Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/2)

1955-05-13

r n 48 19.;!). I. n. tóv-í* kerületi ipari termelésünk viz,< íl..tánál már elölj íróban ls­­szögezhetjük, hogy a pártunk Központi Vezetőségének márciusi hstárezatun élkül nem beszélhetnénk a mai kezdeti eredményekről. Pártunk Központi Vas stő Bégének ha­tározata párttagaég körében nagy lelkesedést váltott ki azzal, hogy a KY-ünk • gység-o és szilárd. B nagy jelentőségű hafeá.r*at olyan időben jött, amikor a jobboldali opportunista nézetek az ipar termál éa vonalán, de általában komoly Zavarokat éa károkat okoz­tak, msiiOíamutxxsljtxasatKB melytd nem volt mentes a mi kerül®tünk sem. Ebből a helyzetből segített át bennünket i» a határozat, hogy erőtaljacebben é g gyorsabban az'móljuk fel a hibák egy részét éa a határozat ismeretében további lehetőség van még a meglévő hibák aielöi felszámolására, hogy ezen keresztül a második ötévoö terv zavartalan átmenete biztosítva legyen. ?Ji már mindnyájunk előtt világos, hogy pártunkból az idegen, káros nézetek, melyek tagadták a nehézipar elsődl gssségét odavezetett volna, hogy a dolgozó n épünk jó­­/*•*> létét, feIsmelkodsét biztosítani nem láiotett volna. Hiszen a nehézipar, raely a gépgyártás alapját kúpezi, annak elsorvasztása megakadályozná úgy a mező gazdaság, mint r könnyű ipar fejlesztését iaf ami pedig az árualap csökkentését, a termékek drá <uláttát vonja maga után. De emellett az épülő szocialista hazánk annak függetlenségének védelmi képességét i» aláásta volna.. A szocialista iparosítás t rén jelentkező jobboldali néztak abban is monyilvánul­tak, hogy lebecsültek a terraaléat és a termelékenység állandó növaléssémk , valaaint az önköltségcsökkentésének szerepét ét; j alant '* égét. Pedig a szocializmus győzelme szempontjából a legfontosabb és a legfőbb dolog az önköltségcsökkentés egyik alap­tényezőjének! a munka termelékenységének rendsairaa emelés®. Qaélkü.1 a dolgozók életszínvonalának emeléséről csak fecsegni lehet. Ha évről-évr® évnegyedről^ évnegyedre sem emelkedik a munka termelékenysége és annak következmé­nyeképpen nem is csökken a tarmékek önköltsége, akkor tartós és állandó élotszin­­rt— von al «*elkedén érői beszélni valóban csak ürsa fegjpsgéa, a dolgozók félrevezeté­séhez vssst. Tehát mindenekelőtt a munka termelékenység* nőve lécének és annak nyomán bakövstke­­zőéletszínvonal emelkedésinek gazdasági előfeltételeit kell biztositűni. Ezt pádig csakis a szocialiaba iparosítás helyes érvényrejuttatása képes n«gvalóaitanii a nehézipar fejlesztése, a termelő eszközök, a gépek termelésének növelése utján. KV. márciusi határozata a dolgozó népünk élet színvonalának kavetkazetac emel és® ér­dekében konkrét feladatokat tűzött ki szocialista iparunk elé. A legelső faladat annak biztosítása, hogy az 1955 évi terv karatéban a szocialista ip;*r termelése, az 1954-hez képest 5.7 %-kal emelkedjék. A továbbiakban az önköltségek általában 3 %­­os csökkenését tűzte ki a KV. határozata szocialista Iparunk feladatául. Ennek az önköltségősökkéntéenek útját, raint feladatot úgy szabja meg, hogy globáli­san 2.3 %-os anyagmsgtakarltáa mellstt a termelékenységet kell az előző évéhez ké­pest elég jelentősen növelni. 1955-ben el kell érnünk azt, hogy a szocialista ipa­­runkban #^y £Őr« #s5 árt ^k 8,z «loző ávh#z káp©»t 3*9 jt*k^l k«Xl •ra#!-* ksdjék. A határozat legfőbb feladatként tűzi ki km 1955 -re a vállalati terveknác minden részletében való egyenletes, ütemesen történő teljeadtásét. Mindezeknek a feladatoknak teljesítésére a párt hm gazdasági szsrvsknek mozgósi­­taniok kell mindsn srőt az 1955 évi népgazdasági tarvek minden részletében való teljesítésére, sőt tulteljeeitéaére. £ ________

Next

/
Thumbnails
Contents