Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/2)

1955-05-13

r 1- 6 -Mi sokszor megdöbbentünk amiatt a sok lazaság miatt, arait a kerü­letben tapasztaltunk. Ez csak azért következhetett be, mert az il­lető pártszervezetek, s gazdasági vezetők nem voltak eléggé éberek. Nem válogatták ki megfelelő körültekintéssel a kádereket, s- ennek következtében nem megfelelő emberek kerültek egyes helyeken fontos beosztásba. -Ma már könnyebb a helyzetünk, mórt a PVB.' apparátusán ke reszt i 1 m ind enüt t ott vigyünk. Kemény harcunknak meg van az eredménye, nagy számban lepleztünk le korrupciós elemeket és sok helyen rendet csináltunk. Az eredmények azonban kezdőitek. Ha döntő fordulatot akarunk elérni, árkor a kerü­let valamennyi kommunistájának gátra keli állni. Foglalkozik ezután a kér. PVB-nak az alapszervek felé való munkájá­val. Konkrét példát emlit. Sok még a tennivaló, azonban a korábbi állapothoz viszonyítva rend van. a területi alapszervekben igen ne­héz a helyzet, mert a párttagság elöregedő. Röviden foglalkozik még a KÖZÉRT. Vállalattal, ahol az utóbbi idő­­ri ben gyakori* pár tsz jrütlenség. a Tag- éa ^ tagjelölt kérdésről megállapítjo, hogy az elmúlt n. évben a növekedés e tekintetben nem volt egészséges. Csupán 18 uj taggal gyarapodott a kér. tagsága. Április hónap folyamin ez már jelentősen megváltozott. -Ezt a kérdést tehát nem szabad elhanyagolni s az a­­________;__________lapszerveKtte.l iIge/.. irányJian behatóan foglalkozni -Ica 1-1.___ -_-_____ fi,.ranPa.rtsorvezetc.it tagsra.gana4í aktiviza.loua.«« is javult az utóbbi idő­ben. /nutóalkatrész, EEG., Ikarus/ Igen nagyot ^nőtt o párt tekintélye is az utóbbi időben. Korábban volt időszak,^araikor a kér. titkárával szóba sem akartak jóformán állni. Ma már velem, n; inket az igazgatón, a gazdasági felsőbb szer vők meg­hallgatják. Május 1. élőkjszitesére so . .al kevesebb idő állt rendelkezésünkre, mint^Április 4-nel* Meg kell állapítani, hogy az elvtársak keményen, szívósan harcoltak a munkások nagy, nemzetközi ünnepének méltóvá té­ri télévé, az eredmény nem maradt el. Igen szép, szinpompás volt, lelkes volt Május 1. Kerületünkből mintegy 7.4oo dolgozó vonult fel. a kér. PVB. köszönetét mond az Mr/társaknak Május 1 érdekében vég­zett áldozatos munkájukért. iíajd felovasea a BP. PVB. köszönő táviratát, amelyet a kor. kommunis­táinak küldött. r Uarbik .;t.: Hiányolja a munkatervből,, hogy a klerikális reakció elleni harcnak szűk teret biztosított. Javasolja: bővebben foglalkoz­zék a munkaterv ezzel a kérdéssel. Javaslata alátámasztására kerü­leti problémákat vet fel. Szondái et.:^Harbik et. javaslata jogos, helyénvaló. A terv részle­tes kidolgozásánál figyelembeveszik. Kéri azonban az elvtársakat, te­gyenek meg mindent annak érdekeien, hogy a klerikális reakció röp­­ceduIáinak terjesztőit leplezzék le. Végül q. pp. ülést bezárja. rööOfÖg- x _ _ \ 5 &n&K? ©>! K|^án-‘®rg^ié koefém fakóé jkvvg />'/ 'Kvijkdr. mjfj titk, Ví)?W'v / V y \utoo ./

Next

/
Thumbnails
Contents