek. Ahelyett inkább szigorú utasításokkal próbálják a feladatokat megoldani. Ez az okozója annak, hogy a vállalat műszaki elete- ■ ' ben - bár ez most már csak kisebb jelleggel mutatkozikmeg nem valósult meg az egységes vezetés. Vincze főmérnök es Ud- ^ vari műszaki osztályvezető elvtársaknak az eddig végzett munká­ja a korábbi állapotokhoz viszonyítva eredményes. Azonban ezek az eredmények bizonyos fokú önteltséget is^hoztak magukkal. Úgy érzik, hogy a gazdasági eredmények az ő egyéni^érdemeiket tükrözik vissza, Nem beszélnek arról, hogy ezt a Vállalat kol­lektíva f n érte olt* Általában a műszaki vezetés nélkülözi a kollektív szellemet j és bizonyos lebecsülés nyilvánul meg a beosztottak felé, A Vállalat igazgatója intér elvtárs a munkáját szivvel-lélelc­­kel végzi, azonban munkáján meglátszik, hogy hosszú időn ke­resztül a felsőbb vezetésben veit foglalkoztattva és bizonyos mértékig még azokkal a módszerekkel dolgozik, amelyek korábbi posztján szükségesek voltak, _ „ , A gazdasági vezetés biztosításának egyik fo feltetele, jo poli­tikai munka elvégzése, A Vállalat pártszervezete három alap­szervből és az egységes vezetőségből áll. Az egységes vezeto­­- ség összetételében vannak hi-'nyosságok, Hiba, hogy a fizikai dolgozók közül senki sem képviseli a vezetőséget, Kiss elvt~rs az egységes vezetőség titkára arra hivatkozik, hogy az egyseges vezetőség tagjai között vannak olyanok, akik korábban fizikai dolgozók voltak és csak később kerültek a műszaki vezetésbe, azon­ban ez ebben a formában nem fogadható el^ mert a^vállalati dol­gozók úgy látják, hogy az egységes vezetőségben ők nem kaptak helyet. , > , Az alapszervek vezetőségének összetétele jobb képét mutat, an­nál is inkább, mert minden vezetőségen belül nő dolgozot is találunk. A vállalat politikai összetétele sem felel meg annak a köve­telménynek, amelyet hasonló jellegű vállalatnál be kellene tar­tani, Á kb, 650 fős összlétszámmal szemben mindössze 153 párttag és 3 'tagjelölt van. Az egységes pártvezetőség munkájában megnyilvánult a kollektiv vezetés. A feladatokat e, ymás között rendszeresen^megosztjak es el is végzik, A vezetőségi üléseket és a bizalmi értekezleteket rendszeresen megtartják, azonban ebben a munkában bizonyos mecha­­ni kuss.ág tapasztalható. Pl: a kerületi VB. instrukciója alapban a Központi Vezetőség határozatát az alapszervi titkárokkal es _____________________________________________________________________________________________________________________AA___________________________________________________________________________________-

Next

/
Thumbnails
Contents