Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1953-02-12

\ r ~ n Szigeti elvtárs:.először is bírálatot kell gyakorolnom a P.B. felé, mert én neTM­islerem ezt a határozatot, holott a P.B, foglalkozott vele, de neTM­magyarázzák meg, hogy mikor jött létre és mivel foglalkozik. El kellett volna mondani a határozatot is. A másik kérdés, hogy a Pártbizottság nem foglalkozik eléggé a veze­tőség tagjaival és így nem érzik, hogy mi a jelentősége az egyes natarozatoknák és nem érzik a Pártbizottság súlyát. Fel kellene hívni a műszaki vezetés figyelmét is a pártellehőrzésre. Ha a beszámolót tanulmányozom, magamra is ráismerek. Ha a Párt­­bizottság kritizál elfutja vórhullám, mert nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen konkrétan bíráljanak, pedig igy kellene'nekem is a tag­ságot bírálataimon keresztül nevelnem. Kétségtelen, hogy a párthatározatokat ismerni kell, azonban én nem tudom, hogy melyik hova tartozik. Mátyás elvtárs: a beszámoló foglalkozik a 7-es alapszerv munkájával, s ez va­lóban helyes is, mert nálunk nem érvényesülnek ugv a párthatáro­zatok ahogy az szükséges lenne. Igaz az. hogy a tömegszervezeteket csak a kampány munkáknál vonjuk be a feladatok elvégzésébe. Bár már többször behívtuk az Í.PDSZ ügyvezetőt és a DISZ titkárt, hogy egyes feladatot megbeszéljünk de ok nem jöttek be... hagy hiányosságok valóak Bárdi elvtárs munkájában is, mert amit a munkatervben lefektettünk azt egyáltalán nem tartja be. Hiba a részemről, hogy nem eleget foglalkozok az aktívákkal és igy az utolsó .taggyűlésünk nem sikerült jól. Igaz ugyan hogy még''soha sem siker It olyan bizalmi értekezletet tartani, ahol’mind a tiz bizalmi ott volt... A .arasztSággal való foglalkozás az utóbbi hetekben teljesen el­­íaposodott-^HfegatóbbHÍTieíe^ttemrfolyik a tsz szervezésére agitá­­ciós munka.' ——n" "IIVI Budavári elvtárs: a K.V. határozatát vizsgálva és magunkba nézve meg kell álla­pítani, hogy nem úgy neveltük'"az alapszervezeteket, hogy a munka TMenjen is. '/együk csak az oktatás kérdését. Ha egy titkár elvtárs­nak felvetjük.'hogy nem jól megy alapszervezetébeh az oktatás, akkor azt a választ kapjuk, hogy ő nem tud többet csinálni, mar mindent megcsinált. # Felveti Mátyás elvtárs, hogy a paraszt kérdéssel már hetek óta nem foglalkoznak és ez annak a következménye, hogy amikor az Ikarusz vasárnap kiküld népnevelőket, akkor az alapszervezetben nem találnak senkit. Hogy jobb munkát tudjunk végezni előbb meg kell értetnünk a& alap­szervi vezetőségeinkkel, hogy mi a bírálat és önbirálat jelentő­sége. Ha Szigeti elvtárs neTM­ismeri a párthatározatokat az azt jelenti, hogy nem is olvas sajtót. Dóka elvtárs: nem véletlenül tettem fel azt a kérdést, hogy milyen következ­tetést vont le az osztály az alapszervez etek ilyen irányú munká­jából. A beszámolót jónak találom olyan formában, hogy felveti a problémákat, de nem mélyében tárgyalja a határozat végrehajtását és nem von le következtetést, hogy mik azok a hiányosságok melyfefe ezen a téren fennállnak. Kicsit úgy állítja be a beszámoló mintha semmi eredményt nem értünk volna el. Pedig hatalmas fejlődésről számolhatunk pe, mert ezelőtt még a vezetőség tagjai sem tudták mi a demokratikus centralizmus. Ma már más a helyzet, most már beszámol a vezetőség a taggyűlésen a végzett munkáról, és mind gyakrabb jelenség, hogy a tagság meg­bírálja, felelőségre vonja a vezetőséget a hiányosságokért. Persze a színvonal még nem egyforma, ae a.F.B. sem tett meg min­dent arra, hogy a vezetőségeit elméleti színvonalának emelésén keresztül a vezetés módszereit megjavítsuk. , . _____________________________ ' 5

Next

/
Thumbnails
Contents