Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1953-06-11

l~ * ! ' oktatásba es a fiatalok nem tanulnak, ami igen komoly hiba. A szinvonal emelésére igen nagy súlyt kei± tektetni. A szinvonal aicsuny­­ságából fakad, hogy az elméletet a gyakorlattal nem tudják összekötni. A hibák és a szinvonal alacsonysága részben abból aüóctik, hogy újak voltak a propagandisták, az idén már ezek fejlődtek és könnyebb lesz a feladat. Iáég mindég mutatkozik egy olyan tünet, hogy túl szigorúan birálják el a hallgatók kiválasztását. A hallgatok nem egyszer felvetik, hogy másod­szor harmadszor járnak egy szemináriumot. Következő feladatunk, hogy az összefoglalókhoz jól készüljenek fel a párt­­szervezetek vezetésevei az elaenőrzészel, de magúit a propaganuÍ3tak is jól készüljenek lel. Értékeljék az összefoglaló után az egyes hallgatók j munkáját és dicsérjék iaee a jól végzőkét. ' # A határozati javaslatokkal egyeté rtek. Határozatok az 1./ napirendhez;' A xeltünt hallgatókat és szeminárium vezetőket vegyek számba a pártszer­vezetek káderszempontból, hogy kit lehet iskolára és továbbküldeni. Feleős: Moaoriné és Kóré elvtársas.. Határidő; julius 10. Az ágii-, prop. titkárokat az ágit. prop. osztály ösozehivja, értékeli az oktatást és megadja a lelauatokat úgy az összefoglalókra, mint az azutáni tennivalóidra. Felelős: Kodoriné elvtársnő Határidő; junius 12. _______............___A társadalmi munkatársakat az oktatási osztály összehívja és megadja a_____ _t______ r feladatokat, hogy az összefoglalók előkeszitéset ellenőrizzék és se^it- i sék. Az oktatási agitációra az ágit prop. osztály szempontokat dolgoz ki, hogy a kiválogatásnál azt a népnevelők vigyde. Felelős: Ko^oriné eivtársnő Határidő; junius 14* 2./ napirend ; FEHERNÉ- A tanács pártszervezet v zetőségét nem a Bihari esetkor, R.anem jóval élőt'* , elv; te hívtam össze. TÖKLIHCZ A bizottság Juhász elvtársnővel kért e iní'ormáoiót a tanács hivatali mun­­elv's kájával kapcsolatosan. A tanács és a tömegek kapcsolatát az alapszerv hogy segítik. VIGH A szeminárium vezetők igénybe vettek e a pártszervezet segitsegét. elv: NAGY HÉ Dózsa Eim-tánek tudomásom szerint, még az előző fegyelmijekor fel Hietl elv; mondva, miért lett ő aku.or mégis visszatartva. Gombolai íp-zsebet ügyéről tudott e a pártszervezet, úgyszintén a bealli­­v tásáról is* KRAJCS Mit tett a pártszervezet azért, hogy a tanácson belül lévő klerikális elv; irányzatot felszámolja. » r —-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents