Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1955-05-19

^ 8 •* A műszaki vezetők és a kzópkáderek között fennálló cdA.p.ut-ö'fr'skr- - " nek főbb okozója, hogy még nem teljesen valósito-trt-'k meg az egyszemélyi f elslősség szigorú betartass mellett a kollektív vezetést. Az e -yes feladatok megoldásit a részlegvezetőkkel nem tárgyalják meg olymódon, hogy a részlegvezetok álláspont­ja is kifejezésre jusson. Éppen ezért azok sértve érzik magu­kat és ez a sértődöttség a végrehajtás vontatottsáopban nyil­vánul meg. Pl: Udvari elvtára műszaki osztályvezető és Plagyar elvtárs az alvázmühely vezetője esetében. A műszaki vezetés hibája, hogy túlzottan alkalmazzák a kato­nai jelleggü vezetést vállalaton belül, holott a vállalat alkal­­. mazottai polgári személyekből tevődnek össze. Nem igyekeznek a Vállalat dolgozóit és középkádereit maguk mellé állitani azál­tal, hogy a tudásuknak megfelelő megbecsülésben részesítenék. Ahelyett inkább szigorú utasításokkal próbálják a feladatokat —^ megoldani. Ez az okozója annak, hogy a vállalat műszaki életé- . ben - bár ez most már csak kisebb jelleggel műt átkozik - még nem valósult meg az egységes vezetés. Vincze főmérnök és Ud­vari műszaki osztályvezető elvtársaknak az eddig végzett munká­ja a korábbi állapotokhoz viszonyítva eredményes. Azonban ezek az eredmények bizonyos fokú önteltséget is hoztak magukkal. Úgy érzik, hogy a gazdasági eredmények az ő egyéni^érdemeiket tükrözik vissza. Nem beszélnek arról, hogy ezt a Vállalat kol­lektívája érte el,, Általában a műszaki vezetés nélkülözi a kollektív szellemet 1 és bizonj'os lebecsülés nyilvánul meg a beosztottak felé. A Vállalat igazgatója intér elvtárs a munkáját sziwel-lélelc­­kel végzi, azonban munkáján meglátszik, hogy hosszú időn ke­resztül a felsőbb vezetésben veit foglalkoztattva és bizonyos i mértékig még azokkal a módszerekkel dolgozik, amelyek korábbi ^ posztján szükségesek voltak, ^ / A gazdasági vezetés biztosításának egyik fő feltétele, jo poli­tikai munka elvégzése, A Vállalat pártszervezete három alap­szervből és az egységes vezetőségből áll. Az egységes vezető­ség összetételében vannak hiányosságok, Hiba, hogy a fizikai dolgozók közül senki sem képviseli a vezetőséget. Kiss elvt^rs az egységes vezetőség titkára arra hivatkozik, hogy az egységes vezetőség tagjai között vannak olyanok, akik korábban fizikai dolgozók veitek és csak később kerültek a műszaki vezetésbe, azon­ban ez ebben a formában nem feladható el, mert alvállalat! dol­gozók úgy látják, hogy az egységes vezetőségben ők nem kaptak helyet. Az alapszervek vezetőségének összetétele jobb képet mutat, an­nál is inkább, mert minden vezetőségen belül nő dolgozót is találunk, A vállalat pclitilcai összetétele sem felel meg annak a köve­telménynek, amelyet hasonló jellegű vállalatnál be kellene^tar­tani. Á kb, 650 fős összíétszámmal szemben mindössze 153 párttag és 3 tagjelölt van. Az egységes pártvezetőség munkájában megnyilvánult a kollektív vezetés, A feladatokat egymás között rendszeresen^megosztják és el is végzik. A vezetőségi üléseket és a bizalmi értekezleteket rendszeresen megtartják, azonban ebben a munkában bizonyos mecha­­nikusság tapasztalható. Pl: a kerületi VB. instrukciója ala j^án a Központi Vezetőség határozatát az alapszervi titkárokkal és •/• /Í2L .....-— II iim«n i mnnr r i

Next

/
Thumbnails
Contents