Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1954-12-16

( Magyar Dolgo zók Pártja Budapest, 1954-, dec. 13, 1 XlX.ker. Pártbizottság B/XIX/5/ ff Készült: 12 példányban. * | SZIGORÚAN BIZALMASI JELE N T É S , Az ujitó és egyéb mozgalmak terén elért eredményekről-, 2? ^nr^d?f(7?? Pártunk és kormányunk gazdaságpolitikájának központi kérdése a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése, ^zen fel- 1 adat megvalósításában igen jelentős szerepe van az ujitási és egyéb mozgalmaknak. Különösen komoly szerepe van ezen a területen az ujitási mozgalomnak. Az 1954~es évben az ujitási mogulom területén értünk el szép eredményeket. Az óv jelenlegi időszakáig mintegy 9.758. újítást —% adtak be a vállalatok dolgozói, melyből elfogadott ujitás 6.891, és eddig bevezetett ujitás 5.365. Visszautasítva 2.867. Meg kell jegyezni, hogy az elfogadott és bevezetteti újí­tások közötti arány főleg a beruházások csökkentése óta növekedett, mivel az ujitások között igen sok balesetvédelmi és egyéb beruházás is van. Eddig benyújtott és elfogadott javaslatok előkalkulációja kerületi szinten lE2.273.ooo Ft megtakarítást jelent. Ki kell emelni a VCSf és a Vörös Október Ruhagyár ujitási mozgalmának az eredményeit,-bán ^ A VCST ebben az évben 3»25o adtak be, ebből 1665 újítást fogadtak el. A többi elutasító választ kapott. Az eddig elfogadott ujitások elő­kalkulációja szerint 7,063.000 Ft megtakarítást kell elérni. A válla­latnál ebben az évben 8 ízben szerveztek feladattervvel ujitási kam­pányt, melyek szép eredménnyel végződtek. Legjelentősebb az 1955. évi miiszintervek előkészítésének szervezett ujitási és ésszerűsítési ter­vek kibocsájtása. Ezen a területen az elmúlt évihez képest fejlődés mutatkozik, fűzött brossura alakban ábrás Beladattervet terjesztettem a vállalat elé. Ez annál inkább nagyobb jelentőségű, mint az elmúlt évben, * • mert az ország legnagyobb traktorállomásait és javító üzemeit is be­vonták a íeűLadattervek megoldásába. Az ujitási javaslatok színvonalénak emelése érdekében műszaki segítő és tanácsadó szolgálatot szerveztek, melynek feladata az ujitó dolgozóknak műszaki vonatkozású kérdésekben segítséget nyújtani. Ebben a munkában oddig 2 mérnök és technikus vesz részt és már az eddigi eredmények is bizonyítják, a tanácsadó szolgálat eredményes munkáját. L i„i mi, ,, m*imr ^wwwb^i /1

Next

/
Thumbnails
Contents